Magazin / Összefoglaló

Elmerülve Jean-Pierre Jeunet világában

2010. április 19. 15:06

Az Isten hozott az Isten háta mögött című, nagy sikerű francia komédiából megismert Dany Boon a gazdag fantáziával megáldott Jean-Pierre Jeunet (Amélie csodálatos élete, Hosszú jegyesség) új filmjében, a Micmacs-ben Bazil-t, az élő ágyúgolyót játssza.

Amikor Jean-Pierre Jeunet megmutatta neked a forgatókönyvet, először nemet mondtál a filmre…

Dany Boon: Igen, köztudott - különösen a rendezők szempontjából - milyen nehéz a szereplőválogatás, a színészek kiválasztása, mindezt egy filmbe rakni. Mielőtt Kad Merad leforgatta az Isten hozottat, négy vagy öt színész is visszautasított minket, szóval ezek után képtelen voltam kiverni a fejemből, hogy a filmet eredetileg Jamel-nek (Jamel Debbouze - a szerk.) írták és nem nekem. A leírásban és a jelenetek irányításában sem magamat láttam, hanem Jamel-t. Sok időbe telt, mire el tudtam magamat képzelni Bazil szerepében. És mégis örültem, hogy Jean-Pierre felhívott, hogy egyáltalán gondolt rám. Mindig is szerettem a filmjeit, és tudtam, hogy ő is kedvel engem, mivel az elmúlt tizenöt évben eljött a műsoraimra (Boon szkeccsműsorokkal, amolyan stand-up comedy-kkel kezdte pályafutását - a szerk.). Ezek után - valószínűleg az ügynöke, Bertrand de Labbey ötlete hatására - azt javasolta, hogy csináljunk néhány próbafelvételt, akkor és ott, semmi komolyabb, csak, hogy lássuk, milyen. Okos ötlet! Összegyűltünk a stúdióban egy kis videokamerával, csináltunk néhány próbát, és elképesztően jól ment. Azonnal megtetszett, ahogyan felöltöztetett azokba a ruhákba, amelyeket csak ott talált, ahogyan rendezett; az öröm, hogy az ő sorait olvashatom fel, és ahogyan vezetett. Azonnal megvolt közöttünk a kötelék. Készített a számítógépén egy nyers vágást, mindabból, amit ott forgattunk, megmutatta, és akkor megláttam! Még akkor is, ha csak azt gondoltuk, a semmiért, fehér háttérrel és egy kis kamerával ez már Jeunet filmje volt, és Bazil ott állt! Tehát igent mondtam. Aztán Jean-Pierre azt mondta, hogy majd végez egy-két átalakítást a könyvön, hogy a karakter jobban igazodjon hozzám. Szóval itt tartunk.

Mielőtt még vele dolgoztál volna, mi volt az, ami megfogott Jeunet filmjeiben?

Dany Boon: A leleményessége, a kreativitása, a rálátása, a szigora. Egy nagyon személyes és rendkívül eredeti világban él, akárcsak néhányan mások, mint például Terry Gilliam, Tim Burton vagy Jacques Tati. Egy filmkészítői lángelme, akinek jellegzetes a világa, és ugyanakkor mégis törékeny - mindig van valami gyermeki abban, amit csinál. Mindezt azután fedeztem fel, ahogyan megérkeztem a felvételre. Mindössze annyi dolgom volt, hogy beálljak abba a lenyűgöző díszletbe, a fejemet a kamera felé fordítsam, és már benne is voltam egy Jeunet filmben! Ráadásul azok után, hogy azt gondolnád, mennyire igényes, precíz, hogy pontosan tudja mit akar, határozott elképzelései vannak, valójában mindig nyitott a kutatásra, a felfedezésre…

Miután újraolvastad, mi tetszett meg a Micmacs forgatókönyvében?

Dany Boon: A történet összetettsége, a csoportos kaland beállítás, a tény, hogy nem minden az, aminek látszik, az a költői és vad oldala Jean-Pierre-nek, amely minden karakterében megtalálható és mindegyik karaktert egyedi különlegességgel ruházza fel. Nagyobbak, mint az életben, ugyanakkor hihetetlen erősek és költőiek.

Hogyan jellemeznéd Bazil figuráját?

Dany Boon: Egy felnőtt, aki sohasem nő fel. Egy nagy gyerek, aki elveszett egy agresszív, erőszakos, veszélyes és igencsak haladó világban. Az külön megfogott, hogy miután hajléktalanná válik, a kívülállók családja mégis befogadja. Rendkívül magával ragadó karakter, és van egy amolyan Chaplin-jellegű oldala is.

És van is egy valódi Chaplin megemlékezés a filmben a Saint-Eustache katedrálisnál…

Dany Boon: Igen. Nem így volt tervezve, de megtörtént. Amint elkezdtem úgy játszani a figurát, Jean-Pierre azonnal észrevette, érezte és bátorított.

Miben érzed magadat a legközelebb Bazil-hoz?

Dany Boon: Hú, mindenekelőtt nekem nincs egy golyó a fejemben! Szeretem a gyermekkor fantáziáját a felnőttkorban. Még akkor is, ha már tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy többé nem leszünk ártatlanok, imádom az elgondolást. Szeretem Bazil vicceit és az Elastic Girl-t alakító Julival (Julie Ferrier - a szerk.) való piszkálódásait a filmben.

Mi volt a legnagyobb kihívás Bazil karakterében?

Dany Boon: Egy ilyen adott típusú szereplőnél a legnagyobb kihívás az, hogy a karakter bőrében maradj az elejétől a végéig, hogy hű maradj hozzá. Másrészről fizikailag.. egy ágyú csövében kellett lennem! Mert egyébként rettenő klausztrofóbiás vagyok, annyira, hogy még egy autó hátsó ülésén sem vagyok képes utazni, ha nincs rajta ajtó vagy legalább egy nyitott ablak. Ha beszállok egy liftbe, és az ajtó lassan nyílik ki, úgy érzem, mintha haldokolnék. És amikor a forgatásra került a sor, mindig a folyosó végén ültem, nehogy csapdába essek. Csak hogy el lehessen képzelni : abban a jelenetben, amikor fel kellett vennem a hegesztőmaszkot és a tűzoltóruhát, majd be kellett másznom az ágyúba, azt hittem, elájulok. Figyelmeztettem Jean-Pierre-t, aki azt mondta, addigra ki fogunk találni valamit, aztán a forgatás napján kiderült, hogy nem talált ki semmit, egyáltalán! Még azt is mondta, hogy képtelenek dublőrrel helyettesíteni, mert látszódna a szememen. De mindezek ellenére megcsináltam. Jean-Pierre-nek megvan az a képessége, hogy kihozza az emberből azt, amit csak akar. Ő egy színész rendezője, akinek valójában több személyisége van, aki pontosan tudja, mit akar, de mint mondtam, rendkívül nyitott a javaslatokra. Ez teszi nagyon érdekessé, mivel ez a módja annak, hogy igazán gazdaggá tegyed a karaktert. Jean-Pierre játssza a zenekarmester szerepét a tökéletesség felé. Amíg csupán színészkedem egy filmben, sok lehetőségem van, állandó igényem arra, hogy megcsináljunk egy másik jelenetet, hogy valami újat adhassak hozzá. De nála… pontosan tudja, mikor tartasz ott, amit látni akar, amit ő szeretne. És akkor megállít. Rendkívül megnyugtató. És a legfantasztikusabb érzés az, amikor belépsz Jean-Pierre Jeunet világába.

És talán betekintést is nyertél az emlékeibe? A jelenet, amikor a Vache Qui Rit sajtot eszed, olyan, mintha valódi élményekből táplálkoznál, vagy ez csupán improvizáció volt?

Dany Boon: Nem, nem az. Így volt megírva, és így kellett eljátszanom. Biztos vagyok benne, hogy gyerekként így csinálta, ez még inkább közelebb hozta. Különösen amióta a színészeten keresztül fedeztem fel azt a gyermekkori örömöt. Majdnem olyan, mint a A hosszú álom újraszinkronizált jelenete, még ha technikailag bonyolultabb is. Keményen megdolgoztam érte, mindent éreztem a szívemben, a párbeszédet, a ritmust…

Mi lepett meg igazán abban, ahogyan a karakteredet megközelítette?

Dany Boon: Leginkább, amikor leborotválta a hajamat! Egyébként szeretem változtatni a külsőmet. Amikor néhány jelenetet leforgatott széles látószögben, mert egyébként mindig is rövid fókuszú lencséket használt, azt mondta: “Ez remek, szörnyen nézel ki, tényleg borzasztó ronda leszel, de fantasztikus a felvétel.” Mire én azt mondtam magamban: “Nem nagy ügy, Jeunet világában vagy, minden a legnagyobb rendben.” És igaza volt. Hogy egy ilyen filmben szép vagy csúnya az ember, az teljesen mindegy. Ami sokkal nehezebb az egészben, hogy ha van egy érzelmes jelenet, annyira igényes annak a beállításával, mint amennyire egy kaszkadőrjelenetnél. Hogy egy példával éljek: amikor az egyik fegyverkereskedő, Vigilante irodájában vagyok, és tanúja leszek annak a mocskos beszédnek, és elsírom magam, azt mondja nekem: “Ki kellene adnod magadból egy könnycseppet ezen az oldalon, és valahogy így kellene lefolynia.” És a legelképesztőbb az egészben, hogy azt lett, amit akart! Próbálod megcsinálni, és közben még kevésbé lehetsz őszinte. Tudom, hogy ez a magabiztosság és szigorúság honnan jön. Én is voltam tinédzser, és imádtam kisfilmeket forgatni Super 8-asokra, sőt még egy négysávos felvevőm is volt hozzá, hogy hangokat és zenéket rögzítsek… Emlékszem az örömre, amikor hirtelen ötlettől vezérelve összegyűrtem egy darab papírt, és olyan hangja volt, mintha tűz lobogna. Extázisban voltam! Jean-Pierre-ben szintén benne van ez a fortélyos gyermeki én. Egy szakember, akinek a tudása jelenleg a legmagasabb szinten van.

Az, hogy rendező lettél, változtatott valamit azon, ahogyan a díszletek között mozogsz, vagy ahogyan más rendezőkkel dolgozol?

Dany Boon: Talán sokkal türelmesebb lettem. Mindig is türelmes voltam, de a dolgok technikai oldalát most jobban értem. Nem kell többé megmondani, hová nézzek. Miután storyboarder-ként animációs filmekben is részt vettem, könnyebben gondolkozom jelenetekben. Mostanra tudom, hogy ha megírsz és elkészítesz egy filmet, az legalább egy és fél év, két évig azon gondolkozol, és dolgozol, és még mielőtt forgatásra kerülne sor, addigra már kívülről ismered az összes karaktert és párbeszédet. Dolgozol rajta, újracsinálod, újra átgondolod, minden érzelmi állapoton átmész, a legfelemelőbb örömtől kezdve a legmélyebb depresszióig. Szóval mire eljutsz a díszletig, mindent betéve ismersz, míg színészként csak a karakteredre koncentrálsz - és pontosan ez a spontaneitás az, amely különösen fontos. Ezért van az, hogy a rendezői instrukciók a legfontosabbak, mivel a rendező az, akinek már két évnyi munkája van mögötte.

A filmben számos társad van, akik az élet legváltozatosabb helyeiről érkeztek.

Dany Boon: Ez volt ennek a kalandnak az egyik legkellemesebb része. Rendkívül szoros kötődésű csapat voltunk. Szeretem, ahogy filmezés közben ezek a családok kialakulnak, csak így. Mindegyik egy-egy új élet. Végigmész az összes szakaszon, az összes hangulaton, a kimerültség fázisain, az örömökön… El voltam ragadtatva tőle, hogy Jean-Pierre Marielle-lel találkozhattam, vagy hogy ismét Julie Ferrer-rel dolgozhatok, akit már régóta ismerek, és akit még arra is rávettem, hogy az Olympia nyitójelenetében közreműködjön, és lássam, ahogyan gumiemberként hajlong - nekem, akinek a térdét is nehézre esik behajlítania, látni azt, hogy a fejét bemelegítésként a lábai közé teszi, elképesztő! Szintén remek volt André Dussollier-rel dolgozni. Folyton cukkoltam a parókája miatt, hogy úgy néz ki, mint Jean-Claude Dussollier, André ismeretlen fivére, egy autószerelő, aki el akarta foglalni a helyét. És a többiek,  Yolande Moreau, Dominique Pinon, Omar Sy - a színpadon egyedül állok, úgyhogy ezt szeretem igazán a filmekben, mert ott egy társulat vagyunk.

Tudjuk, hogy elkötelezett élharcosa vagy a diszkrimináció elleni küzdelemnek, az igazságtalanságnak és a szélsőjobboldalnak. Ezek után átérezted, ahogyan a film a komédiát használja eszköznek, hogy nekitámadjon a fegyvergyártó cégeknek?

Dany Boon: Természetesen. Alapjában véve ez egy vígjáték, de a háttér fontos. A történet politikai vonalát adja, hogy kis, lényegtelen fickók és valódi üzletemberek, akik a halállal kereskednek, állnak egymással szemben… A szöveg, amit Nicolas Marié mond el, és amire korábban utaltam, annyira valós, hogy már ijesztő. Így beszélnek róla, “növekvő piacnak” nevezik, miközben az emberiség felének lehetőséget adnak arra, hogy egymást irtsák. Készek arra, hogy segítsék őket, aztán profitot termeljenek, mindezt lelkiismereti kérdés nélkül! Tetszik, ahogyan a film keveri a bizarr humort a háttér politikai vonzatával.

Mit gondolsz, sikerült egy kicsit átadnod a magad világából is valamit Jeunet világába?

Dany Boon: Azt hiszem igen, a karakteremen keresztül. Legalábbis Jean-Pierre ezt mondta.

Azok után, hogy vele dolgoztál, hogy láttad munka közben, változott benned valami, mint filmkészítő?

Dany Boon: Mostantól kizárólag széles szögben forgatok majd! Még a gyermekeim születésnapi videóit is!

Ha csak egyetlen egy képet tarthatnál meg a kalandból, melyik volna az?

Dany Boon: Az utolsó felvétel, Marokkóban. Egy rendkívül komplex, daruval felvett jelenet volt, kezdtünk kifutni az időből, ott volt egy tucat statiszta, egész napunk azzal telt el, hogy a jelenetet beállítsuk, és csak az utolsó pillanatban kezdhettünk el forgatni, pontosan akkor, amikor a nap lement. Tökéletes volt, habár elég szorosra vettük. Mesés pillanat, és annyira jellemzi, hogy mennyire igényes és szenvedélyes Jean-Pierre, a képessége, hogy mindez így történjen, felülmúlni egyszerre önmagát és bennünket. Fárasztó volt, de jó!

Miközben a Micmacs promócióját végezted, éppen készültél új műsorodra, az Olimpiára, közben befejezted a következő filmed forgatókönyvét, és segítettél az Isten hozott amerikai változatának előkészületeiben is, Will Smith-szel a főszerepben. Ez nem sok kicsit egy embernek?

Dany Boon: Ez az, ami nagyszerű, ami izgalmas benne. A nyár közepén fejeztem be (2009-ben - a szerk.) a könyvem első vázlatát, és egész jók a visszajelzések, szóval tovább dolgozom rajta, de erről a részről minden rendben van. Hatalmas tüskét vettem ki a lábamból azzal, hogy nekikezdtem a harmadik filmemnek, és most benne vagyok a műsorban - ez nyűgöz le Jean-Pierre-ben annyira, hogy még ő is aggódik értem, amikor kiderült, hogy még nem fejeztem be az írást. Az aggódása néhanapján komolyan rám ijesztett, de mégis tudom, hogy minden rendben lesz, elvégre ezt csinálom 15 éve… A remake-ről pedig annyit, hogy Will Smith-t remek csapat veszi körül, nem lesz vele probléma. Szeretem, amikor tele vagyok tennivalókkal. Igencsak ösztönöz, hogy mindent befejezzek, miközben olyan írókkal és filmesekkel találkozhatom, akiknek teljesen különbözik a világa az enyémtől. Csak úgy jutunk előrébb, ha egymást tartjuk életben. Ez fog minket vissza attól, hogy ismételjük magunkat.

A Micmacs - (N)agyban megy a kavarás című filmet április 22-től játsszák a hazai mozikban.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink