Magazin / Összefoglaló

Clint Eastwood szökőárral és halottakkal

Birtalan Ilona Liliána írása
2010. október 29. 15:18

Peter Morgan olyan forgatókönyvíróként ismert, aki a történelmi tények,  hipotézisek, esetleg fiktív sztorik körbejárását önti filmes megvalósításba: a 2008-as Frost/Nixon- és a 2006-os A királynő forgatókönyvéért Oscar-díjra jelölték, de ide sorolható Az utolsó skót király 2006-ból és A másik Boleyn lány 2008-ból.

Legújabb, 2010-es filmje, a Hereafter is felvonultat néhány, a közelmúltban megtörtént “forró” hírt, de mégis szokatlan forgatókönyv Morgan tollából. Tény, hogy könyvét évekkel ezelőtti megírása után egy ideig a fiókjában tárolta. Ügynöksége aztán Kathleen Kennedy és Steven Spielberg producerek részére küldte el, akik azt tovább adták Clint Eastwood-nak, s ő végül úgy döntött, ez lesz a következő projektje.

A film három részből áll, három személyre alapoz, akiknek vagy halál közeli vagy túlvilági élményük volt. A Matt Damon játszotta George Lonegan olyasvalaki, aki képes felvenni a kapcsolatot a halott hozzátartozókkal, s aki ennek ellenére megpróbál normális életet élni. Cécile De France játssza a francia újságírónőt, Marie LeLay-t, akinek közvetlen halálközeli élménye volt, és próbálja kitalálni, mi is történt vele valójában. Mindeközben pedig egy fiatal angol diák, a Frankie és George McLaren alakította Marcus próbál túljutni ikertestvérének elvesztésén.

A ComingSoon.net szerkesztősége a Hereafter New York-i sajtótájékoztatóján, illetve azt követően telefonon beszélgetett Peter Morgan forgatókönyvíróval.

Először is, pontosan mikor írta a történetet? Említette, hogy megírta, majd félretette.

Peter Morgan: Tulajdonképpen vagy hat hónapig pihentettem: megírtam, félretettem, és csináltam az akkori feladataimat. Akkoriban halt meg egy barátom, így pontosan meg tudom mondani, mikor volt ez. Két és fél évvel ezelőtt, szóval körülbelül három és fél évvel ezelőtt írtam, majd félreraktam hat hónapra. Valahogy így történt.

Azért voltam erre kíváncsi, mert vannak valós, megtörtént események a filmben, és nem tudtam, vajon egy időben írta-e velük?

Peter Morgan: Egyáltalán nem kell annyira visszamenni az időben, nem.

Amikor nekiállt megírni, ön előtt lebegett a három külön történet rajza, vagy csak véletlenül jött így ki a könyv a három karakter miatt, avagy egy kósza ötlet volt? Szóval, hogyan sikerült ilyenre?

Peter Morgan: Huh, eredetileg az ikrekkel indultam, aztán rájöttem, hogy nem, ezt valahol máshol kell elkezdeni, és aztán valahogy egymásból következően kialakult minden, és lett belőle három ember. Nos, hogy pontosan úgy írtam-e, ahogyan említette vagy sem, olyanra írtam, ahogy van, s a célszerűség kedvéért mindig egy történetet fűztem tovább a háromból, s arra összpontosítottam, ahelyett, hogy mind a hárommal foglalkoztam volna. Írtam, és közben arra gondoltam: “Nos, erre valószínűleg sosem fogok tudni összeszedni elég pénzt”, mert Angliában ki a fene fog fizetni egy szökőár előállításáért, az isten szerelmére? Szóval igazán megdöbbentem, amikor Clint (Eastwood, a rendező) azt mondta, meg akarja csinálni a filmet, pláne azon, hogy pontosan úgy akarja megvalósítani, ahogyan megírtam, ugyanis tisztában voltam a költségvonzataival.

Kíváncsi vagyok erre, hiszen egy szökőár irtó nagy költségvetési tétel, miközben a film többi része meglehetősen csekély költségvonzatú. Én úgy hiszem, egymástól függetlenül is fel lehetett venni őket.

Peter Morgan: Ez az, amit éreztem, és jó nyomon jár. Azt hiszem, valamiféleképpen azt, ami engem izgat, úgy írom meg, hogy azok nem a bevett képek lesznek. Igazából tényleg nem egyértelműen mainstream kereskedelmi filmek, így próbálok szerényen írni. A szökőár egyfajta kivétel ez alól, és egy percre se éltem bele magam (meg is látszott volna rajtam).

Sok nagyszerű rendezővel dolgozott együtt, ennek függvényében milyen Clint Eastwood, mint partner? Említette már, hogy tetszett neki a forgatókönyv, és semmilyen átírást nem akart, de ön mint producer is részt vett a megvalósításban. Milyen volt a munkamenet, amikor ő bekapcsolódott?

Peter Morgan: Őszintén szólva nem mondhatom, hogy együtt dolgoztunk Clint-tel, mert nem nyílt rá igazán lehetőség. Annyiban volt ez közös munka, hogy átvette a könyvet, és megrendezte, de soha nem volt igazán olyan közös időszak, amikor mindketten egyszerre dolgoztunk volna. Nagyon sokat foglalkoztam a forgatókönyvvel az első szakaszban, majd fogta a filmet, és megrendezte a következő szakaszban. Elég viccesen hangzik, de többet találkozom vele mostanság, hogy sajtótájékoztatókra járunk, és most tudok egy kis időt vele tölteni. Igazi nagyágyúnak ismertem meg őt, abszolút kedves ember; most, hogy töltöttem időt is vele, komolyan mondom, nagyon inspiráló figura.

Sokan hasonlítják a filmet a Bábel-hez a többszörös szálak miatt, szóval miközben írta, és amikor a három történet mellet döntött, eszébe jutott, hogy Alejandro González Inárritu területére tévedt?

Peter Morgan: Egyáltalán nem érdekelt ez, komolyan. Írtam egy másik forgatókönyvet mostanában, amin Fernando Meirelles-rel dolgozom együtt, amelyben szintén sok szál fut egyszerre. Az sokkal inkább tükrözi a jelenlegi gondolataimat, és a történet, amit elmond, hogy az interneten több különböző világváros van egyszerre. Mint mondtam, rendszeresen elérhető vagyok Londonban, New York-ban és Los Angeles-ben, és ezek olyan városok, amelyek hatalmas sokszínűséget ölelnek fel abban az értelemben, amely a bolygónkat illeti, vagyis az óriási nemzetközi teret, ami egy kicsit durva. Egyébként kétnyelvű háztartásban élek, és épp ez tükrözi a normális valóságot szerintem, s pont hogy nem abnormális.

Egy csomó dolog, amit írt, történelmi perspektívával, illetve híradási szempontú töltettel rendelkezik, és ez a helyzet itt is. Emlékszem, mondta, hogy tetszik ez a megközelítés, s újságíróktól olvas könyveket egyes témákban. Olyan emberek munkáit olvassa, akiknek a megközelítése újságírói, nem pedig lelki vagy vallási.

Peter Morgan: Igen, tökéletesen jól mondja.

Hogyan fogott hozzá ehhez a filmhez?

Peter Morgan: Nem ismerem az ön személyes hitrendszerét, de a megközelítésem nagyon jellemzően ugyanaz a mód szokott lenni, mint ahogyan önnél is lenne: empirikus, illetve tudományos. Ez az egyetlen mód, ahogyan közöm tud lenni valamihez, nem ismerek más utat, mint amit mondott, ami ebben az esetben leginkább a könyvek és az internet volt. Amikor azt hallom, hogy támadják ezeknek a forrásoknak a használatát, eléggé fájdalmasan érint.

Igen, egy kicsit sokkolt, amikor hallottam, hogy nem végzett igazi mély kutatást, hiszen úgy érezte, akárcsak a történet feléhez szükséges munka is iszonyatosan aprólékos lett volna.

Peter Morgan: Igen, de valójában hogyan kutathatnék valami olyat, amiről egyikünk sem tud semmit? Valójában, végülis a legbiztonságosabb megoldás a saját tapasztalatom lenne, mintsem, hogy felmegyek a netre, ó Istenem. (nevet)

Az egyik dolog, amelyet szeretek a munkamódszerében, és amelyet mindig érdekesnek találtam az, hogy úgy gondolkodik, mint egy újságíró, de mégis egy csomó érzelemmel dolgozik, amely ugyan ellentmondásosnak tűnhet - már a tényszerűség és realitás egysége és ez a fajta érzelmiség -, de mégis ezek kellenek ahhoz, hogy bemozgassuk a közönséget. Ezt a két fajta megközelítést egy kézben tartani nagyon nehéz lehet.

Peter Morgan: Igen, bár nem tehetek az érzelmi részről. Valahogy ez fakad belőlem, tényleg nem gondolkozom fikciósan, egyszerűen nem, és van egyfajta vájkálós hozzáállásom a történethez, de nem akarom ismételni magam. Nem vagyok művész, és szeretem a kockázatot, szerintem abban van a hibázásom lehetősége, hogy amikor egy ötlet egész izgalmasnak vagy érdekesnek tűnik, mintha magasfeszültség járna át. Néha meg muszáj elzakóznom, pusztán annak a ténynek köszönhetően, hogy folyamatosan próbálok fejlődni, és új dolgokat találni. Szóval, a komfort zónám valószínűleg az újságírói gondolkodáson belül van egészében véve, vagyis alapvetően, de van még valami, ami valahogy kialakul, ami ennek az árnyalt és modern valóságnak a jellemzője, emiatt kezdtem el írni egy másik történet. Szinte azonnal eszembe jutott nekiállni ennek a másik filmtörténetnek, amiről ön és én remélhetőleg egy év múlva beszélgetünk, amin Fernando Meirelles-szel dolgozom.

Én várom a filmet, a 360-at, és meg is akartam kérdezni, mennyire volt hasonló a gondolatmenete, hiszen sok híradás volt róla az egész világon még e film előtt, és azt várom, hogy valami ehhez közeli film lesz majd.

Peter Morgan: Igen, én is nagyon várom már, és tényleg használhattam az alapvetően azonos módszereimet, mint a Hereafter-nél, A királynő-nél vagy a Frost/Nixon-nál.

Érdekes önt együtt látni Fernando-val dolgozni: ön is részt vesz a John le Carré regényéből készülő Tinker, Tailor, Soldier, Spy adaptációjában, és Fernando vitte filmre Az elszánt diplomatá-t. Kíváncsi volnék, miben volt más a hozzáállásuk ehhez a filmhez, mint a másikhoz.

Peter Morgan: Sajnos abba kellett hagynom a Tinker, Tailor, Soldier, Spy írását. Írtam egy szkriptet, amit elsőként a svéd rendező, Tomas Alfredson kapott meg, s azt akarta, hogy vigyem egy kissé más irányba a sztorit, de nem tudtam erre időt szánni. Így hát azt mondtam: “Miért nem adod másnak, viszont maradok továbbra is a film producere”, ahelyett, hogy az egész szkriptben huzavonáznunk kellett volna, ami nonszensz - nem is igazán van erre példa Angliában. Szerettem volna, ha én csinálhatom, de sajnos a naptáraink teljesen elütnek egymástól, így jött a képbe egy Peter Strahm nevű fickó, aki a rendező mellé bedolgozott.

Emlékszem, amikor közölte, hogy készen van a forgatókönyvvel, most vár a visszajelzésre, s közben a másik film, amit csinált, most készült el - így visszatekintve, és miután látta a filmet, van valami, amin változtatna, vagy másképpen csinálna, ha lehetne?

Peter Morgan: Mindig. Mindig, mindig, mindig. Ez mindig egy agonikus dolog, és ezért is vonzó számomra a színházi munka, hisz folyamatosan tehetsz módosításokat, és a szöveg, amit írtál, egy élő és folyton változó valami, míg a filmben van egy végső pont, amikor a szó szoros értelmében befejezed. A végpont számomra nagyon korán jött most, mert Clint egyértelműen változtatás nélkül akart vele dolgozni, és én az a fajta srác vagyok, aki addig tud vele vacakolni, amíg ténylegesen ki nem tépik a tollat a kezéből. Napokat tudnék arról beszélni, min lehetne változtatni, de ennek most semmi értelme.

Amikor legutóbb beszélgettünk, mesélt arról, hogy érdekli a rendezés. A fejében van még ez, szeretne belefogni?

Peter Morgan: Igen, ez egy kicsit kellemetlen téma. Akartam rendezni, aztán meghalt az édesanyám, és kicsit megdőltem, s valahogy nem érdekelt annyira aztán. Azt hiszem, rájöttem, ha rendeznék, mindig közelebb állna hozzám az írói szemlélet, ami vagyok, mint valamiféle kötelező elem, és mivel mindig szerettem volna megrendezni, amit írok - bár sosem tettem -, túl sokat venne ki belőlem, mint egy antidemokratikus diktatúra számomra. Azt hiszem, kellenek a fékek és ellensúlyok, és azt hiszem, az írónak és a rendezőnek ellenőriznie kell, ellensúlyoznia kell a másikat.

Nem tudom, mennyit hajlandó mondani erről, de úgy tudom, dolgozott a James Bond forgatókönyvén is. Hol tartott vele, mielőtt kitették? Megírta?

Peter Morgan: Nem, nem jutottam vele sokra. Kidolgoztam egy vázlatot, amikor azt mondták: “Abba kell hagynunk ezt a folyamatot most”, és amikor eljött az a pont, ahol elköteleztem magam a Freddie Mercury-film felé, volt egy beszélgetésem velük, amelyben kiderült, hogy valószínűleg minden szempontból kikerülök belőle. Ez történt, és kívánom nekik a legjobbat!

Már egy ideje dolgozik a Freddie Mercury-filmen, hasonló-e a gondolkozásmódja, mint A királynő-nek, vagy a Frost/Nixon-nak, vagy bármi olyannak, amit írt?

Peter Morgan: Igen, sokkal inkább az említettekhez van közel, és hasonló forrásokat használok: csinálok egy csomó interjút, és megpróbálom a véleményeket összeszedni; hallgatok sok szalagot, ezek alapján írom meg a dialógusokat. Az ő párbeszédeik különböznek mindenki más párbeszédeitől, úgyhogy annyi időt töltök a Queen zenekar tagjaival, amennyit csak tudok, és abszolút szeretem ezt csinálni.

Angliában nőtt fel, a Queen-t elég nehezen lehetett elkerülni. Rajongója volt a zenekarnak, amikor diák volt?

Peter Morgan: Nem, nem voltam nagy rajongójuk, de elkezdtek érdekelni a róluk készülő forgatókönyv miatt. Szóval szeretek íni róluk, és szentelek időt a Queen-nek. (kuncog) Nem, ez jó, ez tényleg jó, tök jó időt töltök vele!

Ez egy kicsit más, mert Freddie már nem él, míg A Királynő karakterei, és legalább a fele a Frost/Nixon szerepeinek élő karakterek. Ez könnyebbség vagy nehézség az írásban?

Peter Morgan: Bízzon bennem! Brian May és Roger Taylor még nagyon is életben vannak! Találkozom velük, és minden alkalommal beszélgetünk.

Gondolt már arra, hogy valami fantasy-alapú történetet írjon? A forgatókönyvei valódi történelmi vagy hírértékű háttéren alapulnak, de kíváncsi vagyok, eszébe jut-e, hogy valami olyanban próbálja ki magát, amely nem követel meg kutatást és interjúkat a megszokott módjain.

Peter Morgan: Nem vagyok jó fantasy-ban, nem. Már felajánlottak lehetőségeket, de nem tudom erre adni a fejem. Attól tartok, hogy igazi materialista vagyok, ha érti, mire gondolok. Szükségem van a valóságra, és szükségem van logikára. Német szüleim vannak, talán ez az oka. És nem vagyok egy fantasy-s. Nem értem, és nem élvezem a sci-fi-ket, és tudom, ha az emberek nem valósak, és nem élnek egy valódi és értelmezhető társadalomban, nem látom át, mi is legyen velük.

A Hereafter-t október 22-től játsszák Amerikában, magyarországi bemutatójáról még nincsen információ.

FORRÁS: ComingSoon.net

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink