Magazin / Összefoglaló

A Sin City 2 (már majdnem) startra kész

Szilvási Krisztián írása
2011. október 23. 14:43

A Moziplussz ez év júliusában foglalkozott egy hosszabb cikk erejéig az immár 6 éve, kérdőjelekkel telezsúfolt pletykaként keringő Sin City folytatással (Sin City 2., Machete 2-3. - Rodriguez besokall!).

Akkor megírtuk, hogy Robert Rodriguez és Frank Miller filmsikerének esetleges folytatásával kapcsolatban végre-valahára konkrétumok is elhangzottak, mégpedig a San Diego Comic-Con fesztiválján, ahol maga Rodriguez jelentette be, hogy készen van a Sin City 2. forgatókönyve, s hogy az új film felvételei még az idén elkezdődhetnek.

Nos, az MTV csatornáján most Frank Miller beszélt arról, hogy kicsit még pofozgatják a forgatókönyvet, épp ezért a forgatás inkább 2012. tavaszán kezdődhet csak el. Miller azon találgatásokat is megerősítette, melyek szerint Nancy Callahan karaktere (akit Jessica Alba játsztott az első filmben) valóban újra megjelenik majd csakúgy, mint Marv figurája (őt Mickey Rourke alakította 2005-ben).

“A Sin City 2. elsősorban A Dame to Kill For könyvének az adaptációja lesz - ismételte meg Miller a korábban a Mozipussz által is jelzetteket, majd hozzátette - mellette pedig bemutatjuk a Just Another Saturday Night címre hallgató történetet, valamint még kettő hasonló rövid sztorit. Az egyik pontosan Jessica Alba karakterét, Nancy Callahan-t érinti. Kitaláltam azt is, hogyan lehet összekötni ezeket a különálló történeteket úgy, hogy a folytatás a teljes egészét tekintve egységesebb legyen, mint az első film volt.”

Callahan figurája szerepel az A Dame to Kill For-ban is, Alba Rodriguez legutóbbi filmjében, a Kémkölykök 4: A világ minden idejé-ben való feltűnése után pedig nem meglepő, hogy visszatérhet a Sin City 2.-ben is, habár a szerepvállalását teljesen még nem erősítették meg. Ami igazán furcsa lehet majd a folytatásban, az a Sin City kronológiája. A Just Another Saturday Night története ugyanis, amely Marv figurájára koncentrál, már szerepelt az első filmben, amellyel párhuzamosan fut a That Yellow Bastard sztorija, úgyhogy itt némi időrendi kiigazításra van szükség.

Marv karaktere emellett szintén megjelenik az A Dame to Kill For-ban is, holott a rajongók évek óta hangoztatják, hogy el kellene távolítani Marv-ot a történetből, hiszen Mickey Rourke korábban világosan kijelentette, hogy nem szívesen térne vissza a képregényfilmbe. Hogy aztán a színész végül meggondolja-e magát, arról még nincsenek hiteles információk, mindenesetre ez is egy kényes része lehet majd a folytatásnak.

Az A Dame to Kill For története más korábbi karaktereket is magába foglal, mint például Gail-t (Rosario Dawson), Miho-t (Devon Aoki) és Manute-t (Michael Clarke Duncan). A sztori középpontjában Dwight McCarthy figurája áll (anno Clive Owen alakította), aki a képregény szerint jelentős arcplasztikai és arcátalakító beavatkozásokon ment keresztül a Dame és a The Big Fat Kill eseményei között.

A San Diego Comic-Con fesztiválján Rodriguez az új Sin City feldolgozásra kerülő történetei közül a The Long Bad Night címűt is megnevezte, ami azt jelenti, hacsak a dolgok nem változnak közben, már csupán egy történet maradt ismeretlenül, amelyből aztán majd összeáll a folytatás. A rendezőpáros a forgatókönyvön elvégzendő utolsó simításokra az Oscar-díjas William Monahan-t (A tégla) kérte fel, s mivel Rodriguez korábban úgy nyilatkozott, hogy a költségvetés egésze a rendelkezésükre áll, már tényleg csak a forgatás kezdete a kérdés. Reméljük, minél előbb a képregénylapok közé vágnak!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink