Magazin / Összefoglaló

Szemle 2007 - Kísérleti- és kisjátékfilmek

2007. február 8. 17:32

Janisch Attila egyszer azt mondta, hogy egy kisjátékfilmnek hibátlannak kell lennie. Mert amíg egy nagyjátékfilm esetében a nézők szemet hunynak hibák felett, elfelejtik őket, addig egy kisjátékfilmnél mindennek a helyén kell lennie. Csak így érheti el azt, amit célul tűzött ki.

E harminc film, melyek helyet kaptak a Kísérleti és kisjátékfilmes szekcióban legfőbb érdekessége, hogy nagy részét sosem fogja látni a nagyközönség. Egy-kettőnek lesz olyan szerencséje, hogy lejátssza a tévé, nagyfilmek előtt fogják vetíteni mozikban, vagy kijuthat különböző külföldi fesztiválokra. A többiek nagyjából eltűnnek, s aki itt a Szemlén lemaradt róla, valószínűleg már nem fogja látni. Végignézve az összes kísérleti és kisjátékfilmen megpróbálok egy következtetést levonni. Megpróbálom bemutatni azt, miről is maradtak le azok, akik ezeket a filmeket nem látták, ill. megpróbálom bemutatni azt, hogy mit láttam én, ebben a harminc filmben.


A kérdés csupán az marad, mi alapján döntjük el, hogy egy film megfelel-e a kisjátékfilmes elvárásoknak (kísérleti filmről később) vagy nem. Két fogalmat hívnék segítségül, melyek magyarázatával megpróbálom érzékeltetni azt, mit gondolok a kisjátékfilmekről. A két fogalom a “tömörség” és a “frappánsság”. E kettő fogalom valamiféle mérceként fog szolgálni egy rövidfilm megítélésében, ugyanis minden más értékeléshez használatos eszköz, szempont nem kisjátékfilm-specifikus, nagyjátékfilmre ugyanúgy használható. E két fogalom járhat együtt nagyon sok esetben, de hiányozhat mindkettő, lehet, hogy csak az egyik van, de az is lehet, hogy csak a másik. Semmilyen szabály nem vonatkozik rájuk, mégis sajátosan rendszerezik a kisjátékfilmeket, különösen ezt a huszonvalamennyit. S bár Tóth Tamás Farkas című filmjét pont dramaturgiája miatt soroltatta a kisjátékfilmek közé (egyébként 69 perc) úgy gondolom, ez tévedés, hiszen ez a film egy komplett történetet mesél el, elejétől a végéig, epizódokkal, egy folyamattal, mely egyik pontból egy másik pontba jut el, egy mesedramaturgiát követve, amiben én semmi kisfilmes jellemzőt nem érzek.

Tömörség alatt egy film olyan vállalkozását értem, mely életeket ábrázol egy-egy gócpontban, úgy, hogy pár percben kell kifejeznie mindazt, amit más film órákon át próbál, hogy sokkal erősebben, fájdalmasabban, akár frappánsabban kell átadnia egy gondolatot, mely után pár perc emésztő csend következik. A filmnek pár percben kell éreztetni szereplői múltját és jövőjét, ezáltal a filmben bemutatott kis idő jelentőségét. Olyan gondolatot mutat be, mely súlyának megfelelően lesz rövidfilm formájú. Nem azért, mert nem lehetne belőle nagyjátékfilmet forgatni, hanem azért, mert ebben a formában tudja csak elérni a kívánt hatást. Nemes Jeles László Türelem vagy Nagy Dénes Együtt című filmjére gondolok, a jól sikerült filmek köréből. E filmek mögötti gondolat erős és nehéz, s mindezt úgy tudják filmre vinni, olyan filmes eszközökkel, mint a képi megjelenítés vagy a színészi játék, hogy a néző többet és tömörebben kaphatja meg azt a gondolatot, azokkal az érzésekkel, melyekről az alkotók beszéltek. E két film esetében azt hiszem a tömörség és a frappánsság együtt járt. Úgy készítenek elő, hogy erejük a legutolsó képkockában érződjön a legjobban. Beszélhetünk olyan filmekről, ahol a frappánsság elmaradt. Ezek a filmek lírikusabban szólaltatták meg képeiket, főleg ha a rendezők egyébként operatőrök voltak. Kardos Sándor és Máthé Tibor filmjei egy soha el nem készült a szerelemről szóló szkeccsfilmnek két elkészült darabja. A Végjáték és a Vasárnap azonban nem volt képes arra, amire a két fenti film igen. Ezek a filmek, s ide sorolható többek között Mátyássy Áron Mínusz, Dobos Tamás Öreg fa vagy Horváth Lili Vakáció című filmje is, inkább elmúlnak, mint véget érnek. Kiragadnak egy részletet emberek életéből, kis jelenetekkel jellemezni akarják őket, ami akár sikerül, akár nem, nem hagy mély nyomot. Úgy érzem, erre egy rövidfilm nem képes. Ettől a részlet lehet jó, lehet szépen fényképezve, lehet jól megrendezve, minden stimmelhet, csak a hatás marad el, ezért lett a Farkas 69 perc, ezért nem lett rövidfilm.

A frappánsság szóval más filmtípusokat lehetne jellemezni. Ezek olyan filmek, mely hatásos, sokszor vicces, csattanos rövid történeteket mondanak el, ezek a filmek nagy többségében kihasználják a film lehetőségeit, ritkán van benne szöveg, főként a vizualitásra építenek, azonban egy megnézés után jócskán veszítenek erejükből: Csáki László A hangya és a tücsök című filmje képileg szépen elkészített film. Ügyesen stilizált díszlete azonban blöff volt csupán, úgy tett, mintha többről szólna egy csattanónál, de a csattanó csattanásának előkészítésénél nem tett többet. Azt viszont ügyesen véghezvitte. Az pedig, hogy a csattanó nem csattant olyan nagyot, nem a filmvoltából eredt. Schwechtje Mihály filmjének, Az almának a vége vált kérdésessé. Szépen felvett képsor, melynek kritikáját Tímár Péter, a zsűri elnöke fogalmazta meg, miszerint a szerző nem tudta hogy befejezni a filmjét. És bár a rendező bevallása szerint ez a kép volt meg elsőnek, a hatás azonban elmaradt, sőt, legyilkoltatott. Olyan film, mely a befejezést készíti elő, egyszer csak nemhogy a titkot nem fejti meg, hanem még magát a titkot is eltünteti. A tömörség és frappánsság egyik legügyesebb elegye volt Simonyi Balázs Originál Láger című filmje Háy János a 80-as években alapított és egy héttel később feloszlatott együtteséről, Super8-ra filmezve, hitelesen, jó jelmezekkel, frizurákkal, mindennel a legmegfelelőbb helyen. Egy olyan film, mely azért lett jó, mert minden a helyén volt, s melynek minden részletére tökéletesen figyeltek. A maximális frappánsság két ügyesen megvalósított példája Borsos Miklós Vége és Szirmai Márton Szalontüdő című filmje volt. Egyikük sem azok közé a filmek közé tartozik, melyre évek múlva is emlékezni fogunk, ám feladatukat ügyesen megoldották, tökéletesen kihasználva a kisjátékfilmes feltételeket. A frappánsságot azért tartom fontos jellemzőjének a rövidfilmeknek, mert egyszerre jelenti a nagyon jól kitalált és átgondolt ötleteknek a rendkívül precíz megvalósítását, s abban az esetben, ha ez sikerül, egy kisjátékfilm akkor is lehet kiváló, ha semmilyen értéket nem próbál meg közvetíteni.


Kísérleti filmekből jóval kevesebb került a mezőnybe. Köztük Nicolaus Myslicki vagyis Toepler Zoltán Álszent című filmje, mely kísérletet tett a közönségét megtámadni, és 94 percen keresztül kínozni, igen nagy sikerrel. A film tulajdonképpen néhol provokáció volt, néhol pedig olyan gondolatok közlése, mely megérdemelt volna nagyobb figyelmet is. Valahol itt volt elszúrva a dolog. A szerző saját magáról terelte el a figyelmet, s eleve bukásra szánt filmje így kaphatta meg a kísérleti film kategória különdíját “a szöveg és kép formabontó használatáért, valamint egy szakrális téma szokatlan, újszerű feldolgozásáért.” Egy olyan film, aminek rendeletetése volt, hogy az embereknek fájjon, hogy ne lehessen szeretni igazából ott bukik meg, ha nem bukik meg, ugyanis így nem érte el célját. Sajnos. Pedig ügyesen törekedett felé. A kísérleti kisjátékfilmekre jellemző volt egy ügyes gondolat ügyetlen megoldása. Ügyetlen, mert nagy részükben valami mindig meggátolta, hogy átadják ügyes gondolataikat, kísérleteik eredményét, Demeter Márton Horizonja azt mutatta, hogy több van mögötte, mint benne, monotonsága unalmassá vált s egy helyben toporgott. Ha arról akarunk szólni, hogy szólunk, vagyis önmagában egy nyelv szépsége miatt beszéljük a nyelvet, akkor meg kell tanulni rendesen artikulálni. Nem hiszem, hogy ha virtuálisan fahrtolgatunk és zoomolgatunk az eléri a megfelelő hatást. Kotnyek István Elhagyott árnyék (Tájleltár) filmje pedig nem tudta átadni tájának erejét, ezáltal maga a táj nem került hiteles bemutatásra, egyszerűen rosszul volt fényképezve, s rosszul voltak kiválasztva a helyszínek, tájleltár táj nélkül pedig nem megoldható.

A kísérleti filmezés kissé megragadt, igazából nagyot egyik film sem szólt, nagyon új irányokkal egyik mű sem volt képes megtörni a kisjátékfilmek egyenletes, átlagban középszerű voltát. Pozitívum, hogy a filmek nagy része igyekezett a filmi kifejezésre építeni, még akkor is, ha szép számmal irodalmi alapokból merítettek (a nagyjátékfilmekhez hasonlóan elég sok adaptáció készült), képekben meséltek, még ha nem is mindig hitelesen. Negatívum viszont, hogy igazán emlékezetes film nagyon kevés készült (hasonlóan a nagyjátékfilmes mezőnyhöz), viszont nagyon rosszak sem kerültek be (egy-kettő azért átszivárgott a népes előzsűrin), hiányoztak az igazán ütős ötletek, amik még akkor is kellenek, ha a filmkészítés inkább egy történet elmesélésének hogyanjáról, nem pedig magáról a történetről szól. A végeredmény egy közepes egyszínvonalúság.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink