Magazin / Összefoglaló

Ne folytassa, Hollywood!

2008. május 12. 12:54

Már filmes közhely, hogy a nagy pénz és a tuti siker a folytatásokban (és a remake-ekben) van; mégis, az utóbbi időben több olyan folytatásról kaptunk hírt, amiken legalábbis meglepődtünk. A Donnie Darko sequelje pedig még a legedzettebb moziplusszereknél is kiverte a biztosítékot - így hát kénytelenek voltunk klaviatúrát ragadni, és összeszedni 2008 eddig bejelentett legdurvább “rókanyúzási” kísérleteit.


Az idei év már eleve Rémálomszerűen kezdődött. Januárban ugyanis arról kellett hírt adnunk, hogy Freddie Krueger újra (immár kilencedszerre is) magára húzza csíkos pulóverét és elmaradhatatlan vaskarmait. A New Line projektje eredetileg előzményfilmnek indult, azóta viszont kiderült, mégsem. Ha a kedves olvasó fellélegezne, még ne tegye: remake lesz, méghozzá Michael Bay, Brad Fuller és Andrew Form hozzáértő kezei közt - és Robert Englund nélkül.

Aztán jött Sylvester Stallone, és jó szokásához híven alaposan meghökkentett minket. A Rocky- és Rambo-folytatások sikere után a Cliffhangerrel is menne még egy kört. Az 1993-as, akciódús és hatalmas dumákkal teli hegymászós mozit annak idején nagyon szerettük, úgyhogy nagyon drukkolunk, a “The Dam” munkacímű sequel ne legyen mellényúlás - abból már az első részben is tragédia lett. A baj csak az, hogy februári hírünk óta a filmtervet síri csend veszi körül.

Nem úgy, mint Sly kollégája, Jean-Claude Van Damme egy évvel későbbi utcai bunyós fellépésének, a Street Fighternek a folytatását. A Raul Julia utolsó filmszerepét hozó játékadaptáció másfél évtizeddel későbbi továbbgondolásáról már számtalan konkrétum látott napvilágot, amikről mi részletesen be is számoltunk. A “Legend of Chun-Li” alcímmel ellátott mozi már lassan két hónapja forog Ázsiában, mi pedig egyre kevésbé vagyunk lelkesek.


Ezt követően befutott a nagy hír: a reneszánszát élő Stallone papa egy percig sem hagy minket afölött keseregni, hogy egyik új filmterve netán kútba esett. Annyira jól ment neki az öldöklés a John Ramboban, hogy meg sem áll Bulgáriáig. Ez szép és jó, de véleményünk szerint a szintézissel felérő, zseniális negyedik rész után már csak elrontani lehet a vietnámi veteránról szóló szériát; és akkor már inkább jöjjenek a hegymászók.

Vagy A barlangászok… A műfajába új életet (illetve: új halált) lehelő horror zsánerénél fogva nem tartozik a folytathatatlan kategóriába; ám nagy kérdés, sikerül-e megközelíteni az eredeti színvonalát és újító erejét, vagy ugyanúgy elrontják a franchise renoméját, mint mondjuk A kör esetében. Aki nem retteg a vaksi mutánsoktól és a néha még félelmetesebb spoilerektől, itt tudhat meg többet a projektről.

És végül itt van nekünk az a folytatásötlet, aminek hallatán először a naptárunkat ellenőriztük, kivételesen nem minket tréfáltak-e meg április 1-je alkalmából. Sajnos nem: hollywoodi filmesek egy csoportja az egész egyszerűen folytathatatlan Donnie Darkot fogja előre megfontolt szándékkal megerőszakolni. Az S. Darko című merénylet, akárhogy is csűrik-csavarják, másodrendű, direct-to-dvd koppintása lehet csak Richard Kelly kultmozijának.


Csoda, ha ezek után remegve olvassuk bármelyik filmes site híreit? Ja, és a remake-ekről még szót sem ejtettünk…

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink