Magazin / Összefoglaló

A karate kölyök

2010. szeptember 5. 13:55

A FILMRŐL

“Dre Parker vagány, amerikai kölyök, aki Detroit-ból jött, s most Kínában próbál boldogulni - mondta el Jaden Smith, aki apja, Will Smith oldalán tűnt fel A boldogság nyomában című filmben, s most, A karate kölyök-ben élete első főszerepét játssza. - Nehéz időszakon megy keresztül, úgy érzi, nem képes beilleszkedni. Nem így tervezi, mégis összeakasztja a bajszát néhány kötekedős fiúval. Nincsenek barátai, nincs hová mennie, és ekkor jön rá, hogy a ház gondnoka, Han úr nem más, mint egy kung-fu mester, aki megtanítja kungfuzni, és így létrejön köztük egy különleges kötelék.”

Olyan történet ez, melyet a közönség is régről ismer és szeret: az azonos című filmből, amelyben Ralph Macchio és Noriyuki “Pat” Morita szerepelt. Morita a sztoikus sensei legendás megformálásával egy Oscar-jelölést is begyűjtött.

Jerry Weintraub, az eredeti sorozat és az új film producere szerint a történet azért ilyen maradandó, mert örök kérdéseket feszeget. “Végső soron ez egy apa-fiú-történet, nem is annyira a karatéról szól.”

Will és Jada Pinkett Smith, James Lassiter és Ken Stovitz producerekre, illetve Harald Zwart rendezőre várt a feladat, hogy a klasszikus film új változatát elkészítsék az új nemzedék számára. “A tinik, akik kasszasikerré tették az eredeti mozit, ma már szülők, gyerekeik vannak - mondta Lassiter. - Szerettük volna őket emlékeztetni a filmre, amit annyira imádtak, s közben olyan filmet készíteni, amit a mai kölykök is élvezni tudnak.” “Az ilyen feldolgozásokban tiszteletben kell tartani az eredetit, mégis meg kell találni a módot, hogy továbbfejlesszük azt a 2010-es évek közönségének” - fűzte hozzá Zwart.

A legnagyobb feladat talán az volt, hogy a mentor szerepére megfelelő színészt találjanak. Az alkotók egy ikont kerestek - és meg is találták Jackie Chan személyében. “Tényleg, ki más lenne alkalmasabb? - mondta Stovitz. - Jackie az egyetlen, akire illik a szerep. Mikor azt mondtam magamban: Jackie Chan játssza Miyagi mester szerepét, pont ilyen filmet képzeltem el.”

Chan átérezte a történetet. Saját bevallása szerint egykor hasonló cipőben járt, mint ifjú amerikai hősünk. “Megértem a partra vetett hal történetét. Kábé harminc éve először jártam egyedül Amerikában. Ha egy teljesen más kultúra vesz körül, az roppant ijesztő tud lenni.” Mikor Chan lelkesen igent mondott a filmre, az alkotók elhatározták, hogy kitágítják a történetet. A karate kölyök most Detroit-ból Peking-be utazik, így lesz belőle igazi partra vetett hal. És mivel a helyszín így Kína lett, világossá vált, hogy számos dolognak változnia kell, többek között a küzdőstílusnak is. “Kungfuzni tanulok” - mondta Jaden Smith.

“Azért A karate kölyök a film címe, mert a sztori elején Dre azt hiszi, egy kis karatéval elintézheti a kötekedőket - magyarázta Stovitz. - Kínában azonban a kölykök is tudnak kungfuzni, méghozzá mesterien. Így ha Dre életben akar maradni, meg kell tanulnia kungfuzni.”

Smith a legjobbtól tanult: Wu Gang-tól, a Jackie Chan Stunt Team kaszkadőr-koordinátorától. Mivel Chan maga hajtja végre filmjeiben a legtöbb kaszkadőrmutatványt, 1983-ban létrehozott egy saját kaszkadőrcsapatot. “Mikor először találkoztam Jaden-nel, rögtön megkedveltem. De nem voltam biztos benne, hogy készen áll a feladatra - mondta Wu. - Aztán kiderült, hogy nagyon tehetséges, és keményen dolgozik. Nehéz volt neki. Szerettem Jaden-nel edzeni.”

Jaden Smith és Jackie Chan kapcsolata úgy alakult a valóságban, akár a filmben. “Remek ember. Mindig tanítgat valamire - mesélte Smith. - Hogyan nyújtsak szabályosan, hogy viselkedjek a jelenetben, hogyan koncentráljak. Végig ott volt velem.” Harald Zwart szerint az ifjú sztár elbűvölte alakításával az alkotókat. “Jaden karizmatikus, bájos jelenség, közben pedig fantasztikus színész - dicsért a rendező. - A szerep minden aspektusa foglalkoztatja. Nemcsak a kung-fu, amelyen nagyon keményen dolgozott, de az az érzelmi folyamat is, ahogyan a fiúból férfi lesz.”

A rendező Smith veterán színésztársát is az egekig magasztalta. “Jackie-vel fantasztikus dolgozni. Sosem áll le, imád filmezni, szeret besegíteni minden részfeladatba. Például ha egy statiszta félreértette az angolul kiadott instrukciót, Jackie odament hozzá, és lefordította neki. Csodás ember, és segítőkész.”

Chan így beszélt ifjú színésztársáról: ”Életemben nem láttam ilyen okos gyereket, mint Jaden. Bármit megtaníthatok neki. Akármit mutatok neki, bumm!, már meg is tanulta. Elképesztő!” Zwart-ban felidéződött a forgatás egyik fontos pillanata. “Láttam, ahogyan Jackie és Jaden átállás alatt a tengerparton pihengetett, kavicsokat dobálgattak a vízbe… és én arra gondoltam, ha tizenegy éves lennék, és Jackie Chan lenne a cimbim, az bizony valóra vált álom lenne.”

Dre édesanyját, Sherry-t, Taraji P. Henson alakítja, akit Oscar-díjra jelöltek a Benjamin Button különös életé-ben nyújtott döbbenetes alakításáért. Henson azt mondta, azért vállalta a szerepet, mert a film a saját fiával való kapcsolatára emlékezteti. “Jó barátok vagyunk, mert csak ketten vagyunk, ez érintett meg a forgatókönyv olvasása közben. És az új feldolgozásban az anyának is nagyobb szerep jutott. Dre-t is jobban megismerjük abból, ahogy az anyjához viszonyul”. Hensont elbűvölte, ahogyan a Smith házaspár segített neki a szerepre készülésben. “Három hétig próbáltunk, mielőtt Kínába mentünk. Will és Jada lehetőséget adott rá, hogy Jaden-nel jobban megismerjük egymást”.

A KARATE KÖLYÖK KUNGFUZNI TANUL

Mikor az alkotók úgy döntöttek, hogy Kínába helyezik a történetet, meg kellett változtatni a küzdőstílust, melyet Dre elsajátít. A karate Japánból, Okinaváról származik, így a karate kölyök most kungfuzni tanul. A kung-fu szónak számos különböző jelentése van, de nem feltétlenül harcművészeti dolgot értenek alatta. A szó szerinti fordítás: “munka”, ”ügyesség” vagy “idő és energia” - például a jó író is “kungfuzik”, amikor történetet mesél. Másfelől a kifejezés sajátos értelmet nyer, ha a harcművészetekre vagy Kínán kívülre alkalmazzuk. A kung-fu így a kínai harcművészeteknek és ezek különböző technikáinak gyűjtőfogalma.

A karate kölyök-ben Dre megtanulja a wushu harcművészetet. Ez egy embert próbáló, aktív kung-fu sportág, melyet Kínában tanítanak és gyakorolnak. Wu mester - ahogy Jaden Smith hívta - három hónapig edzette Smith-t Los Angeles-ben, mielőtt a pekingi forgatás kezdetét vette, aztán még négy hónapig a forgatás alatt. “Mikor először találkoztunk, kisgyerek volt - mondta Wu. - Néhány hónapra rá elérte az öt-hat éve gyakorlatozó srácok szintjét. Jól koncentrál, tehetséges, sosem panaszkodik. Nagyon büszke vagyok rá.”

Így kezdődött hát Smith wushu-kiképzése. Annak ellenére, hogy “ez csak egy film”, Wu szerint sosem merült fel, hogy trükkökkel oldják meg a feladatokat, amelyekre Smith nem volt képes. “Meg kellett tanulnia mozogni, harcolni, az alapokat. Komolyan vettük a képzését.”

Persze Smith-nek azt is el kellett sajátítania, hogyan harcoljon kamerák előtt koreográfiára, s hogyan nézzen ki jól közben. “A filmbéli gyerekek mind profi wushu diákok, de filmen még nem harcoltak - jegyezte meg Wu. - Nehéz megtanulni az időzítést, a ritmust, az ütésekre adott reakciót. Másfelől a dráma, a színészet ugyanolyan fontos a jelenetben, mint az akció, így a kölykök arca, teste kell hogy elmesélje a jelenet drámai vonalát. Nagy feladat. De amiben más ez a film, hogy minden mozdulat valódi.”

KÍNAI FORGATÁS

Mikor A karate kölyök történetét modernebbre hangszerelték, az alkotók olyan helyszínt kerestek, amely a lehető legtöbb akadályt gördítheti Dre útjába. “Azon tűnődtünk: van-e olyan hely, amely egy másik világba röpítené Dret? - mondta Will Smith. - Mikor szerződtettük Jackie Chan-t Dre mentorául, rájöttünk: Kína. Tudtuk, hogy nagy feladat lesz, de a helyszín végül is erősebbé tette a drámát, és epikusabbá a filmet. Roppant büszke vagyok arra, amit Kínában elértünk. Mikor látod, ahogy Jaden és Jackie a Nagy Fal tetején edzenek… a napnál is világosabb, hogy Los Angelesben ezt lehetetlen lett volna megcsinálni.”

Jackie Chan számára a film a hazatérést és egy álom valóra váltását jelenti. “Annyira hálás vagyok, hogy Kínában forgattunk. Lehet, hogy a történelmünk ötezer éves, de a kormányunk csak hatvan éves, egy fiatal kormány. A közönség megismerheti a filmből a kínai kultúrát, a kínai harcművészetet. Ez jó reklám nekünk”.

Jada Pinkett Smith producer szerint az eredeti helyszíneken való forgatás csak tovább erősíti a színészek játékát. “Utánozhatatlan energia árad az ilyen helyekből. Lehetetlen stúdióban rekreálni. Kínából csak egy van, és számunkra mnt családnak is hihetetlen élmény volt a közös munka.”

A forgatás központja a Pekingi Filmstúdió volt. Itt egy már létező, üres hétemeletes házat használtak a filmbéli “Beverly Hills-lakópark”, Dre és édesanyja lakhelyéül. A tetőn is forgattak, mikor Han úr és Dre tréningje kezdetét veszi. Han úr házát és garázsát is itt keltették életre létező építményekből és díszletelemekből. Egy pekingi helyszín, a Pekingi Erdőgazdálkodási Egyetem 3-as számú épülete játszotta a detroiti utcát, ahol Dre és édesanyja történetet kezdetét veszi.

A Tiananmen-hídon és a Tiltott Városban forgatni izgalmas, de nehéz feladat volt a színészeknek és a stábnak egyaránt. A kínai hatóságok ritkán adnak engedélyt itteni forgatásra, nyugati stáb több mint húsz éve nem kapott rá lehetőséget. Zwart szerint: “Sietnünk kellett, mert összesen két óránk volt az egész jelenetre. Szerencsére a stáb nagyon rugalmas volt, és hihetetlen élmény, hogy itt forgathattunk.” Az alkotók a Tiltott Városra néző Arany Buddhában is forgattak. A szentélyt Peking legmagasabb pontjára építették, zavartalan 360 fokos látképet kínál a városról.

Újabb kihívást jelentett a gyártásnak, hogy engedélyt kellett szerezniük a Kínai Nagy Falon való forgatásra is. “Han úr elviszi edzeni Dret a Nagy Falhoz - magyarázta Pinkett Smith. - Itt érez rá a mozdulatokra, aztán pedig végigfutnak a Falon. Mondjuk úgy, ez az ő Rocky-pillanata.” Mivel járműveket nem engednek fel a Falra, a stáb kézben cipelte fel a nehéz felszerelést. “Nagyon nehéz dolga volt a stábnak. A Falat elnézve nem is gondolnánk, milyen meredek tud lenni, pedig sok helyen az” - mondta el Zwart. A rendezőt az is meglepte, mennyire magáénak érzi Chan a forgatást. “Jackie cipelte a felszerelést, segített felönteni vízzel az utat, mindent megtett, hogy a film elkészülhessen.”

A film egyik legmeghatóbb, leghatásosabb jelenete akkor jön el, mikor Han úr zarándoklatra viszi Dret a Wudang-hegységbe, hogy együtt fedezzék fel a kung-fu forrását. Csak akkor ihat Dre a kung-fu forrásából, ha megmássza a hegyet. Az alkotók délre, Közép-Kínába utaztak a mitikus hegyekhez. Négy napot forgattak ott. Ez a film legnagyobb szabású helyszíne. A színészek, a stáb és a felszerelés drótkötélpályán jutottak fel a hegyre, onnan pedig csúszós kőlépcsőkön másztak fel a templomhoz.

Zwart az interneten bukkant rá a helyszínre. “A templomok között keresgéltem, mikor rábukkantam az Arany Hegycsúcsra. Ez a legszebb templom, amit életemben láttam. És csak aztán tudtam meg, hogy Wudang Shan és környéke a kung-fu őshazája. Éreztem, hogy oda kell mennünk. Ennek a templomnak az auráját és energiáját semmi sem pótolhatja.” Zwart szerint lépésről lépésre derült ki, mennyi akadályt kell legyűrniük a forgatáshoz. “Kicsit bűntudatom volt, amiért arra kértem a stábot, hogy erre a lehetetlen helyre felcipelje a felszerelést - mondta. - Nem tudtuk megoldani a szállítást. Csak a lépcsőt használhattuk. Próbáltuk a lehető legkönnyebb felszerelést felvinni.”

A nehézségek ellenére Will Smith is úgy véli, hogy a wudangi jelenetek kihagyhatatlanok voltak. ”Életünk minden perce az élményszerzésről és a jellemfejlődésről kell hogy szóljon. Így ha lehetőség adódik egy olyan helyen forgatni, mint Wudang, akkor meg kell ragadni! Itt vagyunk, ismerkedünk Kína történetével, és felfedezünk egy ilyen gyönyörű helyet. Kivételes lehetőség, hogy itt forgathatunk”.

ROMANTIKA ÉS VERSENY

Kínai Valentin napnak is hívják a Qu Xi Fesztivált, melyet minden évben a kínai naptár hetedik hónapjának hetedik napján ünnepelnek. Az ünnepi játékokat a Fei Teng stúdióban forgatták a China Film Group Filmbázisán, mely úgy festett, mint egy ragyogó kisváros, gyönyörűen kivilágítva mindenféle formájú és méretű lámpásokkal. Építettek kis bódékat árusokkal, kik a hagyományos süteményeket, füstölőket, lámpásokat kínálgatják. Itt fut össze Dre szerelmével, Mei Ying-gel, innen mennek első randijukra, mely majd az első csókban kulminál.

“Nagyon izgultam a csókjelenet miatt, remegtek a lábaim - emlékezett vissza Wenwen Han, Mei Ying megformálója. - De Jaden bátor volt, azt mondta, ne féljek, ő is ideges.” “Nekem is ez volt az első filmes csókom - mondta Jaden Smith. - Fura volt, mikor elkezdtük a jelenetet, és mikor Wen Wen izgulni kezdett, azt mondtam neki: ‘nyugi, nyugi, jól csókolok, minden okés lesz.’ És így is lett.”

Minden, mit Han úr tanít, a versenyhez vezet, a Dre és Cheng közti végső leszámoláshoz. A pekingi Feng Tai Sportarénában, hatalmas közönség előtt forgatták a jelenetet. Hogy Jaden Smith és színésztársai a lehető legtöbbet gyakorolhassanak, az alkotók a forgatás végére időzítették a nyolcnaposra tervezett jelenetet. A Jackie Chan-kaszkadőrcsapat készítette a finálé koreográfiáját, saját filmes technikájukat autentikus harcművészettel ötvözték. “Amit látunk, az minden ízében Jackie-t tükrözi” - mondta Wu Gang.

A kaszkadőrcsapat feladata volt, hogy kiválasszon több száz gyereket a kulcsjelenethez. Ezer meg ezer fiatalt néztek meg Kína különböző wushu iskoláiban. “Sok ilyen gyereknek vannak jó képességei, de nem mindegyik termett filmvászonra. Mindennap öt-nyolc órát edzettem a gyerekekkel, betanultuk az időzítést, a ritmust, az ütésre adott reakciókat” - mondta Wu. Több mint 800 statisztát szerződtettek a verseny közönségének, hogy a hely energiáját a maximumom tartsák. Több tucat statiszta pedig fotósokat, újságírókat alakított.

A karate kölyök szeptember 2 óta bizonygatja tanult tudományát a magyar mozibajáróknak.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink