Magazin / Összefoglaló

Tolkien születésnap - szolídan

2003. december 30. 23:01

Kicsit késve, 12:28-kor léptem a Corvin Filmpalota pénztárához, hogy átvegyem sajtókártyám. Délelőtt nem maradtam le semmiről: egy Két torony vetítés és megbeszélések (viták) sora hergelte a nagyérdeműt J.R.R. Tolkien - magyar - születésnapi “partijára”. Mivel az előbbin már egy éve túl voltam (nem is beszélve a bővített DVD változatról) és az utóbbit nem tartottam igazán érdekesnek (hogyan olvassuk Tolkien-t a gyerekeknek), 12.30-ra, a szinkronszínészek közönségtalálkozójára időzítettem érkezésem. Először úgy gondoltam sietek, és vagy fél órával előbb ott leszek a teremben, de a drága fővárosi közlekedés meghiúsította ezirányú tervemet. Ráadásul a sajtókártyák is MoziNet névre voltak kiállítva… (éljen soká a névhasonlóság!) Rövid magyarázkodás és egy általam produkált szúrós nézés után felfutottam a lépcsőn, át a hatalmas tömegen, melyek közt fiúk és lányok, tíztől hatvan éves korig megtalálhatóak voltak. Közben megfigyeltem a gusztusosan feldíszített Filmpalotát: címerek, támogatói plakátok, tündeköpenybe és páncélba beöltözött fiatalok szerte-szét. Látogatók közül volt, aki csak lézengett, volt aki hozzám hasonlóan egy rendezvényre sietett, és néhol hármas-négyes csoportokban vitatkoztak azon, vajon melyik Babó kiadást vegyék meg a bejárat felőli bal oldalon található könyves placcon.

A zsúfolásig megtelt Corvin-mozi

Tehát ezúttal nem törődve a popcorn-nal a lépcső felé vettem az irányt, egyenesen a Corvin mozi leghatalmasabb termébe, ahol bizton állítom jól látni mindent. Csak olyan sokan voltak, hogy a villamoson előjött aggodalmam mostanra tetőfokára hágott. Hogy jutok én a színészek közelébe? Végül a nem túl elegáns “szabadlesz?” módszert választottam és szabályosan elkezdtem lefele gurulni a nézőtéren, mígnem a harmadik sorban megálljt parancsolt néhány tucat tömött szék. Lekuporodva egy amúgy roppant kedves, fiatal lány mellé türelmesen vártam a színészek megérkezését. Eltelt két perc, majd öt, tíz, de azok csak nem jöttek. “Az egyik művész késik, kérem a türelmüket” - állt ki egy hölgy a mikrofonhoz. Türelmes ember lévén vártam is.

Szinkroncsapat

Még öt perc és bejött két “műsorvezető”, akik egyenként behívták a színészeket: Csőre Gábort (Frodó), Kerekes Józsefet (Samu), Láng Balázst (Gollam), Sinkovits Vitai Andrást (Boromír) és Újréti Lászlót (Théoden), illetve két technikai munkatársat, a dramaturg (fordító) Pataricza Esztert és Márkus Tamás hangmérnököt. Valahogy rövidnek tűnt nekem a lista és valóban! Bács Ferenc (Gandalf), Kovács Nóra (Galadriel), Reviczky Gábor (Szarumán) és Selmeczi Roland (Aragorn) hiányzott a névsorból; valószínűleg az utolsó pillanatban lemondták, esetleg megbetegedtek. Ez volt az a pont, ahol először elgondolkoztam a szervezés tökéletességén, mert eredetileg két külföldi színészt, Andy Serkis-t és Billy Boyd-ot is meghívták a rendezvényre, akik “technikai okokból” végül nem tudtak eme meghívásnak eleget tenni. Persze két ilyen volumenű színészt nem lett volna egyszerű idehozni, majd visszautaztatni, de ha már a magyar kollegáknál hiányosságok voltak, amiből mondjuk egy-két igazoltan hiányzó tagot még megbocsátanánk… de négyet?

Csőre Gábor, Kerekes József, Láng Balázs, S. Vitai András, Újréti László, Pataricza Eszter és Márkus Tamás

Az eztán következő bő két óra azonban kárpótolt mindenért! Szenzációs beszélgetésnek voltunk tanúi, mely részben köszönhető volt a jól felkészült kérdezőknek és a kiváló humorral rendelkező színművészeknek, akik közül az örök gyermek, Kerekes Józsefet (alias Pubit) külön kiemelném. Szinte nem volt egy olyan beszólása sem, amit ne követett volna tapsvihar. Jim Carrey hivatalos magyar hangja olyan apró dolgokból is viccet csinált, mint amikor a nézőtéren valakinek “kakasként” csörgött a mobilja. Mellette ült balszélen Csőre Gábor, aki szintén rutinos a szinkronszakmában. Frodó mellett legutóbbi “szerepe” Peter Parker/Pókember, sőt ő volt az állandóan ordibáló kövér Cartman is a South Park-ban. A kettejük mellett ülő Láng Balázsból az ember ki sem nézné a skrizofén Gollamot. A fiatal, vékonyka srác végül nézői kérés hatására Gollam hangján kétszer is elmondta a bűvös szót (“drágaszágom”), annak ellenére, hogy előtte pont arról beszélt, hogy mennyire utálja ezt, mert amióta “szerepelt” a Gyűrűk urában mindenki ezt kéri tőle. Láng Balázs mellesleg a Minimax hangja (vagyis ő az aki két mese között egy harmadikat ajánl). Sinkovits Vitai Andrásnak (aki édesapja tiszteletére vette fel a Sinkovits nevet) személy szerint nagyon örültem, mert mint megafanatikus Jóbarátok imádó, Chandler figuráját kedveltem a legjobban, és ki nem tudná: “Chandler - Matthew Perry - Vitai András”. A lényeg, hogy bármennyire is látszik idősebbnek, mint a mellette ülő három fiatalabb színész, ugyanolyan jó a humora és ugyanolyan kedves, mint bármelyikünk, és amilyen tisztelettel beszélt az édesapjáról amikor ő szóba került… (megjegyzem könnyes szemekkel) úgy beszélni még soha senkit nem hallottam!

Balján a szakma nagy ”öregje”, Újréti László foglalt helyet (alias Terence Hill), aki habár keveset jutott szóhoz, mégis izgalmas történetekkel szórakoztatta a közönséget. A színészek felé irányuló kérdések (Hogy készültél a szerepre? Olvastad már a könyvet?) előtt és után záporoztak a magyar változat elkészítési folyamata iránt érdeklődő kérdések. Megtudhattuk például, hogy a szereplők hangjának kiválasztása többlépcsős folyamat: először öt hangmintát kiküldtek a Jackson-stábhoz, ahol állítólag maga Peter Jackson hallgatta meg a jelölteket, majd kiválasztotta azokat, akik szerinte a legméltóbbak a külföldi színészek hangjának hazai tolmácsolásához. Szó esett a szinkronkészítés folyamatáról, mikor is a színészek csak egy kék valamit láttak, ami néha átment szürkébe, és ha megszólalt egy szereplő csak a száját lehetett látni! Manapság, a kalózvideók és div-xek korában talán meg sem lepődünk efféle biztonsági intézkedések hallatán, de képzeljük bele magunkat a szituációba: vajon könnyű úgy szinkronizálni bárkit is, akinek nem látjuk a testét?

Ezen kívül rengeteg hasznos információval gazdagodhatott bárki, aki úgy döntött részt vesz a találkozon, és ezek összeségét lehetetlen is lenne egy cikkben leírni. De - szigorúan non-informatív szempontból - mindenképp fontos kiemelni azt a paródia-szinkront, melyet Láng Balázs és Csőre Gábor adott elő élőben - először elrontva, majd második nekifutásra, az eredeti szinkronváltozatot erősen kifurázva. Dőltünk a nevetéstől.

Túl, a vitahegyeken is túl

Ezután még vagy tizenöt percet tartott a beszélgetés és indultam a következő helyszínre, a Karády terembe, ahol vitát rendeztek a könyv és a filmváltozat sajátosságairól. Résztvevők: Szőnyi György Endre irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Angol-amerikai Intézetének vezetője, Füzessy Tamás az MTT elnökhelyettese, illetve két olyan úriember akiknek kilétére a mai napig nem sikerült fényt derítenem (pedig bemutatkoztak :). És persze mi lett volna, ha most sem csalódok: Réz András, akinek a fejtegetéseire igazából kíváncsi lettem volna, nem jelent meg a kerekasztal beszélgetésen (fél füllel hallgatózva valami olyasmit értettem: “közbejött neki valami, de nem is baj, hogy nincs itt, habár mindenki őrá volt kíváncsi”). Szóval ez a rosszindulatú hang a fejemben (“kiírnak nagy neveket, hogy eljöjjön az ember”), csak nem hagyott nyugodni, de miután a beszélgetés felénél tartottunk, rájöttem, hogy jobb ez így Réz úr nélkül. A jelenlévők mindegyike, kisebb zavaró tényezőktől eltekintve jól sikerült alkotásnak minősítette a filmes adaptációt. Leginkább Liv Tyler-rel nem voltak megelégedve és egy-két kevésbé kidolgozott részlettel (azt hiszem ekkor megemlítették a Két toronyban lévő farkastámadást). Volt, aki a legszebb tündének tartott Galadriel szerepét nem Cate Blanchett-re osztotta volna, vagy bizonyos jeleneteket (mint pl Minas Tirith ostroma) feleslegesen elnyújtottnak tartotta. De közös hangot találtak, amikor a forgatókönyv logikai felépítését boncolták: Bombadil Toma tényleg jó, hogy kimaradt és bizonyos mondatok nem ott hangzanak el, ahol a könyvben, de mégis jó helyen, ésatöbbi.

[size= 7pt]A kerekasztal lovagjai: a könyv vagy a film?[/size]

Aztán egy online filmes lap kritikáját felolvasva jöttek a felzúdulások, amik a kritikus írásának minőségét kérdőjelezték, és a jelenlévők többnyire minden negatív érvét megcáfolták, vagy nevetségesnek találták. Elhangzottak nézői kérdések is, amelyek többnyire a film-regény párhuzamot boncolták. Kitértek arra, hogy milyen lett volna a Gyűrűk ura film, mondjuk tíz-húsz évvel ezelőtt, hogy lesz-e Gyűrűk ura négy (de nem lesz :) és hogy a Babót megéri-e megfilmesíteni. Végül azzal zárták le a beszélgetést, hogy Gyűrűk ura filmváltozatok még évtizedekkel később is lesznek, főleg most, hogy ekkora sikernek örvend, és hogy eljött a fantasy filmek kora, mert a filmes licenc-jogokkal rendelkező külföldi Tolkien Társaság nem fogja megengedni, hogy minden nap csak Középföldéről szóljon. Így Hollywood-nak további regények után kell néznie.

Mire eddig eljutottam már fájt a szemem az álmosságtól. Hiába az érdekfeszítő előadások, témák, szervezés, bizony egy nap, egy menetben erre nem elég. Összességében elégedett voltam mindennel, nem is beszélve a jegyárról, amely csak 500 Ft volt egész napra és ha jobban belegondolunk, manapság nem igen kapunk már ennyi pénzért, ekkora kulturális zuhanyt - bizony megéri.

Persze a nap végén megtartott eredményhirdetésre Göncz Árpád sem jött el, de ez ilyenkor már nem zavart engemet. Réges rég otthon ültem a TV-m előtt, és A két torony bővített változatával edzettem magam a harmadik rész 8-i premierjére, miközben csak egy karnyújtás választott el a Göncz fordította kötetektől.

Helyesbítés

A szervezők “kérésének” eleget téve itt vannak a magyarázatok, hogy melyik színész miért nem jött el!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink