Magazin / Interjú

Vámpírváros, Budapest

2006. április 23. 12:09

Három évvel ezelőtt nem győztük kapkodni a fejünket, mikor az Underworld c. vámpíros filmben egymás után fedeztük fel a pesti helyszíneket vagy éppen Görög Zitát.

Bár a most április 27-én mozikba kerülő második rész már Kanadában készült, a Moziplussz úgy döntött, ideje egy kis nosztalgiázásnak. Utánanéztünk, miként is zajlott az első rész forgatása, s ebben a film magyar producere, SIPOS KORNÉL (Laurin Film) volt segítségünkre.


[cim]Az előkészületek[/cim]

“2002. áprilisában érkezett felénk a megkeresés. Akkor jöttek az amerikaiak terepszemlézni, és rajtunk kívül még három magyar céggel vették fel a kapcsolatot. Afféle versenyeztetés volt, és végül a helyszínek és a költségvetések alapján minket választottak. Ez május végére dőlt el.” - emlékezik vissza Sipos Kornél az együttműködés kezdetére.


Nyáron megkezdődtek az előkészületek, hogy ősszel elindulhasson a forgatás. A producer számára egy percig sem volt merült fel, hogy ne tudnák vámpírvárossá alakítani fővárosunkat, a forgatókönyv olvasásakor azonban megfogalmazódott benne néhány kérdés.  “A legérdekesebb az volt, hogyan lehet majd a vérfarkasokat vizuálisan megjeleníteni. A rendezővel és a producerrel való beszélgetésekkor kiderült, hogy ők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a lehető legjobban és legrealisztikusabban lehessen mindezt megvalósítani. Ez volt tehát az egyik kérdés bennem: mennyi időt vesz majd igénybe ezek felvétele, a felkészülés, az újrasminkelés; mennyire tudjuk majd előre eltervezni az erre szánt időt. Hisz sem ők, sem mi nem csináltunk még ilyet. Egy amerikai cég készítette végülis a vérfarkasok fejeit, ruhájukat és mozgatásukat, de nagy szerepe volt Pohárnok Iván maszkmesternek is mindebben.”


“Világviszonylatban is remekek a magyar kaszkadőrök, de ebben a filmben sok gyakorlást igénylő feladatok voltak - ez is egy kérdés volt tehát, hogy mindez mennyi időt fog igénybe venni. Számomra ugyancsak nagy kérdőjel volt még egy rövid ideig, hogy vajon Len Wiseman, a film (akkor még) elsőfilmes rendezője mennyire felkészült.”

[cim]A forgatás[/cim]

Szeptember elején kezdődött meg a forgatás. A magyar stábtagok aránya kifejezetten magas, 65-70% volt. Hazai színészek közül ugyan csak néhányan kaptak kiemeltebb szerepet (Görög Zita a stáblistán az előkelő 11. helyet érdemelte ki!), de például a már említett kaszkadőr- vagy maszkmesteri csapatban kulcsszerephez jutottak honfitársaink.

[menu]“Két kollégámmal, Gera Gabival és Richard Redlefsennel képviseltük a magyar speciális maszkos csapatot, és feladatunk az amerikai maszkos csapat segítése volt. Részt vettünk a főszereplők maszkírozásában épp úgy, mint vámpírfogak készítésében és a farkasemberek öltöztetésében.

Mind a hybrid karakter, mind a múmia elég komplex maszkírozási feladat, négy ember négy-öt órás munkája volt. A farkasemberek öltöztetése pedig egyenként fél órát vett igénybe.” - mesélte a forgatástól Pohárnok Iván maszkmester.[/menu]

A filmnek minden kockája Magyarországon készült, még a komputer-animációhoz szükséges felvételek is. “A műtermi díszletek kb. 70%-át a Műegyetem még el nem készült sportcsarnokában, az ún. Tüskés Csarnokban, míg a többit a Ganz-Mávag Lóversenypálya melletti, használaton kívül álló csarnokában építettük fel. A metróállomás a BKV Fehér úti remízében lett berendezve.” - meséli Sipos Kornél. Budapest életét nem igen zavarta meg a forgatás, hisz a történet csakis éjszakai felvételeket igényelt. A stáb dolgozott még Nádasdladányban is: a vámpírtanya ugyanis nem más, mint az ottani Nádasdy-kastély!


Érdekesség egyébként, hogy Dr. Adam Lockwood szerepében Wentworth Miller is hazánkban forgatott pár napot - a fiatal színész jelenleg a Prison Break c. sorozat főszereplőjeként az Egyesült Államok egyik elsőszámú tévésztárja. Ugyancsak az Underworld forgatása után lett igazán népszerű Bill Nighy (alias Viktor) is: a veterán brit színész az Igazából szerelem kivénhedt rockereként vált világszerte ismert arccá. Az Erikát alakító Sophia Myles pedig nemsokára ismét Budapest vendége lesz, hisz szerepet kapott a Dark Clouds Shining c. moziban is (részletek).


[cim]Utóélet[/cim]

A magyarországi forgatások bő két és fél hónap után 2002. november végén fejeződtek be. A film utómunkálatai Angliában zajlottak, ebben a magyar fél már nem vett részt. Az Underworld premierjére 2003. szeptember 8-án, a Torontoi Filmfesztiválon került sor, majd a következő héten tartották az amerikai díszbemutatót, amelyre természetesen a magyar producert is meghívták.

A film a szeptember 19-21-i hétvégén 21,7 millió dollárral startolt az észak-amerikai mozikasszáknál, és 25-én már arról adtunk hírt, hogy bejelentették, trilógiává bővül az Underworld-univerzum. Megkezdődtek a találgatások arról, hogy vajon a 2. részt is hazánkban forgatják-e. Végül 2004. augusztusában írta meg a Moziplussz, hogy ez sajnos nem így lesz.

“Sokáig úgy volt, hogy Magyarországon készül a folytatás, igaz felmerült Románia is, de végül a kanadai Vancouverre esett a választásuk. A producertől úgy tudom, hogy azért, mert a város, illetve a British Columbia tartomány lényegesen kedvezőbb ajánlatot tudott nekik tenni.” - mondja Sipos Kornél. - “Ugyancsak sokat nyomhatott a latban az is, hogy Los Angeles és Vancouver között nincs időeltolódás, és a repülőút is csak három és fél órás, tehát a stáb hétvégeken haza tud utazni. Egy magyarországi forgatás ezzel szemben ideköltözést igényel a filmesek részéről.

Sipos Kornél nagyon bizakodó a jövőt illetően, hisz a Filmtörvény eredményeként már tavaly is nagyot lépett előre hazánk a térségben. Legnagyobb konkurenciánk Csehország és Románia a külföldi produkcióikat illetően. A legtöbb pénz a csehekhez jut, és a stúdiók számát illetően még a keleti szomszédaink is megelőznek bennünket. “Romániának az a szerencséje, hogy ott privatizálták a filmgyárat, aminek eredményeként jelenleg három amerikai kézben lévő cégnek van műteremparkja, ami több mint 30 műtermet jelent.” - mondja Sipos, aki szerint ha felépülnek a Budapest környéki új stúdiók (Etyek, Pomáz, Bicske, Népsziget), akkor változik majd a helyzet.

Kommentek

#13, 2006-07-10 10:13:24

jó a második rész, de nem annyira amennyire hangoztatják.
nézzétek meg

#12, 2006-06-03 10:22:45

a 2. részt még nem ltam de az elő ben van egypár hiba. de azé jó

#11, 2006-05-16 13:16:56

Úgy őszintén… Mondjuk a Görög Zita nem tudott volna közbeavatkozni és rávenni őket, hogy ismét itt forgassák? Hogy néz már ki, hogy az első részt itt forgatják, a többit meg egy teljesen más tájú és kultúrájú országban?? Ez röhejes… Mindenesetre én elmegyek megnézni a filmet…

#10, 2006-05-07 12:44:54

sztem mind2 rész naon állat

#9, 2006-05-02 22:17:18

Sajnos a hazai vonatkozások ellenére is azt kell mondjam, ez a film egy egyszerű tucatmozi. Horror -nak csúfolt akciófilm, ami a félelem szikráját sem képes feléleszteni. Amit mutat az csupán minden klasszikus horror megcsúfolása. A penge filmek óta érkeznek ezek a tűzrevaló alkotások. Remélem egyszer még a farkasemberek, és a vámpírok visszatérnek az őket megillető helyre, a rémisztésre tervezett filmek világába.

#8, 2006-05-02 15:37:54

Jobban tettem volna, ha a 2. rész megnézése előtt max pár nappal megnézem még1x az elsőt.
Amúgy elég jó volt. Nektek nem volt rossz a minősége? Én a MOM-ban láttam, és azt hittem, valami moziban felvett kamerás kalózkópiát nézek (szemcsés, színtelen, ködös volt végig). Nem is derült ki, igazam volt-e…

#7, 2006-05-02 14:09:30

Az első részt is imádtam,de már alig birom kivárni, hogy láthassam a második részt!!!!!

#6, 2006-04-29 16:24:48

Hát elég jó film volt!!!
Az első része nagyon tetszett, a másodikat még nem látam de meg szeretném már nézni!!

#5, 2006-04-28 21:36:56

Az első részt Kéri Kitti szinkronizálta. Szerintem teljesen jó volt

#4, 2006-04-28 17:22:48

Én is örülök neki :)

#3, 2006-04-28 07:45:38

Kedves Krycek!
Örülök, hogy te is X-akták rajongó vagy!

#2, 2006-04-26 14:58:12

Abszolút egy véleményen vagyok veled Magdika. Sajnos az SPI forgalmazó azt gondolja, hogy egy filmet úgy lehet leginkább megkedveltetni a közönséggel, ha hazai - főleg rtl közeli - szelebritik próbálják leszinkronizálni a színészeket. Lásd még az elmúlt pár hónap SPI mozijait, rajzfilmjeit.

#1, 2006-04-26 08:50:18

Tegnap volt a TV-ben, hogy az Underworld 2-ben Kate Beckinsalet Détár Enikő szinkronizálta. Nem is tudtam erről (felirattal láttam).
Ez nagyon gáz!!! Szerintem kicsit sem illik hozzá DE hangja.

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink