Filmkritika

Daredevil - A fenegyerek

Szilvási Krisztián kritikája
2004. január 3. 13:37

Lassan már minden fikcióra jut egy még nagyobb, mesébe hajló fikció. A képregények filmes adaptációi úgy elszaporodtak, akár a szúnyogok a nyári záporok után. Csak amíg a szúnyogok mindig alkalmasak arra, hogy jól összecsipkedjenek bennünket, a képregényfilmek nem mindig okoznak maradandó hatást. Szerencsére a Daredevil a kivételek közé tartozik.

Tudom, magánügy, de nem szeretem a képregényfilmeket. Ez alól csak egy kivétel van, ami viszont nem képregényből készült, hanem a képregényekről szól. M. Night Shyamalan második “nagy” filmje, A sebezhetetlen is azért fogott meg, mert hiába szól kivételes (földöntúli) képességű (szuper)hősről, nem kendőzi el annak gyengéit, sőt, abból kiindulva építi fel azt az embert (!), aki gyakorlatilag sebezhetetlen.

A Daredevil - Fenegyerek is ilyen film.  A főhős, Matt Murdock, aki nappal ügyvéd, éjjel pedig Daredevil, az ártatlanok és gyengék védelmezője, olyan hendikeppel küzd, amely szinte lehetetlenné teszi normális életét - Murdock vak. Egy gyerekkori baleset nyomát kénytelen örök életére magán viselni, s ezt úgy próbálja a Sorssal kiegyenlíttetni, hogy éjjelente egy szuperhős bőrébe bújva őrködik az igazság felett. Matt Murdock személyisége két, antagonisztikus fogalom kereszttüzében őrlődik. Ez a két kulcsszó az IGAZSÁG és a BOSSZÚ. Hiszen a bosszúval kivívott igazság már olyan igazság, amelynek ára van. És a valódi igazsághoz nem társulhat számla, mely kifizetésre szorul.

Ezért Daredevil, a legendás szuperhős talán még esendőbb is, mint gyámolításra szoruló embertársai. Testileg (vak) és lelkileg (bosszúszomjas) is óriási gyengeséggel küzd, s ez teszi igazán szimpatikussá. Végre egy olyan történet, ahol a szuperhős magánya érezhetően valódi, hiszen Murdock vaksága tényleg egy olyan fal, amely kézzelfoghatóan izolálja őt hétköznapi embertársaitól.

Dramaturgiailag persze semmi újat nem hoz a film, a sztori követi a mainstream mozik bevett nyomvonalát, ám két fordulat üde színfolt a kiszámíthatóság palettáján. Az egyik, hogy Elektra Daredevilt hiszi apja gyilkosának, a másik pedig magának Elektrának váratlan halála. Azonban mindkét remek csavar a hamvába hal, nem helyeződik rájuk akkora hangsúly (értsd: értelmüket vesztik), mint amit megérdemelnének. Marad a történet egy fő nyomvonalon, mint ahogy az ezeknél a sztoriknál elég is. Csak semmi összetettség, nehogy a forgatókönyv túllépje a műfaj kereteit. Kár!

A film jól operál a színekkel, ez ad a mesebeli részeknek álomszerű hangulatot. Mikor beköszönt az éjszaka, s eljön Daredevil ideje, minden kékes-szürkébe vált, a harag, a komorság színeibe. Még Daredevil vörös jelmeze sem tudja ellensúlyozni ezt a másik, sötétebb világot, ha úgy tetszik, az érzelmek igazi valóságát. Az már csak hab a tortán, hogy a Vezér kézjegye, a vörös rózsa azonos színű a szuperhős egyenruhájával, mintegy szimbolizálva, hogy maga Daredevil is ebből a vörös rózsából született, a Murdock meggyilkolt apja mellett hagyott kézjegyből. Így lett Daredevil a bosszú angyala.

A szereplőgárda kiemelkedően jó: Ben Affleck és Jennifer Garner kitűnően passzoló párost alkotnak (a Mátrixra emlékeztető közelharcuk nagyon élvezetes), s bár Michael Clarke Duncant ugyan semmilyen kihívás elé nem állítja Vezér szerepe, a Célpont bőrébe bújó Colin Farrell brillírozik. Rajtuk kívül még Joe Pantoliano is feltűnik egy kisebb mellékszerepben.

Összességében nagyon szórakoztató és izgalmas a film, hiszen nem akar többet mutatni, mint ami valójában - az érzelmekre hajazó részek váltogatják egymást a remekül megkomponált, videoklippszerű légibalett-akciókkal (pl. Célpont és Daredevil üvegszilánkoktól sem mentes leszámolása), s a valódi és a “mesebeli” világ összeillesztése is fércmentes. Még a Daredevilt hajszoló tipikus újságíró-karakter köré szerveződő mellékszálat is elbírja a film, pedig az annyira indokolatlan, hogy hezitálás nélkül a vágóasztalon kellett volna végeznie.

S ez most talán kisebb blaszfémia kritikám kezdő mondatából kiindulva, de nem bánnék egy folytatást Daredevil - egyben saját magával is folytatott - nyughatatlan harcából.

Értékelés:

Daredevil - A fenegyerek

Játékidő: 103 perc

Rendezte: Mark Steven JohnsonMark

Szereplők: Ben Affleck, Colin Farrell, Jennifer Garner, Michael Clarke Duncan, David Keith, Joe Pantoliano, Scott Terra, Ellen Pompeo

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."