Magazin / Összefoglaló

Pesten csinált forradalmat az angol komika

2006. november 1. 17:01

Neves nemzetközi színészcsapat részvételével készült angol-magyar vígjáték az ősz elején Budapesten - tudta meg a Moziplussz a film ko-producerétől, Kemény Ildikótól.

A MRS RATCLIFFE’S REVOLUTION története az angol Ratcliffe-családról szól, akik 1968-ban addigi életüket hátrahagyva az NDK-ba költöznek, a családfő politikai szimpátiájából kifolyólag. A korábban sem túl békés famíliát igencsak próbára teszi a környezetváltozás, és az anyáé a feladat, hogy ráncba szedje túl korán bimbódzó lányát, 12 éves “kommunista kém” fiát, na és persze újra magába bolondítsa férjurát… A három hetes magyarországi forgatáson hazánk a németországi jelenetekhez szolgáltatott helyszínt. Most, ennek végeztével a stáb az angliai Yorkshire-ba költözik felvenni a film másik felét.

Az angol vígjátéki hagyományokat új környezetben folytató alkotás rendezője az a Bille Eltringham, aki eddig két nagyjátékfilmet (köztük a hazánkban is vetített 2002-es Nem fenékig tejfelt) valamint több díjnyertes tévéfilmet jegyzett. A forgatókönyvet Bridget O’Connor és Peter Straugham jegyzik, akik előző közös munkája, a Sixty-Six című, ugyancsak a hatvanas években játszódó vígjáték várhatóan az ősz egyik legnagyobb angol filmsikere lesz.

A címszereplő Mrs Ratcliffe szerepében Catherine Tate, a szigetország egyik legismertebb komikája látható. A hazánkban egyelőre kevéssé ismert színésznő olyannyira népszerű Angliában, hogy a BBC-n futó szkeccs-vígjátéksorozata a saját nevét viseli (The Catherine Tate Show). A férj szerepében Iain Glen látható, akit mi is jól ismerhetünk a Resident Evil 2. Dr. Isaacs-jaként vagy a Lara Croft: Tomb Raider férfi főszereplőjeként. 

A filmben fontos szerephez jut a németek egyik elsőszámú exportcikke, Heike Makatsch, aki már az Igazából szerelemben is az angol férfiak (konkrétabban Alan Rickman) vágyának tárgyát képezte, de láthattuk még az Éjjel-nappal fiatalok-ban és az Anatómia 2.-ben is. Szerepet kapott a filmben A bádogdog c. Schlöndorff-film egykori főszereplője, Katharina Thalbach, mint ahogy A bukásban is látott Karl Kranzkowski is. A fiatal német színészgenerációt Alexander Scheer (az 1999-es Napsugár sétány főhőse), Tino Mewes (Fickende Fische) és Arndt Schwering (Anatómia, Good Bye Lenin!) képviseli.

A film producere angol részről a Kelet az Kelet c. sikerfilmet is jegyző Leslee Udwin (Assassin Films), míg a magyar gyártásért az elmúlt években már több brit mozit (The Best Man, Joy Division, Severance) is hazánkba csábító Kemény Ildikó (Pioneer Pictures) a felelős. Mint megtudtuk, a budapesti forgatás végeztét követően a magyarok közül 12 fő utazik a filmmel Yorkshire-ba is, ahol ugyancsak három hétig dolgoznak majd.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink