Dan Aykroyd beszélt a Szellemirtók 3-ról
A Moziplussz 2008 októberében közölt egy hírt arról, miszerint lehetségesnek tűnik, hogy az 1984-es Szellemirtók című sci-fi vígjáték, amely aztán 1989-ben folytatást is kapott, esetleg valóban trilógiává bővül (Szellemirtók 3?).
A dolog több szempontból sem tűnik kockázatosnak: egyrészt a Ghostbusters a ‘80-as években valódi franchise-termékké nőtte ki magát (rajzfilmsorozat, számítógépes játékok, különféle játék-kütyük… stb.), másrészt pedig az évtized egyik legsikeresebb vígjátékának bizonyult. Az első rész becsült 32 millió dolláros költségei majd’ 10-szeresen térültek meg világszerte, amelyet ugyan a második rész már nem tudott überelni, de így is bőven 100 millió fölött termelt.
A projekt valódi húzóneveket faragott Dan Aykroyd-ból és Bill Murray-ből, s most már valóban elmondható, hogy a folytatásról suttogott pletykák immár tényekké nőtték ki magukat. Mindezeket maga Dan Aykroyd erősítette tovább, aki a The Dennis Miller Show-ban nemcsak néhány morzsát hintett el a készülő produkcióról, hanem konkrét tényekkel támasztotta alá a várva várt folytatást: elmondása szerint a forgatás 2012 tavaszán mindenképpen megtörténik!
“Igen, meg fogjuk csinálni a filmet, és remélhetőleg Mr. Murray is velünk lesz - közölte Aykroyd. - Nagyon reméljük. És van egy zseniális forgatókönyvünk is. Azt nem szabad elfelejtenünk, hogy a Szellemirtók cím sokkal több, mint az egyes összetevőinek az összessége, s habár Billy egyértelműen a szellemi gazda, ezt mindannyiunknak meg kell értenie, beleértve a rendező Ivan Reitman-t, Harold Ramis-t, Sigourney Weaver-t és magamat is. A koncepció jóval nagyobb, mint bármelyik egyéni karakter, és a Szellemirtók 3. igazi ígérete, hogy kézbe kapjuk azokat az eszközöket, amelyekkel új vért tudunk pumpálni a franchise-ba.”
A színész azokat a híreket is megerősítette, hogy a folytatás története a Szellemirtók egy új generációja körül forog majd, és elismerte, hogy az ő és Harold Ramis karaktere is részt vesz majd a sztoriban.
“Az én figurám, Ray fél szemére megvakult, és nem vezetheti a cadillac-et - mondta el Aykroyd. - Ezen túl van egy rossz térde, és már nem tudja cipelni a csomagokat… Egon pedig (Ramis karaktere) túl nagy ahhoz, hogy belebújjon az öltözékébe. Így mindenképpen szükségünk van a vérfrissítésre, egy új generációra, amelyre rábízhatjuk magunkat.”
Arra kérdésre, kik lehetnek az új srácok, Aykroyd azt válaszolta, hogy még nem született végleges döntés, folyik a casting, bár neki személy szerint van választottja.
“Én nagyon szeretem a Gyilkos elmék-ből Matthew Gray Gubler-t, de neki is túl kell esnie a casting-on. Meglátjuk, mi lesz a vége; biztosan jó döntés születik majd. Akikre mindenképpen szükségünk van, az három srác és egy fiatal lány.”
Ugyan Dan Aykroyd csupán egy csajról beszélt, nők tekintetében több szóbeszéd is kering: az IMDB.com például tényként közli Eliza Dushku (Dollhouse - A felejtés ára) szerepvállalását, míg Anna Faris (Számos pasas, magyar premier: november 10.) és Alyssa Milano (Bűbájos boszorkák) feltűnését pletykaként titulálja. További részletek később.
Kommentek
Legyél te az első, aki hozzászól!
Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
Megvannak a 84. Oscar-díjátadás jelöltjei
Az Amerikai Filmakadémia nyilvánosságra hozta a 84. Oscar Díjátadás jelöltjeit. Íme a 2012. február 26-ának estéjén kiosztásra kerülő díjak nominációs listája.Váratlan utazás - a sorozat végre DVD-n!
A várva várt Váratlan utazás eredeti szinkronos, szélesvásznú, felújított DVD-kiadása decembertől végre Magyarországon is megvásárolható.Fotók és videók a The Dark Knight Rises forgatásáról
Éppen New York-ban a Wall Street-en zajlanak a hozzánk 2012. július 19-én érkező A sötét lovag - Felemelkedés felvételei, íme némi bepillantás egy tömegjelenetbe.Mickey Rourke beszélt a Sin City 2-ről
Rourke korábbi nyilatkozata szerint nem kíván újra Marv bőrébe bújni, ennek okai a képregény-figurák természetében gyökereznek.