Magazin / Összefoglaló

Susanna White és a Nagy Bumm

2010. május 26. 12:02

Susanna White rendezőnő az indielondon.co.uk honlapjának beszélt legújabb filmje, a Nanny McPhee és a Nagy Bumm kapcsán vele készült interjúban arról, mennyire volt sikeres az együttműködése az író-főszereplő Emma Thompson-nal csakúgy, mint a szereplőválogatás Rhys Ifans-szel és Maggie Gyllenhaal-lal.

White többek között azt is elmesélte, milyen tapasztalatokat szerzett az elismert televíziós dráma, a Gyilkos megszállás rendezése során, valamint hogy ő és A bombák földjén dirigálásáért Oscar-díjat kiérdemelt Kathryn Bigelow mostanában micsoda remek e-mail-es barátok lettek.

Mekkora felelősséget érzett, amikor Emma Thompson megkereste, hogy vállalja el a Nanny McPhee és a Nagy Bumm rendezését? Megijedt a feladattól?

Susanna White: Nos, már régóta szerettem volna megrendezni egy nagy mozit, és ahogyan bármely más filmes, én is kerestem a nekem igazán megfelelő projektet. Éppen Afrikában forgattam a Gyilkos megszállás-t, amikor elküldték nekem a forgatókönyvet, én leültem, és azonnal kötődést éreztem hozzá - részben azért, mert véleményem szerint ez egy meglepően és valóságosan nagy érzelmes történet, emellett pedig roppant vicces is. Úgy gondoltam, sokkal többet ki lehet hozni belőle, mint egy szimpla gyerekfilmből. Szóval igazán megfogott Emma írása, valamint Mrs. Green karaktere, aki számomra egy modern nő, annak ellenére, hogy a második világháború idején él. Hiszen megpróbálja összeegyeztetni családja igényeit a munkájával, valamint azzal a ténnyel, hogy a férje távol van, így ő kénytelen a saját maga urának lenni, és törődni a megélhetésükhöz szükséges pénzügyi gondokkal. Egyszóval sokkal inkább éreztem izgalmat, mint félelmet a filmmel kapcsolatban.

Mennyire volt nehéz együtt dolgozni Emmával?

Susanna White: Ő nagyon-nagyon együttműködő volt! Elég sokat dolgoztunk együtt a forgatókönyvön. Úgy éreztem, az apa a távolléte miatt háttérben van, ezért több érzést szerettem volna az irányában: azt javasoltam, mutassuk meg, hogy milyen ragyogó apa is volt ő. De aztán Emma jött egy briliáns megoldással. Szóval így dolgoztunk mi együtt… például ő azt írta, hogy Nanny McPhee varázsolt egyet a pálcájával, mire egy disznó beleugrott a tóba. Erre én azt mondtam: “Mi lenne, ha a film közepén egy csapat disznó szinkronúszást végezne?” Emma azt felelte, hogy nála csak egy disznóról volt szó, mire én: “Igen, de gondolj csak bele, hogy nézne ez ki a filmvásznon! Lenyűgöző dolgokat tudnánk produkálni a CGI segítségével!”. Ő gondolkodott egy kicsit, majd azt mondta: “Ó, igen, csináljuk meg, nagyon mókás lesz!” Szóval nagyon nyitott volt az efféle dolgok iránt, ugyanilyen volt például az is, amikor a betakarítás során a gabona felveszi az állatok alakját. Ezért mondom, hogy nagyon nyitott volt a vizuális ötletekre, és rendkívül hasonló elképzeléseink voltak a casting során is.

Nagyon érdekes volt látni mindkét oldalát. Egyfelől együtt dolgoztam Emmával, az íróval, akivel közösen vettük végig a forgatókönyvet, másfelől pedig kicsit ideges voltam, amikor a színésznő Emmával kellett dolgoznom, hiszen ő mégiscsak egy igazi világsztár, és végső soron az egész koncepció az ő ötlete volt. De aztán kiderült, hogy ugyanolyan, mint a többi színésznő, és ugyanúgy tanácsokat kért tőlem Nanny McPhee alakításakor. Mint például: “Jó voltam a jelenetben?”; “Úgy éreztem, mint Nanny McPhee?”; “Nem voltam túl sok ebben a jelenetben?”.

Látta az eredeti Nanny McPhee-t? Miért érdekli ennyire az embereket ez a film?

Susanna White: Igen, láttam. Elvittem a gyerekeimet megnézni, és nagyon élvezték. Úgy hiszem, Emma valami nagyon különleges és ikonikus dadát hozott létre ebben az alakban. Tényleg egy mítoszt teremtett… ez a nő olyan a gyerekeknek, mint egy tükör: attól függ, hogy szépnek vagy csúnyának látják, hogy aki látja, milyen legbelül. McPhee alakja egy igazán időtálló ötlet!

Volt egy nagy dobása, amikor egy óriási vizuális poén keretében a Nanny McPhee alakot és a Rhys Ifans karaktert…

Susanna White: (nevet) Sokan ki akarták vágni, és nekem tényleg harcolnom kellett, hogy a filmben maradjon. Mert ez nagyon vicces volt!

Szintén felhasznált pop-ikonokat és filmes utalásokat, mint például a Pink Floyd és David Lean. Szórakoztató volt, hogy meg tudta csinálni?

Susanna White: A Pink Floyd-disznó... igen, az volt! Különböző malacok voltak végig a helyszínen, nekem csak válogatnom kellett közülük. Néha aztán váratlan helyeken bukkantak fel. És aztán ott van a Sergio Leone utalás, egy kis tisztelgés Mary Poppins előtt… szóval számomra nagyon szórakoztató volt eljátszani ezekkel a lehetőségekkel. Szerettem volna, hogy a film a felnőttek számára is ugyanolyan remek szórakozás legyen, mint a gyerekeknek.

Rengeteg hagyományos értéket is tartalmaz a film, amelyeket Emma szeretett volna ismét hangoztatni…

Susanna White: Igen, vannak benne… mivel elég költséges dolog manapság egy családnak moziba menni, azt akartam, hogy az emberek érezzék, értéket kapnak a pénzükért: hogy olyan nagyszerű élmény éri őket, ahol nevethetnek, sírhatnak és egy kicsit jobb érzéssel jönnek ki a moziból, mint ahogyan bementek oda. Azt hiszem, az ilyen jellegű forgatókönyvek nagyon ritkák. Azt is akartam, hogy egy kicsit több támpontot és állásfoglalást adjak az embereknek, amelyek által olyanokká válhatnak, mint Bill Bailey és Rhys Ifans karakterei.

Eléggé meglepő választás volt Rhys Ifans erre a szerepre a többi alakításához képest, és ahhoz a képhez, amelyet a bulvárlapok festenek róla…

Susanna White: Igen… pontosan. Nagyon szokatlan volt neki, de volt egy olyan sejtésem, hogy remek lenne egy efféle, fizikai igénybevételekkel is járó vígjátékban, de azt nem tudtam, hogy ennyire nagyszerű! Valóban keményen vetette bele magát.

Ez egyfajta visszatérés volt neki a Sztárom a párom-beli áttöréséhez…

Susanna White: Ugye, hogy így van? Én mindig is szerettem, ahogyan azt csinálta! Az az egyik kedvenc jelenetem a Sztárom a páromban, ahogyan ott látható a nadrágjában. Nagyon vicces volt, viccesen sovány volt. De nagyon komolyan vette a szerepét. Beszélgettünk erről, amikor találkoztam vele, és azt mondtam: “Én egy valódi Phil bácsit akarok, nem csak egy kartonból kivágott kétdimenziós semmirekellő gazfickót”. Ő egy nagyon gyenge karakter, egy örök optimista; a fiatalabb fiú, aki roppant sértődékeny. Megvan az elképzelése ugyan, hogyan keressen sok pénzt: volt egy nyúltenyészete, amely tönkrement, aztán Londonba ment, hogy Mr. Nagyágyú legyen, de nem jött össze neki. Szóval Rhys és én kitaláltunk neki egy korrekt háttértörténetet, és azt hiszem, ez teljesen látszik is az alakításában. Ez helyenként kissé groteszk - amikor például felugrik az asztalra, mert megijed egy egértől -, de alapjában megvan a magyarázata. Mélyen belül ő egy nagyon komoly színész.

Miért gondolta Maggie Gyllenhaal-t Mrs. Green szerepére?

Susanna White: Nos, imádtam Maggie-t A titkárnő című filmjében! Nagyon fáradt voltam, amikor elmentem megnézni őt, de a teljes film alatt végig a hatása alatt voltam. Úgy gondoltam, briliáns lenne ebben a szerepben. Én sosem félek attól, hogy különböző nemzetiségű színészeket kell összeválogatnom. Komoly csatákat kellett vívnom például Alexander Skarsgaard-dal a Gyilkos megszállás-ban - képzelje el, ahogyan egy svéd játszik egy echte amerikai hőst! Számomra az egész a színész szellemiségéről szól. Maggie egyszerűen csodálatos, huncut humorú személyiség. És nagyon kedves. Elhiszed, hogy képes az a fajta anya lenni, akit szeretnél, és az a feleség, akit akarsz. Ráadásul van a szépségében egy meglepően “angolos” minőség is. Egyszóval volt egy csomó dolog, amit imádtam benne, és úgy véltem, az akcentusa is briliáns.

Említette a Gyilkos megszállást… Én imádtam…

Susanna White: Ó, köszönöm!... Ez volt a világ legjobb munkája! Élvezet volt David Simon-nal dolgozni! Ő egy hihetetlenül nagyszerű munkatárs!

Hogyan szerezte ezt a munkát?

Susanna White: A mai napig csodálkozom, hogyan sikerült megszereznem. (nevet) Az ügynökömnek küldték el, aki egyben Kevin MacDonald ügynöke is. Kevin nem tudta elvállalni, így odajött hozzám, és azt mondta: “Azt hiszem, ez nagyszerű munka lenne neked…”. Így elküldte nekem a forgatókönyvet, és én nagyon izgatott lettem. Elmentem találkozni David-del, és igazán összhangba kerültünk. Nagyon szerette a Pusztaház örököseit, mivel óriási Dickens-rajongó. De azt hiszem, ami igazán tetszett neki bennem, mint rendezőben, hogy bejöttem, és rengeteget beszélgettünk a karakterekről és a kalandjaikról. Azt gondoltam, ez egy hatalmas road movie, és igazán tetszett a humor is az írásban. Egy csomó más ember, aki benne volt a projektben, csak a robbantásokról és a CGI-trükkökről akart beszélni. Én sokkal inkább a karakterek és az elmesélés szempontjából közelítettem meg a történetet.

Szerintem abból a szempontból is egy hullámhosszon voltunk, hogy én a dokumentumfilmektől jöttem, ő pedig az újságoktól, így mindketten hittünk a nem-színészek használatában a munkánkban. Így én igazi tengerészeket akartam használni több karakterhez, s neki nagyon tetszett ez az ötlet. Őt sem érdekli a faji és a nemi hovatartozás a rendezőválasztásnál. Sok nővel dolgozott már együtt és sok fekete rendezővel.

Más téma. Ön és Kathryn Bigelow (A bombák földjén) talán az a két rendező, akik a legjobb dokumentumokat forgatták Irakról filmen és a tévében. Beszéltek valaha egymással egyáltalán?

Susanna White: Nagyon kedves öntől ezt hallani! Telefonon még sosem beszéltem Kathryn-nel, de e-mail-ezünk egymással. Írtam neki, amikor elnyerte a Directors’ Guild of America-díjat. Csak azt írtam neki, milyen jó, hogy ő nyerte. Ő pedig visszaírt: “Ó, Istenem, én óriási rajongója vagyok a Gyilkos megszállás-nak, így nagyon sokat jelent nekem, hogy ezt hallom tőled!”. Igazán nagyszerű dolog, hogy az Oscar-t is ő nyerte, és remélem, ez majd könnyebbé teszi az útját a női rendezőknek ezek után, hogy ő ekkora elismerést kapott.

Mennyire volt könnyű vagy nehéz a pályája?

Susanna White: Úgy érzem, nehéz volt. Már 8 éves korom óta készítek filmeket. Nem volt túl nehéz a dokumentumfilmek területén mozognom, viszont roppant nehéz volt a dokumentumoktól a drámák felé venni az irányt, mert általában olyan elképzelésünk van a rendezőkről, mint akik nagy és hangos személyek. Végre aztán találtam valakit, aki a televíziós drámák felé terelt engem, mert elképzelhetetlenül nehéz a tévé drámától is eljutni a bemutatásig. Úgy értem, már majdnem 50 éves vagyok, és hiába készítek filmeket már 8 éves korom óta, azt lehet mondani, kissé lassan fejlődik a karrierem. (nevet)

Mi lesz a következő munkája?

Susanna White: Nos, remélem, legközelebb megcsinálhatok egy nagyszabású akció-thrillert! Az valóban nagyon izgalmas lenne! Voltam már kint Los Angeles-ben, és volt ott egy csomó tárgyalásom is. Ez az egész olyan nekem, mint valami roppant izgalmas film - minden, amelyről valaha is álmodtam!

Van már címe is a dolognak?

Susanna White: Sajnos még nincsen. (mosolyog) Ezen a ponton még nem beszélhetek róla…

A Nanny McPhee és a Nagy Bumm május 27-től hódít a magyar mozikban.

FORRÁS: www.indielondon.co.uk

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink