Magazin / Összefoglaló

Ebert és Berardinelli a Betörő az albérlőmről

2004. június 19. 11:17

Létezett egyszer, nem is olyan régen, a 40-es évek végén, 50-es évek elején egy angol stúdió, mely hamisítatlan komédiáiról volt nevezetes. Az ún. Ealing comedy-k messze földön hírdették a mindennapi környezetbe ágyazott bogaras karakterek diadalát, néhol fűszerezve egy csipetnyi erotikával, olykor-olykor irónikus szájízzel, valamint ritkán, de kritizálva a brit intézményeket. Az első Ealing stúdió (1902, London, Will Barber) számtalan népszerű filmet gyártatott le egészen 1920-as eladásáig. 1931 és 1934 között, -már a Associated Talking Pictures patrónálása alatt, akik időközben felvásárolták a céget- gombamódjára szaporodtak az új létesítmények, ezzel talajt biztosítva a helyi piacra szánt filmeknek és Gracie Fields és George Forby sztárvilágba katapultálásának.

Habár Charles Chriton alkotása, a The Lavender Hill Mob, fémjelezte a legsikeresebb Ealing komédiát, mégis Alexander Mackendrick rendezési által került a “klasszikus” jelző a stúdió vígjátékai elé.

A The Ladykillers (Betörő az albérlőm) egy érdekes főzet. Hű remakeje az eredetinek, megforgatva azt a Coenék fűszeres mártásában, ezzel leginkább közelítve darabjukat olyan elődökhöz, mint az Arizónai ördögfióka, a Nagy ugrás, valamint a Kegyetlen bánásmód. Habár a cselekmény szinte szóról szóra követi az Alexander Mackendrick rendezte 1955-ös verziót, számtalan nüansz, poén jelzi, hogy egy szín tiszta Coen filmmel van dolgunk.   
 
Hasonlóan a Kegyetlen bánásmódhoz, legújabb mozijuk esetében is megkísérlik a mainstreamet összeházasítani egyedi látásmódjukkal, anélkül hogy alkotásuk mellőzné a rájuk jellemző védjegyeket. Tom Hanks csatasorba állítása, már magában garantálja, hogy az olykor-olykor Coen filmek alatti foghíjas padsorok telítődjenek és szélesebb közönséget vonzanak (a májusi amerikai box office lista egyelőre nem ezt látszik igazolni, hiszen a 39 milliós bevétel csak 4 millióval haladja meg a gyártási költségeket).
Mindezek ellenére - és a fenti adatok igazolásaként - nincs több kompromisszum. Nemcsak, hogy a komédiák legsötétebb válfaját képviseli a Betörő az albérlőm, hanem a poénok igen sok esetben váratlan forrásból törnek fel. Annak ellenére, hogy az eredeti lassan fél évszázada készült, semmit sem veszített lendületéből, ezzel is igazolva Coenék nyilvánvaló tiszteletét és “hajlandóságát” az újrafilmesítéshez.

London helyett egy dél angliai kis városka, Saucier szolgál a film helyszínéül. Ide érkezik meg az aranyszájú, Poe költeményeket citáló G.H.Dorr professzor, hogy foglalkozásától merőben eltérő tettet hajtson végre. Nincsenek diákokkal zsúfolt campusok előtti előadások, nincsenek tanári értekezletek. Ellenben van egy szenzációs terv. Kaszinórablás. Ezen felül négy, a maga “szakmájában” summa cum laudes segítőtárs, a robbantásokban penge, Garth, a rideg, halk szavú, dohányfüstös Tábornok, Lump Hudson az izom és végül Gawain, a kaszinó kapuállója akinek szájából csak úgy záporozik a “szemét”. Illetve egy özvegyasszony lakta ház, a maga kiadó szobájával, valamint pincéjével, ahol tökéletesen lehet, álcaként megszólaltatni a szent muzsikát, miközben csattognak az ásók, koppannak a csákányok. Közvetlen alagút készül a rulett asztalokig. A baj csak az, hogy senki sem az, aminek látszik. Számolni kell a templombajáró idős hölggyel, Marvaval is.

A Betörő az albérlőm három jól elkülöníthető részre oszlik. Míg az elsőben a karakterek mutatkoznak be szép sorjában, addig a másodikban megtörténik a “csíny” - amely egyértelműen rekeszizmainkra apellál - hátrahagyva az utolsó fél órát, ahol megtudhatjuk mi is történt a “gaztett” után.

Tom Hanks nyájas, finomkodó, asztmás hiénára emlékeztető kacajjal, mégis a Marva szerepében brillírozó Irma P. Hall ellopja előle, a háttérből a főszerepet. Ez azonban nem véletlen. A rendezői “játék” eredményeként Hanks elegánsan, az előtérből, de mégis Hall mögül kikacsintva oldja meg a rá osztott feladatot, teret engedve a többieknek is. De amint megjelenik a vásznon Marva, minden tekintet rá szegeződik - állítja Berardinelli.
 
Mindannyian karikatúrák természetesen - jegyzi meg Ebert, hozzátéve, hogy az öreg hölgy felnagyításának - aki nem engedi, hogy a háza cigi füsttől bűzölögjön, aki halott férjének portréjával társalog és aki nem rest még a seriffnek is panaszkodni - életből vett alapjai is vannak, ellenben a többiek által reprezentált képregény figurákkal.

Amit Ebert hiányol a filmből, az az egyszerűség. Összehasonlítva az eredetivel nyilvánvalóvá válik a két mozi között különbség. Míg az előbbiben - sőt általában az Ealing vígjátékokban- a humor a “gonosz tett” és a visszafogott, már-már bűnbánó viselkedés kontrasztjából fakad, addig a Coen-féle Ladykillers harsányságával, feltűnőségével szinte kötelezővé teszi, hogy emlékezetünkbe vésődjön. Körülbelül olyan ez, mint amikor egy komikus azzal akar vicces lenni, hogy minél mókásabb kalapokat, jelmezeket aggat magára, miközben pontosan ettől válik a humor gyilkosává. Nem a lényegéből fakad a kacagás, hanem abból, hogy mindenképpen viccessé akar válni. 

Alec Guinness (az eredeti film professzorának megformálója) zsenialitása anonimitásában rejlett, abban a képességében, hogy úgy tudta eljátszani - hiszen ilyen utasításokat kapott - a behízelgő szerepét, hogy közben láthatatlanságával hódított. Ellenben a Coenek dirigálta Tom Hanksszal akinek a bizarrság jelmezébe öltöztetett személyisége zavaróan hat. Pedig ő a megfelelő színész a szerepre - írja Ebert.

Feltehetőleg lesznek olyanok (a multiplex közönség között pláne), akiknek a Betörő az albérlőm túl sötét, akik Hanksat inkább a Forrest Gump 2-ben látnák szívesen (már ha lenne ilyen), vagy hangját a Toy Story 3-ban hallgatnák, mint Woody sheriff (már ha lenne ilyen). De talán lesznek olyanok is - reméli Berardinelli -, akik nyitottak az ilyen hibbant humorra is, és akik képesek hozzá hasonlóan olyan jó ízűeket röhögni, mint már oly régóta nem.

Berardinelli: 3 és fél csillag
Ebert: 2 és fél csillag

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink