Magazin / Összefoglaló

Interjú Mátyássy Áronnal

2009. november 9. 13:53

Bosszúfilmként az Utolsó idők nem az „Így jöttem”-filmek sorát gyarapítja, holott az ilyesfajta kezdés igazi hungarikumnak mondható. Miért pont ezt a történetet mondtad el először?

Ezzel az ötlettel kapcsolatban éreztem azt, hogy a kezdeti energia a film bemutatásáig ki fog tartani bennem. Bár nem az én történetem, a film elég sok személyes részletet tartalmaz. Hangulatokat, képeket, mondatokat. Én ezt a történetet tudtam számomra megfelelő szeretettel és elkötelezettséggel elmondani, s ilyenformán talán kicsit az Utolsó idők is a fent említett elsőfilmek közé tartozik.

Én a miskolci CineFesten láttam a filmedet, ahol a vetítést követő közönségtalálkozón azt mondtad, hogy alapvetően egy, a kortárs hazai filmes hagyományokkal szakító mű ötlete született meg a fejedben. Melyek azok a tendenciák a mai magyar filmekben, amelyekhez nem kívánsz asszisztálni?

Gyakran érzem azt, hogy a filmek nem elég empatikusak a szereplőikkel. Van egyfajta távolságtartás a rendező és a filmjében szereplő karakterek között. Szerintem ez oda vezet, hogy a néző sem tud kellőképpen azonosulni a figurákkal, és innentől kezdve könnyen érdektelenné válhat számára a film. Az Utolsó időkben igyekeztünk mindenkit úgy kitalálni, hogy bizonyos jelenetekben a közönség teljes együttérzését elnyerjék. Még a gonosztevőknek is vannak olyan pillanataik, amikor jópofák, elérzékenyülnek, vagy éppen nagyon megijednek valamitől. Reményeim szerint ilyenkor a néző a szívébe zárja őket, és később már sokkal fontosabb lesz számára, mi lesz velük a történetben.

Vass Teréz játékát joggal magasztalták a kritikusok; eleve ráírtad a szerepet?

Igen. Már a forgatókönyv korai fázisában őt képzeltem el ebben a szerepben. Nagyon bíztam benne, tudtam, hogy fantasztikusan fogja megcsinálni. Fél évvel a forgatás előtt kezdett intenzíven készülni az autista lány szerepére. Ez alatt az idő alatt a forgatókönyv is sokat változott még, bizonyos jelenetek hiteltelennek bizonyultak, mert egy autizmussal élő lány máshogy reagált volna, mint ahogy azt korábban laikusként én elképzeltem.

Az, hogy Teréz civilben a feleséged, ez mennyiben segítette elő a közös munkát, ennek köszönhető, hogy ilyen rendkívül bensőséges alakítást sikerült vászonra vinni?

Az előkészítés során nagyon hasznos volt, hogy bármikor tudtunk a filmről és a szerepről beszélni. A forgatáson aztán igyekeztünk csak a munkával törődni, a személyes dolgainkat meg a forgatási nap utánra halasztottuk. Az alakítás erejét Teréz kisugárzása és precizitása adja, nekem csak apróságokat kellett már kérnem tőle. Szerintem az is nagyon jó energiákat szült, hogy a másik főszerepet,  filmbéli testvérét volt osztálytársa és jó barátja, Kádas József játszotta.

Az Utolsó időket a hagyományosan művészfilmesnek elkönyvelt mozihálózaton kívül néhány multiplex is játssza, elégedett vagy az eddigi eredményekkel, megtalálja a film a közönségét?

Én azt hittem, többen lesznek kíváncsiak rá. Elégedetlen nem vagyok, csak kicsit csalódott, mert azért csináltuk ezt a filmet, hogy megnézzék az emberek. A multiplexes forgalmazást is én kértem, mert hittem abban, hogy ez a film mindenki által befogadható, és szerettem volna, ha olyanok is beülnek rá, akik némi fenntartással gondolnak az Art mozik világára.

Tényleg, mit szólsz ahhoz, hogy a sajtó minden filmet előszeretettel gettósít a közönségfilm / művészfilm kategóriákba? Van egyáltalán létjogosultsága ezeknek a kategóriáknak, s ha igen, hova sorolhatnánk az Utolsó időket?

Chicagoban egy vetítés után egy ott élő magyar úr azt mondta a filmről, hogy szórakoztató és elgondolkodtató egyben. Nekem nagyon tetszett ez a két jelző, mert jobban körülírja a mozival szemben támasztott követelményeket, mint az, hogy művészi szándékkal, vagy a nézői igények kiszolgálásának igényével készült. Én azokat a filmeket szeretem, amelyek tisztelik a közönségüket, de nem esnek az öncélúság csapdájába.

Első nagyjátékfilmeddel egyből hazavihetted a fődíjat a szemléről – tudtommal ez előtted csak Vranik Rolandnak sikerült a Fekete kefével. Segít-e bármit is a filmjeiden a szemlefődíj, tudod-e mondjuk Karlovy Vary után egyéb külföldi fesztiválmeghívásokban kamatoztatni azt?

Nagyon sok helyre hívták a filmet, ami megnyugtató érzés, mert azt jelenti, hogy nemzetközileg is érdekes tud lenni ez az első blikkre elég közép-európai történet. Annak is örülök, hogy ezeken a fesztiválokon nagyon sokan megnézik a munkánkat. Azt gondolom, mindenképpen lesz valami folyománya a díjnak a későbbi filmterveim alakulásában, de hogy pontosan mi, azt még nem merném megtippelni. Az biztos, hogy sokak szemében elég magasra rakja a lécet.

Az Utolsó időket teljes jogú alkotóként, azaz rendezőként és íróként egyaránt jegyzed. Mi a véleményed arról a filmes berkekben uralkodó magyar trendről, ami az angolszász gyakorlattal ellentétben egyenlőségjelet von író és rendező köré?

A forgatókönyv végső változatát Zabezsinszkij Évával írtuk, aki egy nagyon tehetséges fiatal forgatókönyvíró és dramaturg. Azóta is együtt dolgozunk, nem gondolom, hogy egy rendezőnek mindenhez értenie kell. Nem hiszem egyébként, hogy a magyar filmekben nincsenek írók, csak van egy kialakult gyakorlat, ahol gyakorlatilag eleve a rendező nevével fémjelzik a filmes projekteket, s az marad meg a köztudatban, hogy XY rendező filmje. Néhány esetben persze az a furcsa helyzet áll fenn nálunk, hogy a rendezők nem bíznak az írókban, az írók meg féltik a munkájukat a rendezőktől, ezért aztán vagy megírják a filmjük forgatókönyvét, vagy megrendezik az általuk írt forgatókönyvet. Az is probléma szerintem, hogy kevesen engedhetik meg maguknak a luxust, hogy önszorgalomból utánajárnak egy témának, elmélyülnek benne, megírják a forgatókönyvet, aztán leteszik egy producer asztalára, aki aztán utólag kompenzálni tudja a befektetett időt és energiát.

Olvastuk, hogy a következő filmterved egy mai magyar család életét mutatná be, és nem ódzkodsz a korrupció és a politika történetbe szövésétől sem. Merész téma, amitől a honi filmesek hanyatt-homlok menekülnek, ezért rendkívül izgatottan várjuk. Hogy állsz vele?

Még elég képlékeny a dolog, most kezdjük az írást. Egyszerű, színészközpontú filmet szeretnénk, amiben szó esik mindennapos sérelmeinkről, hazugságainkról, és egy kicsit arról az ideológiai zűrzavarról, amiben élünk. De nem egy Costa-Gavras film lesz, inkább szeretnénk humort és iróniát vinni a családi feszültségekről szóló történetbe.

Egy hagyományos filmhez is nehéz finanszírozókat találni. Pláne egy ilyen témájúra, gondolom.

A Filmszemle-díjjal járó pénz ad egy kezdeti biztonságot, de ugyanúgy végig fogjuk járni a finanszírozási procedúrát, mint bárki más. Reméljük, hogy sikerrel.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink