Magazin

Állatvaló mozikultúra

2004. február 8. 17:37

A világ tömeggyártásra tért át. Nem tegnap, nem tegnapelőtt. Régebben, de hatása még ma is fokozódik, azzal fenyegetve az “emelkedettebb” (értsd: intelligensebb) mozibajárót, hogy a ragályszerűen terjedő ostobaság-hullám maga alá gyűri, mint a valaha volt (volt?) Atlantiszt a mérhetetlen víztömeg. Nem a gagyi terjedése az, ami a végletekig felháborít, mert az ellen úgysem lehet tenni semmit. Illetve egyet lehet, ami pusztán “klinikai körülmények” között győztes fegyvernek bizonyulhat: a megadatott szelekció lehetősége. Csakhogy! Csakhogy a mi kis jól bejáratott világunk nem steril keretek között modellezi a problémát, hanem amúgy élesben. Miről is beszélek? Hát arról, hogy hiába választom én meg az engem érdeklő, értékegyüttest hordozó filmeket, ha a gagyi szülte kultúra átömlik a dekadens préri földjéről a konstruktív virágosmezők kertjébe! (Látható-érezhető gagyi fogalmazásmódom-ból, hogy válik semmivé a magvas gondolat).

De lépjünk a példák szomorú földjére, ha már ennyire “földrajzi szavakat” szül a klaviatúra. Budapest, november, borult ég: épp ideális a Más világhoz. Friss rendező, klausztrofóbiás atmoszféra, tökéletes borzongás - lenne, ha a hátam mögött ülő párocska nem zörögne még egy órával a film kezdete után is a popcorn-os zacskóval. Isten tudja, lehet, hogy már spéci, zsebpattogtató gépeket is árulnak a büfében, így szélesítve az egyébként is hordónyi kukoricás zsacskó-kat feneketlen zsákká? Hát mondja meg nekem valaki: miért kell egy moziban két pofára zabálni (bocsánat a szolidabb “kukoricázóknak” a fogalmazásért)? Ám ezt még lenyeltem volna valahogy (nem úgy, mint a hátam mögöttiek a popcorn-t egyszer s mindenkorra), de úgy a film felénél hirtelen egy nyávogó női hang kúszik a fülembe - honnan máshonnan, mint mögülem - : Ez a film olyan uncsi! Ezzel kész voltam. Na jó, hagyjuk, más! Bár a világ sajnos ugyanaz. Én balga (naiv) azt gondoltam, hogy egy nem-multiplexben, egy komoly mondanivalójú filmen végre elmerülhetek, nem fognak külső behatások idegesíteni. A kísérlet című német remekműről van szó, életem egyik legfrusztrálóbb mozijáról. Nem túlzok, ha azt mondom, egész idő alatt csak félszemmel tudtam a filmre koncentrálni, mert a másik szememet - egyre inkább vérben forogva - valami más vonta el a vászonról. Az előttem lévő sorban “ifjú pár” csókolózott. Nem 2 percig, nem 5-ig, hanem A kísérlet teljes játékideje alatt. S hogy ez mért bosszantott roppant módon? A párocska fiú tagjának akkora és olyan haja volt, mint a Sziámis Müller Péternek, így sokszor csak egy oroszlánsörényen keresztül tudtam azonosulni Moritz Bleibtreu-val, a főszerep-lővel. Könyörgöm, ha valaki a másik társaságát akarja élvezni, miért nem egy Hulk-féle gagyira (megint ez a fránya szó) ül be? Bár van egy olyan sanda sejtésem, hogy azt kinyíló csipákkal figyelték volna. Hát így múlik el a világ dicsősége…(“rokonlélektársaimnak”: sic transit gloria mundi…)

Nos, ezt értem én azon, hogy a popcorn-mozik vevőközönsége átszivárog a többre érdemesült filmek sajnos jószándékúan nyitott territóriumába! Remélem, megbocsáttatnak nekem a keményebb szavakért! Védekezésül annyit hozok fel csupán, hogy az összeszedettlenség határán egyensúlyozó gondolataimat ezennel a düh irányította, s mint jól tudjuk, a harag nagyon rossz tanácsadó. De egyet megígérhetek! Én továbbra sem adom fel az értelmes (adekvát) mozibajárásba vetett hitemet, s ha kell, legközelebb névre szóló listát tűzök megalapozott ellenszenvem zászlajára! Akkor pedig fusson, ki merre lát! Nahát!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink