Kedvencek teremtője - Stephen King

Amikor Stephen King 1976-ban befejezte első könyvét, a Carrie-t, amely egy pirokinetikus képességekkel rendelkező iskolás lány hányatatott sorsát meséli el, elbizonytalanodott. A kész kézirat a szemetesben hevert, amíg Tabitha King, Stephen felesége és legfőbb kritikusa ki nem vette onnan, majd egyetlen éjszaka át nem olvasta. Miután jól megdorgálta férjét, King körbejárta a kiadókat, és a többi - ahogy mondani szokták - már történelem. A könyvet még abban az évben kiadták, és év végére Brian De Palma készített belőle sokkoló tini-horrort (mert lám tini horror már akkor is volt) , akkor még olyan ismeretlen nevekkel a főszerepben, mint Sissy Spacek, Nancy Allen, Amy Irving vagy John Travolta!

[ki]Született King[/ki]

1947. szeptember 21.-én, Maine állam Portland városában, a General Hospital-ban megszületik Stephen Edwin King. Édesanyja, Ruth Pillsbury King egyedül neveli fel gyermekét, az 1945-ben örökbe fogadott bátyjával, Daviddel, miután az apa, Donald King leugrik egy doboz cigarettáért, és rejtélyes módon soha többé nem tér vissza, akárcsak egy izgalmas thriller elején. Ez akkor mély nyomot hagy az érzékeny fiúban.

Egy nap aztán Mrs King fogja magát és gyermekeivel no meg egy kopott gépkocsival karöltve, keresztül-kasul bejárják Amerikát (mintha menekülnének valami elől), hogy aztán 1958-ban visszatérjenek Durham-ba. Az akkor 11 éves Stephen a szegénység elől az álmok világába menekül. 1959-ben kezdődik írói karrierje, amikor egy helyi lapban, az ötcentes Dave‘s Rag-ben írása jelenik meg. Az általános után, 1962-ben a Lisbon Falls gimnáziumban folytatja tanulmányait, ahol összebarátkozik Chris Chesley-vel, aki hasonló érdeklődésük miatt a legjobb barátja lesz. Chris szereti a stílusát, és hisz benne. Támogatásával készítenek egy magazint, melybe több mint egy tucat rövid novellát gyűjtenek egybe. A címe: “Emberek, helyek és dolgok”. Az iskolaévek alatt folyamatosan publikál az egyetemi újságban, ahol minden írását szívesen fogadják. Sokat jár moziba, és a véleményét rendszeresen megírja a filmes rovatnak. Esszéi provokatív jellege, érett világlátása elismertté teszi társai között. Ha valakinek problémája van, bátran fordulhat hozzá, mert mindenre tud megoldást, bármilyen esetre van ötlete. Ekkortájt ismeri meg leendő feleségét, Tabitha Jane Spruce-t, majd végérvényesen 1971 januárjában állítja az oltár elé. Még abban az évben megszületik lányuk, Naomi Rachel, 1973-ban pedig fiúk, Joseph Hill.

1977-ben a King család három évre átköltözik Angliába, ahol Stephen összebarátkozik Peter Straub-bal, hogy végül közös könyvet írjanak, Talizmán címmel.

King sorozatban gyártja jobbnál jobb regényeit, melyek többnyire az emberben lakozó félelmeket veszik górcső alá. Egyszerűségében rejlik történeteinek ereje, meg abban, hogy érdekesen tud leírni olyan nyugodt jeleneteket is, melyben például a szereplők csak a napot nézik a tornácról. Könnyű őket elképzelni, átélni helyzetüket, mert az író néha - úgy érezhetjük - rólunk ír. Karaktereit olyan élethűen ábrázolja, hogy ha valamelyikük az utcán ránkköszönne, talán meg sem lepődnénk.

A kiadók - hiába termékenyebb - csak egy könyvével jelennek meg évente, hogy ne durrantsák el valamennyi petárdájukat. Ekkor kitalál egy írói álnevet, Richard Bachmann-t, hogy több könyve megjelenhessen évente, majd 1985-ben leleplezi magát. A szekér megállíthatatlanul gurul előre: előadásokra hívják, televíziós műsorokba, díjakat ítélnek oda neki, és könyveladási (bestseller) rekordokat állít fel.

1978-ban megszületik második fia, Owen Phillip. Egy évre rá megkapja a nívós “Világ fantázia” (World Fantasy) díjat.

Krisztusi korba lép, amikor családjával visszaköltözik Bangorba, és hatalmas birtokot vásárol fel. Megteheti, hisz a listákon ekkor már három helyet tudhat magáénak. Csak hab a tortán, hogy ‘81-ben a Maine egyetem neki adja a “Legnagyobb karriert elérő diák” díját. 1986 filmre viszi saját történetét, a Maximális túlhajtást, de akkorát bukik, és olyan hatalmas kritikai visszhangja lesz, hogy megfogadja, soha többé nem rendez. 1990-ben befejezi a Végítéletet. Röpke egy év múlva sugározni kezdik első mini-sorozatát, a nem túl érdekes, de mégis sikeres Aranyéveket.

Minden évben felterjesztik valamilyen díjra, és folyamatosan jelen van a Top 10-ekben. 2000-ben könyvet ír a könyvírásról. Stephen King neve tehát fogalommá válik, ami nagy szó akkor, ha tudjuk, hogy egy időben tanítással vagy benzinkutasként kereste kenyerét.

[ki]Álomország tengerpartján[/ki]

Első regényei csupa már ismert szituációkkal foglalkoznak, illetve azokat viszik tovább, más irányba, de fenomenálisan. Találunk köztük farkasembereket, (Ezüst pisztolygolyó - Silver Bullet - 1985), kísértetek járta házat (Ragyogás - The Shining - 1980), vámpírokat (Borzalmak városa - Salem‘s Lot - 1979). Kihasználja a városi mítoszok adta lehetőségeket, amikor olyan történeteket mesél el, melyek akár meg is történhettek volna bármelyikünkkel, és amelyeken elragadtatással csámcsognak a bulvár lapok, ölnyi szalagcímekkel hívva fel magukra a figyelmet. Ebbe a vonulatba tartozik, pl. a Cujo (1983), a denevérharapástól megőrülő bernáthegyi, aki egy isten háta mögötti tanyán kezd pusztító ámokfutásba, vagy a Christine (1983), mely egy az alvázig (velejéig) gonosz és ragaszkodó autóról mesél. A különleges képességekkel bíró emberek ugyancsak visszatérő témái Kingnek. Alakjait cselekedeteik megkérdőjelezhető helyessége ellenére roppant szeretetreméltóan és rendkívül hitelesen formálja meg. Az ember szinte jogosnak érzi mind Carrie White “véres” bosszúját (Carrie - 1976), mind Charlene McGee halálos tűztáncát (Tűzgyújtó - Firestarter - 1984), mind pedig Johnny Smith Nostredamus-i orrgyilkos merényletét a leendő elnök ellen (Holtsáv - The Dead Zone - 1983). Olyan emberek, tárgyak köré vetít félelemből szőtt lepedőt, melyre csak legmélyebb tudatalattink zugaiban merünk gondolni.

Ha kell gyerekekből, formál kegyetlen gyilkosokat, (pl. A kukorica gyermekei - Children of the Corn - 1984) vagy egyszerű mindennapi használati tárgyakból verbuvál, mindent elsöprő kamikaze hadsereget, mint például az általa rendezett Maximális túlhajtásban (Maximum Overdrive - 1986).

[ki]Mozgékony fantázia[/ki]

Filmjei közül azok a legjobbak, melyek nem bonyolítják túl az eseményeket és egyetlen mondatba is belesűríthetőek. Ilyen az elátkozott indiántemető és átlagos amerikai család találkozása, a Kedvencek temetőjében (Pet Sematary - 1989), a barátság és a gyermekkor végét jelölő határvonal felfestése az életvonalon, mint az Állj mellém!-ben (Stand by Me - 1986) vagy amikor a fanatikus rajongó találkozik imádata tárgyának megalkotójával a Tortúra (Misery - 1990) esetében, amelyért Oscar-díjjal jutalmazták Kathy Bates-t, a főszereplő,  Annie Wilkes megformálásáért.

Ha mondhatok ilyet - és ebben ő maga már megelőzött -, King-nél akkor lelhetők fel kis egyenetlenségek, amikor nagyon elrugaszkodik a valóságtól, és azt akarja megmagyarázni. Az Alvajárók (Sleepwalkers - 1992) esetében még beszélhetünk pozitív visszajelzésről, hisz ezt a művét eleve forgatókönyvnek írta, de az utána következő “meséi” sokszor megbuknak. Persze csak ha a mozi-változatról beszélünk, mert amíg ír, szinte nem tud hibázni.

A Rémkoppantók (The Tommyknockers - 1993) annak ellenére, hogy televízióra forgatták, olyan remek színészekkel, mint Jimmy Smith, egyértelmű bukás, bár ebben nem King keze a ludas, hanem a kevés pénz, és figyelmetlen átirat. A Mángorló (The Mangler - 1995) rövid novella, ezért a szűzlányok vérére éhes ipari ruhavasaló históriája képtelen megtölteni egy másfél órás filmet, még akkor is, ha a rendező nem más, mint Tobe Hooper, aki a Texas-i láncfűrészes mészárlás című horrorjával filmtörténelmet készített a trashfilmek műfajában. A Langolierek, avagy az idő fogságában (The Langoliers - 1995) is egyenesen tv-re készült, és hiába a remek színészgárda, hiába az érdekes cselekmény, túl nehezen emészthető az átlagnéző számára. A kukorica gyermekei hasonlóan kevés ahhoz, hogy lekösse az embert, pedig erre a “gyermekded” szituációra építve már elkészítettek egy egész sorozatot, csakúgy, mint a Néha visszatérnek (Sometimes They Come Back - 1991) esetében. Néhány igazán jó King történet viszont már-már a realitás talaján áll. Ezek tanulságos felnőtt mesék, emberekről, akik szeretnek, éreznek, szenvednek, és útjukat keresik. A legjobbak, közé tartozik a poklok poklát megjáró kisember kálváriája, aki minden tekintetben ártatlanul, de bölcsen és erősen születik újjá, mikor végül titokzatosan megszökik a börtönből, ahová ártatlanul került be. Frank Darabont nagyon hűen adja vissza a regényt, szeretettel dolgozik az anyagon, és az meghálálja a törődést. A remény rabjai (The Shawsank Redemption - 1994) az egyik legjobb King adaptációnak számít.

Remek film a Dolores Claiborne (1995) is, mely ismét egy ártatlant állít a középpontba, méghozzá a gyilkossággal vádolt házvezetőnő (Kathy Bates) meséjét, aki felfedi életének legsötétebb titkait, hogy elnyerje lánya (Jennifer Jason Leigh) szeretetét, és az erkölcsi rehabilitációt biztosítsa neki, az ellene egy vadászkopó eltökéltségével dolgozó, nyomozóval (Christopher Plummer) szemben.

Még kiemelném a könyvben letehetetlen, filmben kicsit hosszú (persze ezt nehéz lett volna rövidebben elkészíteni) Halálsoront, (The Green Mile - 1999) mely újabb King-hez méltó feldolgozást vitt az Oscar-díjak történelmébe. Michael Clarke Duncan, mint az enyhén retardált fegyenc, John Coffey, isteni adottsággal megáldott képességei segítségével megkaparintott egy legjobb férfi mellékszereplő-jelölést.

Az utóbbi években sokan temették az írót, ami részben köszönhető annak, hogy friss írásai ugyan bővelkednek kalandokban, izgalmakban, de kevésbé fogják meg az olvasót, részben pedig egy autóbalesetnek (amely után kómában feküdt sokáig), valamint folyamatosan romló szemének köszönhetően (a pletykák szerint hamarosan megvakul) egyre többször beszélt a visszavonulásról.

Tény, hogy aki most ismerkedik az író új műveivel, annak kicsit erőltetettnek tűnhet az, amit kicsikar magából, de még mindig nagyon jól tudja mivel lehet hatni a tömegekre. Szereplői lélegeznek, a környezet amit lefest, akár a festmények. Aki fél a világtól, amint kezébe veszi King egy könyvét, már tőle fél, elfeledve minden mást. Ez remek adottság, és csak az igazán nagyok rendelkeznek vele.

A legjobb King feldolgozások a teljesség igénye nélkül:
1. Carrie (1976, r: Brian De Palma)
2. A ragyogás (The Shining, 1980, r: Stanley Kubrick)
3. Holtsáv (The Dead Zone, 1983, r: David Cronenberg)
4. Christine (1983, r: John Carpenter)
5. Kedvencek temetője (Pet Sematary, 1989, r: Mary Lambert)
6. Az (It, 1990, r: Tommy Lee Wallace)
7. Tortúra (Misery, 1990,r: Rob Reiner)
8. Halálos árnyék (The Dark Half, 1993, r: George A. Romero)
9. Hasznos holmik (Needful Things, 1993, r: Fraser Clarke Heston)
10. A remény rabja (The Shawshank Redemption, 1994, r: Frank Darabont)
11. Dolores Claiborne (1985, r: Taylor Hackford)
12. Sorvadj el! (Thinner, 1996, r: Tom Holland)
13. Halálsoron (The Green Mile, 1999, r: Frank Darabont)

Ebből a felsorolásból, sőt, a cikkből kimaradtak olyan filmjei, mint pl. A menekülő ember (The Running Man - 1987), a Végítélet (The Stand - 1994) vagy mondjuk az Eminens (Apt Pupil - 1998). A teljes listáért érdemes ellátogatni a www.imdb.com internetes adatbázisra.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!