Magazin

41. Magyar Filmszemle - 7. nap

2010. február 7. 20:57

Szóval a vasárnap reggel macskásan indult. Cammogtunk egy nagyot a villamostól a mozitreremig, sötétben leültünk és vártunk. De nem igazán volt mire. A bunkerember szíven ütött minket. Egy fickó, aki bomba támadástól tartva bunkert épít, családja minden kis vagyonát rákölti (puff neked papírpelenka, éljen helyette a beton). Még arra is jut ideje, hogy pár embert beleépítsen a házba, a helyi nőket megbolondítsa, és a szeméttelepre rohangáljon. Kész. Home made, hand made, made in Hungary. Max TV film, de nagyon max, inkább a családi videótárba készülhetett. Nem létezik, hogy ebből valaki egyetlen példányt is megvegyen. 

A vágyakozás napjai igazi felüdülés volt egy ilyen reggelen. Jól kiválasztott színészek, ügyes színészi játék. Be tudtunk vonódni, még bele is kiáltottunk néha egy “Nehogy már”-t. Sajnos a vége nem volt hiteles, az addig felmutatott karaklterekhez nem illő befejezéssel. A szori szerint egy néma lány kerül egy elfuserált életet élő házaspárhoz (férfi visszaeső alkoholista, a nő rendszeresn vigasztaltatja magát mással és mással, egyetlen gyermekük meghalt). Egy pillanatra összeáll egy családi fotó belőlük, majd darabjaira hullik.

(Birtalan Ilona Liliána)

Halákeringő  – 8/10

Sikk dolog lett utálni Köves Krisztián Károlynak a mozipénztáraknál csúnyán elhasalt thrillerét, pedig egyáltalán nem olyan nézhetetlen darab, amilyennek a nézőszámaiból gondolnánk. KKK úr egy idehaza eleddig igazán meg nem telepedett műfajt kísérel meghonosítani, és a végeredménye nem lesz izzadságszagú, habár helyenként kétségkívül erőltetettnek hathat. A videóklipesen feszesre vágott film hideg tónusú, szürkéskék színekben pompázik, így képi alátámasztást is kap az a megállapításunk, hogy a cselekmény helyszínéül szolgáló lakás régen nem meghitt szerelemi fészek már, sötét kripta inkább. Az elsőosztályú fényképezés és a szintén ügyes vágás eredményein legfeljebb a botladozó forgatókönyv ront helyenként. Kérdéses, minek szorít apja fejéhez pisztolyt dühében a Dobó Kata által alakított lány a filmidő elején-közepén, amikor annyira nyilvánvaló, hogy a duónak ki kell tartania a végéig. S bár a tempó is leül alkalmanként, minden forgatókönyvi hiányossága ellenére a Halálkeringő összességében igenis igényes munka, a szűkmarkúan mért hazai thriller-paletta egy érdekes darabja.

Poligamy – 7/10

Orosz Dénes kritikusból lett rendezővé, és első nagyfilmje tanúsága szerint nem is rosszá. A pályakezdésre pedig mi is lenne alkalmasabb, mint a hazai pályán oly népszerű romantikus vígjáték. Orosz végtére is szerethető debütöt tesz fel az asztalra: hőse minden reggel új nő mellett ébred, akik mind azt állítják, hogy ők az aktuális barátnő. Ígyhát becsületes monogám alakunk végülis önhibáján kívül poligámiába kezd. Orosz tehát Csányi karakterének belső gondjait a másikra, a társra vetíti ki – és miután a legkülönbözőbb helyzetben lévő nőkkel hozta őt össze, végülis az életközépi válság és az énkeresés lecsengése után megadja hőseinek az optimista befejezést. A Poligamy többnyire szórakoztató, elegánsan levezérelt romkom, mindamellett főként egyszeri fogyasztásra alkalmas tucatdarab.

(Czehelszki Levente)

Szélcsend - 3/10

Sas Tamás az utóbbi évtizedben kvalitásaikban erősen kihívásokkal küszködő vígjátékokat rendezett, melyekhez képest igen erős váltásnak tűnik a Balatonon játszódó új filmdrámája. Ám a Szélcsend csak műfaját tekintve kivételes darab a direktor úr életművében. Jelen filmet leginkább a csalódásfilm jelzővel illetném, ugyanis bármilyen előzetes elvárásokkal is ülne be a Szélcsend megtekintésére a leendő néző, mindenképpen csalódni fog. Azon naiv kamaszfiúk, akik a plakát alapján leszbikus soft-pornóra számítanak legalább annyira, mint akik a filmet beharangozó ajánlók elolvasása után egy feszültségekkel és fordulatokkal teli thrillert várnak, de még azok is, akik egy közepes minőségű kamaradrámára számítanak. A Szélcsend jellegében a legutóbbira hajaz, ám a „közepes minőség” még a legnagyobb jóindulattal is csak túlzó bók lenne a film számára.

Az, hogy a legtöbbször zárt térben játszódó, s ebből következően klausztrofób hangulatot keltő kamaradráma áthelyeződik a Balaton nyílt vizére, a végtelen kék ég alá, alapvetően jó ötletnek számít. Kivételesen jó alkotás épülhetett volna a történet alappilléreire is, miszerint egy kellőképpen elmebeteg negyven körüli nő (Kováts Adél), annak huszonéves húga (Pálmai Anna) és a hugi barátnője (Kovács Patrícia) vitorlázni indulnak, ám a derűs napozgatás és trécselés helyett egymás egyre durvább egzecírozása kerül előtérbe, miközben fény derül a család piszkos múltjára, és az eddig rejtegetett lelki sebekre is. Ám ehhez jól megírt dialógokra, árnyalt karakterekre és jól kibontott történetre lenne szükség, ezekkel azonban a Szélcsend nem rendelkezik. A filmben elméletileg lennének csattanók, amikre még a gyengébb értelmi képességűek is az első negyedórájában rájönnek, s ahogy a vitorlás is szél hiányában megreked a Balaton közepén, úgy lebeg egy helyben a cselekmény is, amit a már-már nevetségesen erőltetett dialógusok sem viszik előbbre, ahogyan a kellőképpen hiteltelen karakterek sem. A színésznők ugyan kihozzák a minimális lehetőségekből a maximumot (különösen Kováts Adél alakítja kiemelkedően a szörnyeteg-nővér szerepét), ám ez nem sokat javít a film milyenségén. Az operatőri munka viszont egyenesen ront (operatőrként szintén Sas Tamás remekelt); a film több mint háromnegyedét premier plánok teszik ki, amelyek egy idő után kellően fullasztóan tudnak hatni ránk, nézőkre. Valami azt mondatja velem, az alkotók mindenáron „á la Bergman” akartak filmet készíteni, de valahogy nagyon nem jött össze nekik.

A Szélcsend önmaga inverziója: a komikus jelenetek tragikusan humortalanok, a tragikusak pedig komikusan drámaiatlanok. Nomen est omen. Ahogyan a Balaton hullámait is csak a szél kavarja fel, úgy a Szélcsend sem kavarja fel nézőinek érzelmi világát, legfeljebb dühöt ébreszt, 93 percnyi feleslegesen elvesztegetett idő miatt.

Vera, Verám Verusa - 3/10

Fogarasi Gergely filmje szerelmi háromszögeket jelenít meg, két különböző történetben, egyszer női, másszor férfi szemmel bemutatva az érzelmileg túlfűtött kapcsolatokat. Az első történetben a címszereplő Vera (Fátyol Kamilla) megismerkedik egy festővel (Horváth Kristóf), majd az együtt töltött éjszaka után konstatálja, hogy két hét eltűnt az életéből. Családtagjai még egy eltűnt személyekre specializálódott nyomozót is megbíztak ügyével. Innentől kezdve a film egyre kaotikusabb lesz, és nem a szó pozitív értelmében.

A második történet ennél már követhetőbb, amelyben a jól szituált, korosodó családapa (Bálint András) és a nála jóval fiatalabb Verával (Fátyol Hermina) való kapcsolatát mutatja be.

A filmet sajnos túlzottan is jellemzi az amatőrizmus, amely a színészi játékot kivéve szinte mindenre kihat, a sutácska párbeszédektől a mindenáron művészit produkálni akaró fényképezésen át a kellően idegtépő aláfestő zenéig. A film rendezője Utóirat című zseniális kisjátékfilmjével már bizonyította, hogy tud ennél jobbat is alkotni, és reméljük, az elkövetkezőkben sikerülni is fog neki.

(Mikó Laura Hanna)

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink