Magazin / Interjú

Cserhalmival Prágában

2006. július 2. 21:07

A “Prágai utazás” című film elején Cserhalmi György a szabadságról és függetlenségről beszél. Mint filmrendező, az ember mennyire lehet független és szabad? Mennyire tudja megvalósítani a saját gondolatait?

Azt hiszem, azzal sokat nem mondok, hogy egyre kevésbé. Szerintem, amikor dolgozol egy anyagon, minél inkább beleásod magad, annál kevésbé vagy szabad. Annál inkább az a filmterv, vagy az az ötlet kezd el önmagán dolgozni. Néha az az érzése az embernek, hogy saját maga is csak eszközzé válik, és ezt mások is mondták már, hogy ez az a folyamat, amikor film írja önmagát. Ilyen értelemben én egyáltalán nem vagyok szabad. Az egy más kérdés, hogy a téma mennyire tud szabad lenni.

Hogy milyen téma tud egyáltalán megvalósulni, az nagyon sok tényezőtől függ. Például annak a közegnek az anyagi és szellemi állapotától, amelyben egy adott munka megszületik. Nem tudhatjuk, hogy mik azok a filmek, amik nem születtek meg, pedig érdekesek lehettek volna, vagy mik azok, amik töredékekben maradtak. Nem voltak elég életképesek azok a témák, még hogyha szomorú is ezt kijelenteni. Például Orson Wellesnek volt egy Don Quijote filmterve, ami soha nem valósult meg. Könnyen mondjuk rá azt, hogy nem valósulhatott meg, mert ennek a témának olyanfajta kezelésére, ami egy Orson Welles-i személyiségtől várható, abban a korban, a világnak azon a részén nem volt pénz,. De ez csak egy kiragadott példa, biztosan ezrével lehetne ilyet mondani. Ha ezt a gondolatot most egy kicsit paradox módon formálom tovább, akkor az anyag szabadsága az anyag életképességének valamiféle függvénye, és lehet, hogy ezek valamilyen arányban állnak egymással, akár egyenes, akár fordított arányban, de valahogy összefüggnek. Ha valami nem valósul meg, akkor nem lehet szabad, ha viszont megvalósul, lehet, hogy a szabadságát adja fel valamilyen mértékben azért, hogy megvalósulhasson.

Cserhalmi György arra is kitért, hogy a film alkotásával kapcsolatban csak többes számban lehet beszélni. Szerinted melyik a célravezetőbb, ha a rendező a kubricki diktatórikusabb módszereket alkalmazza, vagy ha inkább a Cassavetes-féle kollektív filmkészítést?

Én ennek a kettőnek a vegyülékét kedvelem. Amikor filmet készítek, szeretem, hogyha mindenki, aki a stáb része, minden kreatív ember minél több saját ötletet, személyességet, mindent, amit bele tud tenni, bele is hozza a filmbe. De utána én azért szelektálok! Azért az az anyag egy kézben van, s annak az anyagnak van egy irányultsága kezdettől fogva. Az általad említett két módszer valamiféle szimbiózisa valósul meg azokban a munkákban, amiket mi készítünk. Demokratikus módon nem lehet filmet készíteni: mindenkit bele lehet építeni, s mindenkinek a tudását lehet tudni jól használni a film érdekében, de mindezt jól kell tudni koordinálni. Egyébként ha figyelmesen megnézed, a Cassavetes-filmek nagyon is egy kézben tartottak!

A filmben benne van A fény ösvényei prágai bemutatója is, milyen volt a fogadtatás?

Elég sokan voltak, szép sikert aratott, megtapsolták, érdeklődtek. Másnap készített velem két filmes szakértő is egy-egy interjút, s olyan szintűek voltak a kérdéseik, amik messze fölötte voltak azoknak a kérdéseknek, tisztelet a kivételnek, amiket általában Magyarországon kaptam a filmmel kapcsolatban. Aki fogta a filmet, az kicsit mélyebben fogta. Nekem ez volt a benyomásom Prágában. Jól fogadták, de ez csak egy bemutató volt. Ott is van egy európai filmek fesztiválja, mint amilyen nálunk szokott lenni, s annak keretében Magyarországról ez a film ment.

Vittétek másfelé is?

Járt több helyen, most is kint volt Szófiában, majd a lengyelországi Koszalynban, hamarosan Paličra megy, Szerbiába. Ilyen kisebb helyekre vittük.

OLVASS TOVÁBB!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink