Nézhetetlen két szememben

Scooby-Doo, a Cool-túra vagy a Már megint egy dilis amcsi film tulajdonképpen nem film! Hanem olyan szemét, amelyet minden egészséges szocializációjú, átlagos iskolázottságú és ”-műértelmű” egyén figyelmen kívül hagy. Legalábbis az én világomban. Ám a valóság úgy hazudtolja meg az ideális felé való törekvést, mint egy rossz vicc. Hiszen az csak nem lehet igaz, hogy arra a Scooby-Doo-ra, amelyből öt percet voltam csak képes megnézni anélkül, hogy kisétáltam volna 10-edik emeleti otthonom ablakán, akadt 84 millió dollár? Vagy hogy csak Amerikában 153 millió dolláros bevételt eredményezett? Üres szólam, hogy az ostobaság a legfertőzőbb vírus. Olyan üres, mint azoknak a feje, akik jegyet váltanak egy ilyen gagyira. Márpedig ilyenek már nálunk is egyre többen vannak…

Hulk-ra ömlik be a nép a mozikba, míg egy Iris-ról vagy egy A hálószobában-ról azt sem tudják, micsoda. S ezek után nem csoda, ha a hétköznapokban egyre sűrűbben találkozunk megalapozatlan értékrendekkel (vagy értéktelen-rendekkel), s a kezdetben komolynak számító művészeti ág (a FILM) áldozatául esik a népbutító, ostobaság-terjesztő, primitivizáló trendeknek.

Nem tudom eldönteni, hogy mérgesebb vagy elkeseredettebb vagyok-e. Tulajdonképpen tökmindegy, mert ez már úgysem lesz jobb. Amíg ValóVilágok futnak a tévében, amíg azt hiszik néhányan (jóindulatú becslés…), hogy a fejbe húzott sísapka vagy a télen-nyáron hordott napszemüveg egyéniség-vonás, s hogy a pattogatott kukorica két pofára tömése egyenlő a műélvezettel, addig a magamfajta értelmesebbje nyakbehúzásra van ítélve. De azért a szemünk mellett nekünk legalább az elménk is nyitva marad(t).

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!