Magazin / Összefoglaló

Alfred Hitchcock (1899-1980)

2004. augusztus 15. 12:37

A némafilm korszakában tanulta a szakmát, de tehetségét igazán a hangosfilm korában kamatoztatta. Pályáját Európában kezdte de Amerikában lett világhírű. Életművét ugyanúgy sorolják a szerzői filmhez, mint ahogy a kommersz alkotások közé. Ezek az ellentétek jellemezik azt a rendezőt, akinek látomásai emberek millióinak okoznak még ma is kellemes borzongást, vagy éppen fullasztó rémálmokat.
Alfred Hitchcock nevének hallatán azonnal asszociálhatunk a Psycho számtalanszor idézett fürdőszobai jelenetére, megjelenhetnek előttünk a Madarak fékevesztett inváziója, esetleg egy repülőgépet vélünk hallani, amely egy magányos embert vesz üldözőbe egy világvégi útkereszteződésben, valahol Észak-Északnyugaton. Az ember, aki még életében legendát csinált saját sziluettjéből augusztus 13-án lett volna kereken 105 éves.

Hitchcock 1899. augusztus 13-án látta meg a napvilágot, Leytonstone-ban. Már gyerekként is furcsa hobbinak élt: a sportot kifejezetten utálta, de a vonatokat megszállottan szerette, olyannyira, hogy még a menetrendet is kívülről fújta. Szülei szigorúan fogták. Sokak szerint, a filmjeiben érezhető rendőr-ellenesség Hitchcock korai éveibe nyúlik vissza: ha a kis Alfred nem viselkedett mintafiú módjára, édesapja leküldte a helyi rendőrőrsre, ahol szembesülnie kellett, hogy hova kerülnek a rosszfiúk. Később elkerült egy jezsuita kollégiumba, ahol az iskola szigorúsága újabb komplexusok forrásává volt. Átlagos tanuló volt, 15 évesen azonban, édesapja halála után, munkába kellett állnia. Édesanyjával a viszonya ellentmondásos volt. Az asszony képtelen volt kimutatni érzelmeit, mivel nem a kis Alfred volt a kedvenc gyermeke. Egy ízben Hitchcock még azon is rajtakapta édesanyját, hogy a karácsonyi ajándékát elcseréli a testvéréjével. Később, a Psychoban köszön vissza édesanyja jelleme, Norman Bates akarnok anyjának karakterében.

Húsz évesen, egy amerikai stúdió angliai kirendeltségében kapott munkát, ami kezdetben kimerült a némafilmek feliratainak szerkesztésében és rajzolásában. Eközben érdeklődése a színház világa felé fordult, ahol szabad idejének tetemes részét töltötte el. Kedvelte a mozit is, két kedvenc rendezőjétől, Fritz Lang-tól és David W. Griffith-től már ezek alatt az évek alatt is sok technikai bravúrt tanult. Első filmjébe huszonhárom éves korában fogott bele. A történet a babona világában mozog - igaz, csak elméleti síkon - hiszen a címe, A tizenhármas szám. A sors iróniája folytán ezt a filmet sosem fejezte be. Egy évvel később, amikor egy film direktora ágynak esett Hitchcockot kérték fel a helyettesítésére. 1925-ben készült el első, teljes egészében saját filmjével, a Gyönyörök kertjével. A visszahúzódó és erősen gátlásos Hitchcock, aki addig még sohasem nézett a pohár fenekére, és akinek még nővel sem volt dolga soha, a stúdió falai között ismerte meg Alma Reville-t. Alma először Hitchcock asszisztense lett, majd 1926-ban össze is házasodtak. Röpke két évvel később született meg egyetlen lányuk, Patricia, aki később apja több filmjében is szerepelt.

Amikor 1927-ben a hangosfilm megszületésével a filmezés gyökeresen megújult, a színészek és rendezők világa felbolydult. Sokan nem tudták a hangosfilmben kamatoztatni képességeiket, és nyomtalanul eltűntek a süllyesztőben. Eközben Hitchcock folyamatosan alkotott, gyakorolt és tanult. Díszleteket tervezett, asszisztenskedett, forgatókönyveket írt, vagy ha kellett, filmet vágott. Még a némafilm korában megtanulta, hogyan közvetítsen hangulatot, hogyan érjen el hatást pusztán képek segítségével. Így Hitchcock filmjei később, a hangosfilm terjedésével sem vesztettek semmit a némafilm nemzetköziségéből. Már első filmje, a melodramatikus Gyönyörök kertje is tartalmazta későbbi stílusjegyeit: gyilkosság, szerelmi háromszög, a helyszínek közül pedig a lépcső motívuma. A forgatókönyvei még kívánni valót hagytak maguk után, ám művészi és esztétikai szempontból magasan az átlag fölé emelkedtek. 27 éves volt, amikor megrendezte a Titokzatos lakót. Zsenialitása már ekkor megmutatkozott. Ez az első filmje, amiben rövid, statisztaszerepet vállalt, amire később cameo megjelenésként utaltak. A film központi motívuma, Hitchcock egyik kedvenc témája, az ártatlanul vádolt polgár pokoljárását mutatja be. Ez az első filmje, amiben storyboardot (aprólékos rajzokon alapuló forgatókönyvet) használt.

Az 1929-ben elkészült Zsarolás egy asszonyról szól, aki önvédelemből megöli támadóját; a bűntényt elleplező rendőrtiszt pedig beleszeret a nőbe. Mivel bizonyos hiányosságok léptek fel az anyagi oldalon, ezeket kénytelenek voltak a filmkészítés hasznára fordítani. Néhány olyan avantgárd megoldást kellett kitalálniuk, amik lehetővé tették a költségek lefaragását. 1930-ban lépett életbe a Hays-rendelet, amely szerint a filmvásznon nem jeleníthető meg sem szex, sem drog, sem pedig alkohol. A rendelet egyik kitétele tartalmazta például, hogy a filmen szereplő házaspárok nem aludhatnak egy ágyban (erre láthatunk utalást a Pleasantville-ben).

A következő 10 évben, legnagyobb angliai sikeréig, a Londoni randevúig, 14 filmet készített el. Ezek többsége krimi és kémtörténet. Vászonra vitte a színpadon sikeres Juno és a pávát, a Zsarolás egy másik verzióját, A gyilkost, az Észak-Északnyugat előfutárát, Az ember, aki túl sokat tudott című filmet, valamint a metaforáktól hemzsegő 39 lépcsőfokot. Ekkor készült a Szabotázs, melynek már a története is meghökkentően újszerű. Egy fiatal férfi csomagot kap, amit el kell juttatnia valahova. A néző tudja, de a főszereplő nem, hogy a kezében egy pokolgép van elrejtve, és ha nem érkezik meg időre a megadott címre, szörnyethal. Már itt megjelennek azok a mozzanatok, amiket Brian De Palma filmjei folyamatosan fel-felelevenítenek. Izgulhatunk a szereplőért, akinek újabb és újabb akadályokat kell leküzdenie, miközben a néző végig stresszben van tartva, azáltal, hogy minduntalan szembesítik a veszély forrásával. Ezt a hatáskeltési eljárást nevezik suspense-nek. Az 1938-as Londoni randevú ugyancsak a kémfilmek közé tartozik, Agatha Christie stílusát ídézve. A történetben egy világvégi faluban ismerjük meg a szereplőket, akik közül érezhetően kilóg egy kedves, fiatal lány. A leányzó összeismerkedik egy idős hölggyel a motelben, akivel másnap együtt szállnak vonatra. Útjukat baljós jelek követik, egészen addig a pontig, amikor az idős hölgy, Miss Froy szőrén szálán eltűnik. A lány feladata egyetlen segítőjével, egy kellemetlen alakkal együtt előkeríteni az idős hölgyet. Tipikus Hitchcocki fordulatok fedezhetők fel ebben a filmben, az angol krimi szájíze szerint, kommersz köntösbe bújtatva. A filmből később remake is készült Cybille Sepherddel.

Ekkor figyelt fel Hitchcockra Hollywood, és kinyújtotta markát a tehetséges rendező felé. David O. Selznick, az Elfújta a szél producere szerződtette a Titanic tragédiájának feldolgozására, de a filmterv léket kapott és elsüllyedt. Elkészíthette viszont a Manderley-ház asszonyát Laurence Olivier főszereplésével. A film valamennyi összetevője angol, leszámítva a gyártást és a zenét. Az amerikai forgalmazásban Rebeccának is nevezett produkció kissé fekete, már-már a fantasztikum határát súrolja. 1941-ben Hitch két filmet készített, mindkettő középpontjában egy házaspár áll. Az egyik izig-vérig vígjáték (Végre egy jó házasság), a másik viszont komoly thriller (Gyanakvó szerelem), ami viszont csúnyán megbukott.

Ezekben az években forgatott néhány filmet, amik a rendező háborúval kapcsolatos érzelmeit fejezték ki. Készült néhány rövidfilmje is, mellyekkel a francia ellenállást dícsőiti, és természetesen a brit hírszerzés fontosságát hangsúlyozza. A Szabotőr is ennek jegyében született 1942-ben. Utána az ismét zseniálisan csupasz történetet, a Mentőcsónakot készítette el, amely megint egy feszült, klausztrófóbiás érzéseket keltő darab lett. A Szabotázsban egy ártatlanul vádolt férfit üldöznek keresztül-kasul Amerikán, az útobbiban pedig túlélők kénytelenek egy mentőcsónakban félretenni előítéleteiket és ellentéteiket, mert közöttük van egy gyilkos, aki módszeresen próbálja a többiek menekülését lehetetlenné tenni. A Mentőcsónakot akkoriban sokan félreértelmezték, és nácibarát alkotásnak tartották, mégha bújtatott formában is. Hitchcock ezzel természetesen nem értett egyet.

A nagy filmsikerek ellenére Hitchcock élete nem volt gondtalan. Rendszeresen beleszeretett gyönyörű, szőke színésznőibe, de szinte sosem sikerült elcsavarnia a nők fejét. Nehezen tudta szembeállítani a tehetséges, elismert és bálványozott rendezőt a gátlásos és túlsúlyos mindennapi férfival.

1943-ban készült el a Gyanú árnyékában, ami már minden jegyében amerikai alkotás. A film az emberi psziché kettőségét ábrázolja, megelőlegezve a Psycho tartalmát. 1945-ben egy film erejéig Dalí munkásságához furdult. A Bűvölet álomjeleneteinek díszletei Dalí tervei szerint készültek. A film női főszereplője, Ingrid Bergman, aki iránt Hitchcock hiába táplált gyengéd érzelmeket.

A Hays-rendelet néha gátat szabott Hitchcock mesélő kedvének. 1946-ban visszavágott a cenzúrának, és olyan környezetbe helyezett egy filmes csókot, hogy ne lehessen belekötni. Ez a film a híres Forgószél volt. Kémtörténet a javából, melyben egy náci spion lánya (Ingrid Bergman) egy amerikai katonával szövetkezik, hogy feltárják egy veszélyes kémszervezet üzelmeit. 1949-ben kosztümös filmet forgatott Angliában. A film az unalomig ismert motívumokra épül, és hatalmasat bukik. A rendező bosszút áll a közönségen, és elkészíti a Rémület a színpadont. Ebben a filmben Hitchcock úgy játszik a nézők érzelmeivel, ahogy kedve tartja. A mai rendezők közül talán M. Night Shyamalan az, aki hasonló hatást tud kiváltani a közönségéből a Sebezhetetlenben (és persze közismert Shyamalan Hitchcock iránti rajongása).

Hitchcock 1951-ben irodalmi alapokhoz nyúl. Megfilmesíti Patricia Highsmith regényét, az Idegenek a vonatont. Highsmith írta a Tehetséges Mr. Ripleyt is, mely könyv előrevetíti a jövőt. Ebben a történetben ugyanis a “rossz” karakter győz és ül tort a “jókon”. A hasonlóan körmönfont Idegenek a vonaton hatalmas siker lett.

A vallásos neveltetésű Hitchcock 1952-ben vitte vászonra krimijét, melyben egy pap kénytelen ártatlanságát védeni, amikor egy gyilkosság elkövetője bevallja neki bűnét, majd a környezete a papot kezdi vádolni. A Meggyónomra jellemző az erős szimbolizmus, témája a papi titoktartást boncolgatja elég hatásosan. Első színes filmje, a Kötél 1948-ban készült egy színdarabból. A film érdekessége, hogy amíg az átlagos filmekben egy-egy jelenet rengeteg különböző beállításból áll össze, a Kötélben mindössze tízpercenként fordul elő vágás. A kellékeknek és a falaknak ezért zajtalanul kellett csúszniuk oda és vissza, hogy helyet adjanak a hatalmas Technicolor kamerának, ami a szereplők pontosan begyakorolt mozgását követte a lakásban. A tíz perc hosszú felvételek azt is jelentették, hogy ha a színészek közül bárki elrontotta a szövegét a kilencedik perc végén, akkor az egész stábnak újra kellett kezdenie a felvételt. A történet elején egy embert két ismerőse hidegvérrel megöli, majd a szobában látható ládába rejti. A továbbiakban a szereplők jönnek-mennek a láda körül; a feszültség abból adódik, hogy mikor veszik észre a holttestet.


1954-ben először dolgozik együtt egyik későbbi kedvencével, Grace Kelly-vel a Gyilkosság telefonhívásra forgatása közben, aminek készült háromdimenziós változata is. Még ebben az évben elkészítette a voyeurizmus témáját boncolgató, feszült krimijét James Stewarttal, a Hátsó ablakot. A film számtalan feldolgozást élt meg. 1955-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot, rá egy évre pedig elkészítette az 1934-es Az ember, aki túl sokat tudott frissebb és hatásosabb változatát. 1958-ban készült el az egyik Hitchcock mestermű, a Szédülés, rá egy évre pedig az Észak-Északnyugat, ami egy félreértés következtében titkos ügynöknek nézett üzletember kálváriájáról mesél. Cary Grant a tökéletes főszereplő, charmeaur és pesszimista. Grant figurája kicsit előre vetíti James Bond karakterét, bár Grant filmjeiben gyakrabban szerencsés, mint talpraesett. Az Észak-Északnyugat azon jelenete, amiben Grantet üldözőbe veszi egy permetező repülőgép, azóta sokat idézett képsora lett Hollywoodnak. A rushmore-hegyi leszámolás pedig kitörölhetetlen képként marad meg bennünk.

Még ebben az évben készült el a televíziónak szánt Psycho, amit a horrorfilmek egyik mesterművének tartanak. Még akkor is, ha ez a film minimális erőszakos jelenetet tartalmaz. Itt Hitchcock nagyon hatásosan alkalmazza a bizonyos vörös hering-effektust, ami abból áll, hogy a történetet elviszi egy irányba, majd teljesen váratlanul megszakítva azt egy másik csapáson halad tovább. A legendához tartozik az az adoma is, mely az effektus hatásosságát védő rendezői instrukcióhoz fűződik. Hitchcock ugyanis kikötötte, hogy filmje megkezdése után senkit se engedjenek be a moziba, mert ha lemaradnak a film elejéről, annak hatása már nem olyan elementáris. Ez a klasszikus egy remake-n kívül még három folytatást is megért, melyből egyet a film főszereplője, Anthony Perkins rendezett. A zuhanyjelenethez hátborzongató zenét közeli barátja, Bernard Hermann szerezte, akivel több filmben dolgozott együtt.

Néhány év magánéleti válság, és forgatási kihagyás után ismét mozifilmet forgatott, a szintén klasszikus Madarakat. A film egyik különlegessége, hogy hiányzik belőle az aláfestő zene, egyedül a hangeffektusok teszik hatásosabbá a borzongató képeket. A film kedves vígjátékként indul, majd kőkemény akciófilmmé alakul át egészen a meghökkentő végkifejletig. A történet ereje egyszerűégében rejlik. Kritikusok keresik a film varázsának titkát, melyet a rendező tökéletesen ismert, és alkalmazott. A mindennapokból ismert madarak spontán támadása mindenféle magyarázat nélkül ma is megállja helyét a vásznon. Abban az időben rekordmennyiségű vizuális trükköt, közel 350-et, használtak fel ebben a remekműben. Ezekből néhány olyat is, ami még mai szemmel nézve sem hiteltelen. A film egyik főszereplője, a tévéreklámok világából érkező, Tippi Hedren, akit Hitchcock szeretett volna sztárrá nevelni, de ez még neki sem sikerült. A színésznő később csupa felejthető filmekben játszott.

Az 50-es évek végétől szinte évente készít egy tévéfilmet, egészen a 60-as évek elejéig. Ekkor saját tévésorozata is volt. 1964-ben elkészítette a Marnie-t, ami nem hozza meg a várt sikert. Ezek után egyre ritkábban rendezett, kezdett kifáradni, már nehezen bírta a rendezéssel járó terhelést. Az 1972-es Téboly emlékeztet Dr. Jekyll és Mr. Hyde történetére. Utolsó befejezett filmje, a Családi összeesküvés 1976-ban készült el. Rövid éjszaka volt Hitchcock utolsó filmterve, amit Finnországban forgattak volna. A rendező azonban szívritmuszavarai miatt nem volt képes az utazásra, ezért ez a film már nem valósulhatott meg. Az 1979. március 7-én, az American Film Institute által Hitchcock tiszteletére adott fogadáson már nagyon rossz állapotban volt a rendező. A fogadás után két héttel bezárta amerikai irodáit és hazautazott Angliába, ahol a királynő lovaggá ütötte. Sir Alfred Hitchcock 81 éves korában, 1980. április 29-én halt meg.

Kommentek

#6, 2006-07-30 09:38:25

Ötször jelölték Hitch-et Oscar-ra

#5, 2006-05-31 14:41:48

Tök jók!de nem tudja valaki hogy hányszor jelölték Oscar-ra?És hogy ebből hányszor nyert?

#4, 2006-05-13 13:12:33

Madarak jo! Psycho is!, és a Tévedés is!!! ajánlom mindenkinek, és a többi Hitchcock filmet is puncik!!!!

#3, 2006-05-08 22:20:55

A madarakat láttam eddig, és a Marnie-t. Remélem többi filmjét is látom hamarosan :P

#2, 2006-04-30 13:18:26

Köszi ezt a cikket, jó összefoglalás volt:D

#1, 2006-04-14 10:54:51

Hitchcock filmjei legendásak, bár megmondom őszintén, keveset láttam belőlük. Hamarosan megnézem a madarakat. Kíváncsi leszek, milyen…

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink