Magazin

17. Titanic fesztivál - 5-6. nap

2010. április 16. 12:13

Nem félünk a farkastól?

Rendezte: Maria Proházková
Ország, évjárat: Csehország, 2008.
Szekció: Különös történetek
Magyarországi bemutató: e héttől már látható a fesztiválon kívül eső egyéb mozikban is.
Szerintünk: 6/10

Előzetes ismereteim alapján egy újabb Piroska és a farkas-adaptációnak, vagyis könnyed családi filmnek véltem Maria Proházková filmjét – nagyobbat viszont nem is tévedhettem volna. A Nem félünk a farkastól? ugyanis sokkal inkább családi dráma, felnőtt közönségre hangszerelve. A jól ismert Piroska-mesét csak szimbólumként felhasználó mese egy óvodáskorú kislány elhidegülését mutatja be az anyjától, aki viszont épp a férjtől kezd elhidegülni. Az amúgy is kihűlőfélben lévő család levesébe az anya egy korábbi pasija készül épp egy hatalmas adagot belerondítani – nem csodálkozhatunk hát azon, ha a kislány a Piroska-mesék egyértelműen dekódolható, fekete-fehér kapcsolatrendszeréhez nyúl vissza, szemben az atomjaira hulló család számára még felfoghatatlan viszonyaival. Maria Proházková mozija jószívű és együttérző darab, képi fogalmazásmódját tekintve azonban gyakorta elnagyolt, tévéfilmes eszközökkel él. Ellenben az elmúlt évek egyik legjobb gyerek-karakterét láthatjuk benne a főhős legjobb ovis barátja képében, akiért simán megéri egy próbát tenni a filmmel.

35 pohár rum

Rendező: Claire Denis
Ország, évjárat: Franciaország, 2008.
Szekció: Francia zátonyok
Magyarországi bemutató: Attól kíméljen meg minket az ég.
Szerintünk: 2/10

Talán nem véletlen az az utótag a film szekciójának nevében, a 35 pohár rummal ugyanis Claire Denis mindenképpen zátonyra futott. A dráma alapjául szolgáló embereket egy párizsi lakóházból merítette az író-rendező, szereplői tehát egyazon külvárosi panelben laknak. Mint az az alkotó másik titanicos filmjéből, a White Materialból is kiderül, Claire Denis szerfelett vonzódik a kihagyásos szerkezethez. A látottak alapján rendezői védjegynek tudható be, hogy a dramaturgia kulcspillanatait villantja csak fel, a hiátusokat pedig a nézőnek kell kitöltenie – ez pedig e két konkrét filmben nem egy egyszerű feladat. A 35 pohár rum az, amelyik hamarabb fullad dögunalomba. A szereplők arcjátéka és visszafogott párbeszéde kellene, hogy tükrözze lelkiállapotukat, ám ehhez túl kevés mankót ad a nézőnek a rendező, aminek köszönhetően filmje végtelen hosszúságúnak tetsző, téttelennek ható jelenetekre esik szét. A 35 pohár rum az idei Titanic Marianna-árka, melyben nem érdemes alámerülni.

Kármentés

Rendezte: Lawrence Gough
Ország, évjárat: Egyesült Királyság, 2009.
Szekció: A sötét oldal
Magyarországi bemutató: egészen valószínűtlen.
Szerintünk: 4/10

Ebben a kisköltségvetésű  brit paranoia-darabban az idei Titanic egyetlen igazi horrorfilmjét köszönthetjük. Sajnos, tehetjük hozzá, mert a Kármentés azért finoman szólva sem egy Ragyogás-szintű darab. Erényére válik, hogy legalább az elején át tudja cseszni a nézőt a palánkon némelyest, amikor felvezet egy klasszikus tinihorror-főszereplőt a lázadó tizennyolc éves-forma kiscsaj képében, hogy aztán a lány eltűnését követően annak lumpen anyját tegye meg az egyes számú sikolykirálynővé másfél órára. Miután a felmenőjétől elhidegült lány azon kapja anyucit, hogy egy olyan pasassal gyakorlatoznak alhasi tájékon, akinek a nevét sem tudja, kiakad és elrohan. Anyucinak azonban már nincs ideje összekaparni az érthetően kiakadt csemetét, mert időközben a katonaság lezárja a környéket, a hullák pedig egyre csak szaporodnak. A Kármentés ezt követően záros határidőn belül könnyű álmot ígérő dögunalomba fullad, a para-faktor hiányát pedig nem túl eredeti módon a literszám fröccsenő vérrel próbálja kárpótolni. Az utolsó keretet aztán az adja fel a filmnek, hogy egy (egyébként valóban létező) társadalmi – politikai problémát aljasul és ostobán kihasználva mindezt még megpróbálja dramaturgiailag meg is indokolni. Kár érte.

Perzsa macskák

Rendezte: Bahman Ghobadi.
Ország, évjárat: Irán, 2009.
Szekció: Zene mindenkinek
Magyarországi bemutató: Nincs róla konkrét hír, de egy bátrabb forgalmazó  megpróbálkozhatna vele.
Szerintünk: 7/10

Dokumentarista játékfilm-forma – valaha nagy hagyománya volt a stílusnak kishazánkban is, Iránban ezt most egy arrafelé egészen szokatlan témának a bemutatására alkalmazza Bahman Ghobadi rendező, akitől nem első ízben láthatunk filmet a Titanicon. Mert hát ki gondolta volna, hogy létezik perzsa underground zene? Hogy Iránban a nyugaton honos stílusok túlnyomó része reprezentáltatva van – bárha illegális koncerttermekbe szorítják is ki azt? A Perzsa macskák dokumentum-szerűen rekreálja az ilyen közegben mozgó bandák mindennapjait, melyeknek a legalapvetőbb jellemzője a rendőrségtől és a feljelentgetéseket afféle népi játékként űző rosszakaróktól való menekülés.

A film laza dramaturgiai keretben tulajdonképpen egy tablót ad az alternatív perzsa zenészekről. A főszereplőknek az egyéb bandákkal való találkozása mindig egy videóklipet eredményez az éppen aktuális csapat előadásában, így a film egyértelműen elhatárolható jelenetfüzérekre van tördelve. Ez hangulatfestő elemként hasznos lehet ugyan, ám dramaturgiai szempontból meglehetős öngyilkosságként szolgál, aminek köszönhetően a film a közepe után erősen leül. De kuriozitása, kedves humora, megható pillanatai és rendkívüli bátorsága okán ajánlott darab, melynek értékét az sem rontja le, hogy a Gödör Klubban, a bemutató alkalmából tartott Perzsa macskák-parti kritikán alulira sikeredett. A kisebb-nagyobb nehézségek árán Magyarországig repített banda ugyanis ráadással együtt össz-vissz öt darab számot bírt előadni, ami a hype-hoz, a fesztiválhoz, a koncertbe fektetett energiákhoz és az ezres jegyárhoz mérten is méltatlan húzás volt.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink