Magazin / Összefoglaló

Vámpírok és vérfarkasok

2004. május 13. 14:54

“Először teremts egy szörnyet! És vala az borzolja az kedélyeket!
Aztán teremts neki társakat, kik mind hozzák reád a félszt!
És végül, hogy a rettegés legyen az úr, ezeket mind vegyítsd eggyé!”

A rémirodalom hálás filmes téma, mert aki rettegni vágyik, azt ezzel a legkönnyebb kielégíteni a moziban. Vannak maszkos gyilkosok, halhatatlan mészárosok, agy-halott zombik, de mindezeket megelőzték a klasszikus barokk világ palástja mögé bújó vérfarkasok és vérszipolyok. Amikor még az emberek rettegtek az éjszakában lopakodó lényektől, hogy megszemélyesítsék a félelmeiket kitaláltak különböző rémeket, melyekkel legalább meséikben, de felvehették a harcot. Amikor esténként kevés szórakozási módra nyílt lehetőség, az emberek a legtöbb időt tűz előtt töltötték. A meleg és barátságos fénynél elszabadult a fantázia, és a mesék szárnyra kaptak. Figyelmeztetések, tanulságok, hogyan “küzdjünk meg a gonosszal” típusú intelmek.

A gyilkos farkasember, aki a nyájakat dézsmálja, és a juhászokat rémítgeti, vagy az ellenségeit ezerszám karóba húzó Erdélyi vajda története, mind-mind a történelem és irodalom részei. A farkasemberről persze ma már kiderült, hogy egy ritka betegségben szenvedett (lycantropia) a vérszívó nagyúr alapja pedig félig mítosz, félig egy szadista harcos története…

Szóval, a film mindig is gagyogó gyermekként kapott az ilyesfajta történetek után, és amikor már megunta az állandó klisséket (amire a filmgyártásban igen hamar sor került), vegyíteni kezdte a különböző szörnyeket, egy idősík keretei közé terelve őket.


[cim]Drakula, vámpírok, lúdvércek [/cim]

Az első történetek, melyeket aztán bejárták a világot, az 1700-as évek első feléből származnak. A szerbiai Medveda városába érkezett egy kalandozó “szanitéc”, aki különös esetek után kutatott. Johannes Flückinger itt találkozott először az emberi vérrel táplálkozó, halálból visszatérő lelkekkel. A kiásott tetemek ijesztő állapota annak is lehetett köszönhető, hogy a járványok és gyilkosságok áldozatait babonás félelmeik miatt sietve temették el, hogy aztán a természetes bomlási folyamatokban a vámpírizmus jeleit véljék felfedezni. A rothadó, harapással betegséget terjesztő lényekről már a XII. század krónikáiban is találkozni.

A vámpírok olyan lelkek, aki elhagyva porhüvelyüket vissza-visszatérnek, hogy közeli ismerőseikből, elszívott életerőből tartsák fenn magukat a Földön. Ismert ellenszerei a kereszt, fokhagyma, szenteltvíz és napfény. Ezeket a “fegyvereket” aztán sok filmben ilyen-olyan módon kicselezik, a forgatókönyvírók kényének-kedvének megfelelően a vámpírok mindezek ellen immúnisnak bizonyulnak. Az első egyértelmű irodalmi megjelenése 1847. Ekkor jelenik meg Th Preskett sikeres könyve, a Varney, a vámpír, avagy a vértivornya. Később ez a mű lesz hatással Bram Stokerre is, aki a történetét úgy teszi hitelesebbé, hogy a kor legújabb technikai vívmányaival veszi körbe szereplőit, naplóregény stílusban.
Antihősánek neve a román “dracu” szóból ered, jelentése sárkány és később számtalan novellából, regényből, színdarabból köszön ránk vissza.

Az első vámpíros filmet - bár a felvétel maga nem maradt fenn - mi magyarok készítettük 1921-ben, de mégis a német Friderich Wilhelm Murnau filmjét tekintik elsőnek, az 1922. március 5-én bemutatott Nosferatu - Eine Synphonie Des[b]-t.
A leghíresebb Dracula, megint csak magyar, hisz unásig ismert és hangoztatott tény, hogy a legjobb megszemélyesítője a magyar származású Lugosi Béla, akit saját démonai, a kábítószer és a méltatlan mellőzés/elfeledés tett tönkre.
A vámpírokat minden környezetben megtalálhatjuk, legyen az sci-fi, rajzfilm, hong-kong-i akció vagy pornó. A vámpírizmusnak lelkes követői szektákban gyakorolják a vérivást, és egyéb “sötét” tevékenységeket - a tudomány mai állása szerint mindez egy igen ritka immunbetegségnek tudható be.

Lugosi mellett még híres Drakula, a “hammer” filmek sztárja, Christopher Lee, akit ma leginkább Dooku grófként (Star Wars), vagy Fehér Szarumánként (A gyűrűk ura) láthatunk viszont a vásznon.


[cim]Vérfarkasok, farkasemberek [/cim]

1573. január 18., Franciaország, Dôle városa. A főtéren a hóhérok máglyához hordják a fát. Az izgatott tömeg lassan gyülekezik. A fahalom növekszik, és a helyi fogházból láncra verve előhurcolják a groteszk kinézetű vádlottat, [b]Gilles Garnier-t. A remeteként élő férfi több tucat gyermeket mészárolt le, és ő az első ember, akit lycantrópiásként jegyeztek fel. A furcsa “betegség” jóvoltából a fertőzött farkasnak hiszi magát, és hasonló szokásokat vesz fel, amit csak segít az is, hogy az alany teste furcsa deformitáson eshet át, mint pl.: a hatalmas végtagok, erős áll, fokozott testszőrzet.

Nem ő volt az egyetlen, akit hasonló vádak miatt kivégeztek, de mindenképpen hozzájárult, hogy a mítosz megszilárduljon és megmaradjon. A Farkasember bőrébe olyan sztárok bújtak már, mint Michael J. Fox, Michael Jackson, Lon Chaney (több mint 150 film, pedig az úriember 1930-ban meghalt!) vagy Jack Nicholson.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink