Magazin / Összefoglaló

Jason Reitman az Egekben

2010. február 19. 07:44

A www.buzzsugar.com riporterének Jason Reitman harmadik filmje, az Egek Ura promóciós turnéja közben sikerült beszélnie magával a rendezővel George Clooney-val forgatott mozija kapcsán. Reitman címszavakban mesélt a filmről, a közös munkáról éppúgy, mint a jelenlegi gazdasági helyzetről, vagy éppen az apjával való kapcsolatáról. A Moziplussz ezekből a gondolatokból szemezget.

Az utazásról: “Imádok utazni és megvan az oka, hogy miért vágtam bele ebbe a filmbe. Abban az időben, amikor reklámokat kezdtem forgatni, nagyon gyakran repültem, amit nagyon is élveztem. Élveztem, hogy megvolt az útitervem, mehettem a reptérre; élveztem, hogy gyökértelen vagyok, se nem itt igazán, se nem ott - ami csakis egy reptéren fordulhat elő az emberrel.”

Arról, hogy áldozatául esett-e Clooney valamelyik tréfájának: “Nem estem, bocs, bárcsak lenne erről egy jó sztorim… De a filmet a nap végén forgattuk. Rövidebb forgatás volt, lehet, hogy George az Ocean-filmek forgatási idejéhez szokott, amelyek közben több ideje volt a mókára, de mi elég feszített tempóban dolgoztunk, így nem tudok vicces történeteket mesélni róla.”

Arról, tervezte-e, hogy filmet készít a gazdaság jelenlegi állapotáról: “Nem. Először is, a film egy könyvön alapul, amit hét évvel ezelőtt találtam. Ekkor kezdtem el a forgatókönyvét megírni, ami hat évig tartott, és soha nem akartam a gazdaságról filmet forgatni. A gazdaság nem érdekel igazán, csakis az emberi kapcsolatok háttereként, ami sokkal fontosabb számomra, és ezért akartam erről egy történetet elmesélni. De természetesen, ahogy a világ változik, és ahogy a gazdasági csúcsból a jelenlegi gazdasági válságba kerültünk, komolyan kellett vennem; azokat a jeleneteket, amelyek eredetileg humorosak voltak, eredetivé, valóságossá és drámaivá kellett tennem. Ezért kezdtem el valódi emberekkel forgatni azokat a jeleneteket, amelyekben az emberek elveszítik a munkájukat; olyan emberekkel, akik nemrég veszítették el a munkájukat, és nem színészekkel. De sohasem akartam egy újabb Michael Moore lenni, bármennyire is tisztelem az ő munkásságát. Neki tehetsége van ahhoz, hogy megpróbálja megkeresni a válaszokat, és megpróbálja meggyőzni az embereket, hogy higgyenek el valamit. Az én szándékom az, hogy az emberek olyan nyitottak legyenek, amennyire csak lehetséges, és ne ítélkezzenek.”

Arról, hogy anti-hősöket alkalmaz a filmjeiben: “Nem tudom, miért ragaszkodom az anti-hősökhöz, mégis három filmem is róluk szól. A Köszönjük, hogy rágyújtott az első nagy cigaretta-ellenes kampányról szól, a Juno egy terhes tiniről, a harmadik pedig, az Egek ura egy fickóról, aki abból él, hogy embereket rúg ki. Ha valamilyen okot akarok keresni erre, akkor az jut eszembe, hogy mindig az ellenkezőjét csinálom, mint a többség, és szeretem a furfangos karakterek emberi oldalát megmutatni. Volt egy sor a Köszönjük, hogy rágyújtott könyvében, ami arról szólt, hogy a Greenpeace-nek dolgozni könnyű, a Vöröskeresztnek dolgozni könnyű, próbálj meg a dohányiparnak dolgozni - az az igazi munka. És éppen erre gondolok a saját munkámmal kapcsolatban is. A jó emberek emberivé tétele unalmas, és nem látom benne az értéket. Két olyan ember románcát, akik sármosak és megérdemlik egymást - azt megmutatni mi a munka abban, mi az értékes abban? Ravasz karakterek emberi oldalának megmutatása sokkal jobban felvillanyoz.”

Arról, hogy az Egek Ura, miért személyesebb, mint a korábbi filmjei: “Minden egyes filmem feltesz egy kérdést, amit én is feltennék magamnak. A Köszönjük, hogy rágyújtott esetében az merült fel, hogyan legyen szabad akaratunk és szívünk egyszerre; a Juno arról szólt, mikor döntöd el, hogy felnőtté válsz, amely teljesen személyes volt számomra. A gyermekem éppen a Juno forgatása előtt született, és át tudtam érezni a karakter összes problémáját - állandóan a saját érzéseim befolyása alá kerültem a film forgatása közben. Az Egek ura esetében ott volt a forgatókönyv, amit hat évvel, hat nagyon fontos évvel ezelőtt írtam. Amikor elkezdtem írni, akkor még egyedülálló voltam, egy reklámrendező, akinek semmi élettapasztalata nem volt, és a hat év alatt filmrendezővé váltam, megnősültem, lett egy gyönyörű lányom, és elkezdtem megtanulni, mi a fontos az életben. Amikor először olvastam a forgatókönyvet -mert sosem térek vissza rá és olvasom újra, csak előre tekintettem azok alatt az évek alatt -, tehát öt évvel később, amikor tényleg visszatértem rá és újraolvastam, olyan volt, mintha magamat láttam volna felnőni, és látnám, hogy mi volt akkoriban fontos számomra, és azt is láttam, hogy hogyan lettem bölcsebb az évek alatt. Ez különösen személyessé tette a számomra; azt kell mondanom, ezek formáló évek voltak az életemben, és ezek lettek belefoglalva a filmbe.”

Olyan színészekről, akikkel együtt szeretne dolgozni: “Nagyon szeretnék Laura Linney-vel, Rachel MacAdams-szel, Joan Allen-nel, Matt Damon-nal együtt dolgozni… kivel még? Nagyon szeretem Jonah Hill-t, ahogyan Seth Rogen-t is. Azt hiszem, mindenki, akivel eddig együtt dolgoztam nagyszerű volt. Ahhoz hasonló érzés volt, mint amikor egy új barátot szerzel és állandóan vele akarsz lenni, de persze ott vannak a régi barátaid is, akikkel szintén el akarsz tölteni egy kis időt, így nehéz a dolgokat összeegyeztetni. Ott vannak azok a színészek, akikkel már dolgoztál és szívesen dolgoznál újra velük. Rick Alen-nel már dolgoztam újra és Allison Janney-vel és Anna Kendrick-kel is, aki fenomenális, épp ezért újra és újra szeretnék dolgozni vele, ahogyan Danny McBride-dal is. Akivel már dolgoztam, tudom, hogy milyen jó vele együtt dolgozni, és tudom, hogy nem fogok csalódni benne. De mindig izgatott leszek, ha új emberekkel dolgozhatok.”

Arról, hogy milyen volt először az apjával, Ivan Reitman-nal dolgozni: “Érdekes, mert megpróbáltam elkerülni, hogy vele kelljen dolgoznom, ugyanis nagyon érzékenyen érint a kivételezés kérdése, ezért nagyon sokáig fontosnak éreztem, hogy megálljak a saját lábamon. Emlékszem, 19 éves koromban egy asztali naptárokat gyártó céggel szponzoráltattam az első rövid filmemet, ez volt az a nap, amikor elmondhattam, hogy nem az apám fizette a filmes munkámat. Valójában megalapoztam magam a filmfesztiválok világán keresztül, a Sundance-től kezdve a többi filmfesztiválig, az apámétól eléggé eltérő stílust alakítottam ki. Majd teljesen önállóan leforgattam az első két nagyfilmemet, és igazából a második filmem után éreztem azt, hogy: oké, most megalapoztam rendezői pályafutásomat, és egy újabb filmet fogok forgatni. De volt valami közös, amire azért már vártam, mert szeretem az apámat, és elég szoros közöttünk a kötelék. Felnézek rá, mint filmkészítőre és -mesélőre, szóval nagyszerű volt, és amikor láttam a stáblistát és a producerek közt az ő és az én nevemet, a szívem repesett. Nagyon király volt.”

Arról, hogyan vált rendezővé: “Nem létezik olyan, hogy: ó, ez volt az a nap, amikor megtanultam, hogyan kell csinálni! A dolog több ennél, mint egyszerűen bölcsebb rendezővé válni. Van egy ötletem, és szeretném, ha a közönség valami különlegeset érezne. Minden egyes pillanatban ki akarok váltani valamit: hogy itt nevess, itt mérges legyél, hogy a szíved repessen; romantikát itt, összetört szívet ott, és rendezőként egyre jobbá és jobbá válsz, és egyre jobban meg tudod ragadni ezeket a pillanatokat. Ahogyan visszanézek a Köszönjük, hogy rágyújtott-ra, látom a kontúrokat, de a részletek kidolgozása még nem ment úgy, mint az utolsó filmemben. És most, hogy már három filmen túl vagyok, az az egyetlen reményem, hogy ahogy folytatom, és egyre több és több filmet készítek, egyre jobban és jobban tudom majd csinálni, mivel rendezőként naponta 2000 döntést kell hoznom, néha többet, még ha nem is gondolok rá, még ha nem is kell semmire sem válaszolnom. Egyszerűen jobbá válsz ezek által a pici, finom döntésekkel, és összeadod őket majdnem úgy, mint egy matematikai számsort. Ezek érzésekké adódnak össze, tehát amikor a vicc, vagy a sor vagy a pillanat megtörténik, vagy amikor belép a dal, a közönség úgy érzi, hogy most ennek kell következnie.”

Arról, hogyan kezeli a sikert és a díjátadókat: “Nézd, először is az egész csodálatos. És a filmfesztiválok tényleg segítettek abban, hogy rendezővé váljak és elismerjék a legitimitásomat. Amikor az első fesztiválon díjaztak, nagyon megdöbbentett, aztán továbbléptem. Soha nem azért készítek filmet, hogy díjat vagy jelölést kapjak! A filmjeimmel azt próbálom kifejezni, ami a szívemben van, vagy válaszolok valamire velük - épp olvasok egy könyvet vagy egy cikket, és egy ösztönös válasz fogalmazódik meg bennem, és megpróbálom követni végig az úton, és úgy érzem, szerencsés vagyok. Eddig mindhárom filmemet szerette a közönség, de mindig ott fog várni egy kudarc a sarkon. Őszintén, meg fog történni! És abban hiszek, hogy amíg a filmeket a helyes célok miatt forgatom, azok, amelyek megbuknak, nem fájnak annyira, mintha rossz célok vagy a pénz miatt tenném - akkor a bukás, úgy hiszem, sokkal fájdalmasabb lenne.”

Az Egek urát február 18-a óta játsszák a magyar mozikban, a filmről írt kritika és az előzetes elérhető a film adatlapjáról.

FORRÁS: www.buzzsugar.com

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink