Két gyöngyszem a Mainstream-tengerben

Mivel a múlt héten idejében megkaptuk az év egyik, ha nem a legjobb akciófilmjét, ezért legfőbb ideje, hogy egy cikk erejéig azokkal az apróbb gyöngyszemekkel is foglalkozzunk, amelyek máskülönben észrevétlenül sikkadnának el a gigapremierek között.

Ryan Gosling múlt heti száguldozása után (Drive - Gázt!) ezen a héten ideje művészfilmes fokozatba kapcsolni, hiszen a multiban más sincs, csak Taylor “Vérfarkas” Lautner szánalmas Jason Bourne-imitációja, meg az épphogy befutó Mila Kunis karrierközönye egy milliomodik romkom képében. Szóval ezen a héten irány a művészmozikba be!

Így ért véget a nyaram

orosz, 2010
rendezte: Aleksei Popogrebskiy
szereplők: Szergej Puszkepalisz, Grigorij Dobrigyin
forgalmazó: Vertigo Média

Amikor tavaly (!) az Így ért véget a nyaram-at bemutatták a Titanicon, a legkevésbé sem gondolhattuk, hogy ezt idehaza majd a mozikba küldi valaki. Aleksei Popogrebskiy rendező munkája ugyanis kőkemény, atmoszférateremtő darab, amelyet a megfelelő hangulat nélkül nehezen lehet befogadni, és amely igényli a figyelmet, de bőségesen honorálja is azt.

Popogrebskiy, aki íróként is jegyzi a filmet, olyan sivárrá teszi a filmjét magát, mint az annak helyszínéül szolgáló jeges-tengeri tájat. Ennélfogva semmit nem rág a képünkbe: csak a dramaturgiailag legszükségesebb pontokon hangzik fel minimális kommunikáció, a két főszereplőn kívül másodpercekre töri csak meg egy-két mellékalak a táj nyugalmát, és Pavel Kostomarov operatőr lenyűgöző képeinek hála egyaránt a nyakunkban érezzük a táj elviselhetetlen hidegségét és ridegségét.

Az alig-szavakkal dolgozó filmet így végül igazán helyesen a képek fogják elvinni a hátukon. Popogrebskiy történetmesélése jókora teret hagy a befogadónak, hogy úgy interpretálja a történteket, ahogy ő kívánja. A sztori eleinte egy elhagyatott sarkköri mérőállomás két utolsó dolgozójának átlagos életét festi le: az idősebb tag tanítgatja a látszólag újonnan érkezett fiatalabbat, s míg a rangidős egy ízben kihajózik, a fiú rossz hírt kap: elődjének családja szörnyű balesetet szenvedett. Nem mer beszámolni a hazatérő férfinak a tragédiáról, mert abban bízik, hogy a sürgősségi hajó, amely hazaviszi társát, majd leveszi a válláról ezt a terhet. Már ha ama bizonyos hajó megjön valaha is.

Popogrebskiy filmjéből teljes egészében hiányoznak a monológok, így a képekre kell hagyatkoznunk, ha magyarázatot akarunk találni arra, hogy mitől rettenhetett meg úgy Pavel, az ifjabbik fiú társa családjának balesetét hallva. Erősen javasolt azoknak, akik nem rettennek meg attól, hogy egy kis gondolkodással és elmélyüléssel érjen véget a nyaruk.

Értékelés: 7/10

Srác a biciklivel

belga-francia-olasz, 2011
rendezte: Luc és Jean-Pierre Dardenne
szereplők: Cécile De France, Thomas Doret, Jérémie Reiner
forgalmazó: Mozinet

A Dardenne-fivéreknek az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Zsűri Nagydíjával kitüntetett alkotása jóval egyszerűbb az orosz őszelőnél, de ez korántsem jelenti azt, hogy rosszabb lenne annál. A kulcsérzés, amellyel a vallon-belga Dardenne-bratyók filmjét meg lehet fejteni, az a viszonzatlan szeretet okozta fájdalom. Dardennék filmjének jót tesz, hogy ezt nem valami párkapcsolati krízis vagy plátói szerelem képében ábrázolják, hanem egy ártatlan gyerek apja iránti apadhatatlan szeretete képezi az elmélkedésük alapját.

A tizenegy éves Cyril Catoul az elmúlt évek egyik legjobban megírt gyerekkaraktere: a nézőnek nincs más választása, mint hogy megszakadjon a szíve azt látván, hogy a gyermek ártatlanságából fakadó szeretete az apja iránt minduntalan és csakazértis felülkerekedik még az olyan esetekben is, amikor már régen nyilvánvaló, hogy a fater mit se törődik az idejekorán intézetbe adott csemetével. Még a címben szereplő biciklit is elvaterázza a rohadék, amit egy vadidegen anyapótlék fog végül visszaszerezni - szegény gyerek meg nem győzi gyártani a kifogásokat, hogy apu miért is nem akkora tetűláda, mint amilyen pedig valójában.

Jérémie Reiner, aki a Dardenne-filmekben nem először szívja meg az utódlással (lásd A gyermek), minden idők egyik leg*ecibb apukájának rövid szerepében tetszeleg: ugyan képes egy vadidegenre és egy nevelőotthonra bíznia a fiát, arra viszont képtelen, hogy a szeretetre sóvárgó fiúnak a szemébe mondja, hogy annyira se érdekli, mint Fila-táskás járókelőt az egyéniség. A rendkívül erős színészi gárdával megtámogatott Srác a biciklivel egy végtelenül egyszerű, de rettenetesen hiteles és megható film, úgyhogy a Liége-i testvérpáros csillagja még egy darabig biztosan tündököl általa az európai művészfilm egén.

Értékelés: 9/10

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!