Magazin / Összefoglaló

10 film, melyeket a Titanic után is meg tudunk nézni

Czehelszki Levente írása
2011. április 27. 20:29

Múltkori összeállításunkban, a 10 érv, amiért idén is megéri felszállni a Titanic-ra című írásunkban a Fesztivál előtt próbáltunk vaktában lövöldözni, hogy melyek azok a filmek, amelyeket a leginkább ajánlani tudunk az igényes rajongóknak. Úgy véljük, nagyrészt beigazolódtak a várakozásaink, de várjuk a cáfolatokat, ha valaki szerint esetleg mégsem.

Mára túl vagyunk a vetítéseken, mi több, a Fesztiválnak is régen vége (a fődíjas a svéd Vadember lett egyébként), de az se csalódjon, aki valamilyen oknál fogva nem tudott ott lenni a budapesti fesztiválhelyszíneken. A Moziplussz ezúttal a 18. Titanic Filmfesztivál azon filmjeit próbálja sorba szedni, amelyeket a hazai forgalmazásban is köszönthetünk a közeljövőben (ez minimális átfedésben van csak múltkori összeállításunkkal). Munkánkat nehezíti, hogy bár a filmek nagy többségének hazai bemutatóját már megerősítették, pontos premierdátumokkal a forgalmazók még nem tudtak, és ennek következtében mi sem tudunk szolgálni. Lássuk hát, az idei felhozatalból melyek azok a filmek, amelyeket a torrentszájtok helyett inkább a mozikban keressetek!

A gyerekek jól vannak

Ország: USA
Szerintünk: 7/10
Magyar bemutató: április 14. óta vetíti a Budapest Film
Miért nézzem meg?: Elsősorban azért, mert nagy Oscar-esélyes volt idén (legjobb film, férfi mellékszereplő, női főszereplő és eredeti forgatókönyv kategóriákban). A gyerekek jól vannak ugyan nem egy rendkívül kiemelkedő film, és helyenként alaposan seggre is ül a leszbikus párkapcsolati dráma és az értelmiségi vígjáték között egyensúlyozva, de a színészi teljesítményei miatt simán megéri beülni rá. Álljon itt az illusztris névsor végső érvül: Julianne Moore, Annette Bening, Mark Ruffalo, Mia Wasikowska és Josh Hutcherson.

Carlos

Ország: Franciaország, Németország
Szerintünk: a filmváltozat 5/10, úgyhogy a minisorozatra várunk
Magyar bemutató: nincs kitűzve
Miért nézzem meg?: Rögtön itt is van felsorolásunk egyik durva kakukktojása. Egyrészt, mert már szerepelt a korábbi listánkon is, másrészt mert magyarországi bemutatója még nincsen megerősítve. Harmadrészt pedig szánalmas 5/10-et ajánlottunk neki az imént; akkor tényleg, miért is nézzem én ezt meg?

Nos, azért, mert a Titanicon vetített példány a 165 perces filmváltozat volt, amelyet leginkább fesztiválokon történő vetítésre vágtak össze a jóval hosszabb, 330 perces, tévére készült minisorozat-eredetiből. Az olló ennek megfelelően durván csattogott, és olyan jelenetek is áldozatául estek a csonkításnak, amelyek a közérthetőséget vagy az élvezhetőséget rombolják; a szereplők gyakran olyan jelenetekre reflektáltak vissza drámai csúcspontokon, amelyek a moziváltozatban nem is szerepeltek. Ennek megfelelően szinte követelem az eredeti változat televíziókban történő sugárzását (m1, Duna, hallotok?), hogy megbizonyosodjak arról, Oliver Assayas Carlos-biográfiája van olyan jó, mint amilyen a külföldi híre. Ja, és mert a moziváltozatban a budapesti jelenetek sem szerepeltek, skandallum!

Eljő a napunk

Ország: Franciaország
Szerintünk: 4/10
Magyar bemutató: április 21. óta vetíti a Mokép
Miért nézzem meg?: Mert a videóklip-készítők filmjei általában érdekes kísérletek, hiszen az alkotóiknak volt idejük kikísérletezni a formanyelvet, és a kisujjukban van a vizualitás minden trükkje. Nincs ez másként M.I.A. Born Free című számának klip-rendezőjével, Romain Gavras-szal sem, aki kínosan hasonló tematikájú filmet készített: az elnyomott vörhenyesekről szól, akiket viszont ezúttal nem levadásznak, hanem ők állnak bosszút. Hálás téma, és igazán jó alapanyag is lehetett volna belőle, kár hogy az Eljő a napunk végére a legrosszabb francia filmes trendeket jelentő koncepciótlan elmebaj lett belőle. Az egyik legnagyobb jelenlegi francia szupersztárról, Vincent Cassel-ről a franc se hiszi el, hogy valójában egy szerencsétlen, elnyomott, kiközösített vörös, a végén a főhősök megkattanását követően pedig szívből szurkolunk azért, hogy valaki lője már hátba őket, ezáltal őket is és minket is megszabadítván a további szenvedésektől.

Hajszál híján úriember

Ország: Norvégia
Szerintünk: 8/10
Magyar bemutató: április 14. óta vetíti az Anjou Lafayette
Miért nézzem meg?: Alapvetően azért, mert az elmúlt évek egyik legegyedibb humorú vígjátékáról van szó. A zseniális jellemkomikumokkal operáló Hajszál híján úriember vegytiszta fekete északi humor, Stellan Skarsgaard pedig fantasztikus a magát atomjaiból újra összeszedni kívánó szabadult fegyenc szerepében, akinek igazából semmi baja nem lenne, ha a körülötte lévők szemellenzős ostobasága nem változtatná újfent pokollá az életét. Csak emberekkel ne kelljen együtt élni, ugye? Akárhogy is, ez a gyöngyszem nem csak mizantrópoknak erősen ajánlott darab!

Juan

Ország: Dánia
Szerintünk: 8/10
Magyar bemutató: biztos időpont még nincsen, de bármikor bejelenthetik, mert a filmet már magyar feliratos kópiáról vetítették
Miért nézzem meg?: Egyrészt mert teljes egészében Budapesten forgatták, és a város nem kutyaszaros-hajléktalanos lepratelepként van ábrázolva, mint amilyen valójában, hanem gyönyörű európai világvárosnak látszik. (Az elkoptatott frázisok híveiként most minden bizonnyal ezt mondanánk: a város ugyanolyan szignifikáns szereplője a filmnek, mint az emberi alakok. De csakazértse mondjuk!) A Juan egyébként operafilm, Mozart Don Giovanni-jának modern újragondolása, az évezredek követelményének megfelelően újraírt szöveggel, huszonegyedik századi elektrotechnikai kütyükkel és a rendőrség elől áriázva menekülő Don Juan-nal. A filmet nem csak az operaműfaj rajongóinak ajánljuk (mi sem vagyunk azok távolról sem), mert egy igényes megvalósítású, értékesen újraértelmezett klasszikussal állunk szemben, melyet egy nemzetközi operaénekesi gárda fantasztikusan énekel fel, és a Dán Királyi Operaház művészeti igazgatója értő módon, biztos kézzel vezényel le.

Morgen

Ország: Románia, Magyarország, Franciaország
Szerintünk: 7/10
Magyar bemutató: biztos időpont még nincsen, a Katapult Film személyében forgalmazó azonban már van
Miért nézzem meg?: Azért, mert a Morgen kitűnően illeszkedik az elmúlt években dübörgő román újhullámba, amennyiben megfelel a térség kisrealista hagyományai támasztotta követelménynek, és mindamellett aktuálisan román problémával foglalkozik, meglehetősen igényesen. A címszereplő szó a főszereplő Nelu összes némettudását takarja, ennyivel tudja csak nyugtatgatni a hiperaktív török bevándorlót, Behran-t, akit a házától nem messze szedett össze, és aki Magyarországra szeretne átjutni, hiszen a schengeni partnerállam kishazánkba lépve már akadálytalan lenne az útja Németországig. A filmben vágyott állomásként megjelenő Magyarország nézői eközben megint csak a fejüket fogják, hogy a jóval rosszabb anyagi körülmények között élő szomszédaink mi a francért tudnak jó filmeket csinálni, míg nekünk eközben legfeljebb a Hídember 2. fog jutni…

Oliver Sherman

Ország: Kanada
Szerintünk: 7/10
Magyar bemutató: a Titanicon az Eye on Films program keretében vetítették, ahol állítólag sikeresen eladták a filmet az Anjou Lafayette-nek, akik várhatóan az év második felében fogják vetíteni
Miért nézzem meg?: Kanadai rideg-realista drámát ritkán látni itthon. Garret Dillahunt meglehetősen ijesztő a frontról hazatért, de a helyét sehogy sem találó, az ölésen kívül minden másra, így az emberi kapcsolatokra is tökéletesen alkalmatlan ex-katona szerepében. A film percről percre válik ijesztőbbé, amint felsejlik, hogy miféle vadállati brutalitás, mekkora szocializációs deficitek és milyen elementáris zűrzavar uralkodik Oliver fejében, és csak azért tudunk szurkolni, hogy a jóindulatú család tagjai, akik nem tudják, kit fogadtak be ideig-óráig a lakásukba, ép bőrrel ússzák meg az egészet. Az Oliver Sherman a legjobb perceiben ijesztőbb bármelyik amcsi horrornál.

Ölésre ítélve

Ország: Lengyelország, Norvégia, Írország, Magyarország
Szerintünk: 7/10
Magyar bemutató: a forgalmazó Mythberg Films még nem tűzte ki a pontos magyar premierdátumot, melyet inkább az év második felére tennénk
Miért nézzem meg?: Egy újabb gyöngyszem, amelyet már a Fesztivál előtt is javasoltunk, és amelyről azóta megerősítették, hogy hazai moziforgalmazás elé néz. Jerzy Skolimowski rendező egy szokatlan hajszafilmet tett le az asztalra; olyat, amelyben a főszereplő sikeréért igazán nem lehet önfeledten szurkolni. Vincent Gallo egyrészt nyakig sáros, amint azt a bevezetőben is láthatjuk, aztán pedig, mivel jórészt megsüketül egy robbanásnak köszönhetően, nem is tud kommunikálni már senkivel. Továbbá bárkit gondolkodás nélkül fejbe lő, de még az is ellene szól, hogy Skolimowski nem néz megértően-elnézően félre, ha szökevényének gusztustalan, sőt, leírhatatlan tetteket kell elkövetnie az életben maradáshoz (így a filmtörténet folyamán talán először láthatunk olyan jelenetet, ahol szoptató kismamának egy éhező érett férfi ráakaszkodik a mellére, és a nő ájulásáig szívja azt). Nehéz, realista, morális kérdéseket felvető, nem kényelmes, de kifejezetten ajánlott darab - Velencében a legjobb férfi főszereplő és a zsűri nagydíjával jutalmazott alkotás.

Paul

Ország: USA, Anglia
Szerintünk: nem láttuk
Magyar bemutató: A UIP-Duna Filmnél van, a magyar plakátok tanúbizonysága szerint április 21-én kellett volna nyitnia a mozikban, ami nem történt meg, ennél fogva lehetséges, hogy inkább csak DVD-kiadásra számíthatunk.
Miért nézzem meg?: A Paul főhőse egy űrlény (Seth Rogen hangján), aki az 51-es körzetből megszökve a Vaskabátok két balfék hősét, Simon Pegg-et és Nick Frost-ot szemeli ki magának, hogy segítsenek neki hazajutni. A két komikus a forgatókönyv szerzőjeként is erősíti új vígjátékukat, melyet a műfajban elismert rendezőnek számító Greg Mottola dirigált le, akiről azt kell tudni, hogy a magyar forgalmazók előszeretettel erőszakolják meg a filmjeit béna alcímekkel, úgy mint: Adventureland - Kalandpark, vagy Superbad - avagy miért ciki a szex?.

Perrier vérdíja

Ország: Írország, Anglia
Szerintünk: 7/10
Magyar bemutató: Bár nem erősítették meg, elég biztos, hogy DVD-n ki fog jönni valamikor
Miért nézzem meg?: Mert én már a Titanic előtt is úgy saccoltam, hogy a Perrier vérdíja szórakoztató kis ír gengszterfilm lesz, és ebben nem is kellett csalódnom, csak azt sajnálom, hogy ennél semmi többről nincs szó. A Cillian Murphy és Brendan Gleeson ellentétpárjára épülő krimi helyenként szórakoztató, máskor pedig kellően brutális, úgyhogy a hamisítatlan ír ízeket ügyesen keveri ki, csak kár, hogy néha a konfliktusok megoldását elmaszatolja, és például olyan méltatlan halálnemet szab ki egy főbb szereplőnek, mint a pitbull-attak jelenete. A filmet ugyan egyik forgalmazó sem karolta fel nyilvánosan, de a témájának és a szereplőinek köszönhetően mégis fogadni mernék arra, hogy meg fog jelenni idehaza DVD-n. Ha nem is holnap, de valamikor a jövőben, és akkor majd egy kölcsönzést simán megér.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink