Filmkritika

Felícia utazása

Szilvási Krisztián kritikája
2004. január 3. 13:30

“Mindannyian követünk el szörnyűségeket, Felícia.
Néha kell, hogy legyen erőnk hozzá.”

Azt hiszem, nem újdonság számunkra az a megállapítás, hogy a kanadaiak értenek a lélektanhoz. Képesek átgondolt, a sérült pszichét középpontba állító thrillereket készíteni. Elég, ha David Cronenberg nevét említem, máris ténnyé válik az iménti kijelentés. A Felícia utazása is egy pszichológiai analízis, amely arról szól - mindenfajta újdonságként ható megállapítás nélkül -, hogy milyen mértékben cipeljük magunkkal a gyermekkorból hozott hatásokat, s ezek mekkora mértékben torzulnak bennünk felnőttkorunkban. Talán elcsépelt témája ez a filmeknek ugyanúgy, ahogy a könyveknek, mégsem kell máris a sárba döngölnünk ezt a kanadai-angol thrillert. A Felícia utazása egy olyan kamaradarab, amely két ember köré épül. Két ellentétes élet: egy egyedülálló felnőtt férfi és egy fiatal lány élete köré.
A kiindulópont természetesen az élet örök dialektikáját veszi alapul, amikor megformálja a két karaktert. A romlott gonoszság és a hamvas ártatlanság. Ezek csapnak aztán össze a filmben, hogy aztán az egyikük győzedelmeskedjen. Persze már most kitalálható, hogy melyikük. Semmi furfang, semmi csavar. De hogy a film mégis jó (sőt), az több dolognak is köszönhető. Az egyik, s szerintem legfontosabb: hogy egy történetet mesél el. Egy olyan történetet, amely teljes mértékben valósághű és elképzelhető. Miért ne történhetne (történhetett volna) meg?

Felícia, a felnőttkor határán álló fiatal, ír lány elhatározza, hogy megkeresi szerelmét (az első nagy szerelem) Angliában, mert a fiú, Johnny oda utazott dolgozni. Legalábbis Felíciának ezt mondta. Valójában beállt a brit hadseregbe, ami természetesen az írek szemében hazaárulást jelent. Éppen ezért a lány apja teljes mértékben tiltja Felíciát Johnnytól, sőt azt is kijelenti, ha tovább folytatja vele a viszonyt, kitagadja. Felícia az összes akadály ellenére (Johnny anyja is mereven elzárkózik előle) úgy dönt, megkeresi a fiút Angliában. Manchesterbe megy. Csak annyit tud Johnnyról (ami persze nem igaz), hogy egy fűnyírógépeket készítő gyárban dolgozik. Itt találkozik aztán Joseph Hilditch-csel, a középkorú, gyári főszakáccsal, aki minden segítséget felajánl a lánynak, hogy az a barátja nyomára juthasson.

Itt felfüggesztem egy időre a történet mesélését. A filmben a jelenetek nem kronologikusak, Felícia utazásának okát visszaemlékezésekből ismerjük meg. Látjuk az ír szülőfalut, a Johnnyval való szerelem egy-egy állomását. Vagyis lassan-lassan egy szokványos szerelem (vajon létezik szokványos szerelem?) története bontakozik ki előttünk. Ám míg az egyik oldalon ez a magasztos érzelem fejlődik, a másik oldalon maga a Gonosz kel életre. Egy ideig nem sejtjük, hogy itt valami nincs rendjén. Hilditch-et egy bogaras agglegényként ismerjük meg, aki egész délutánját és estéjét azzal tölti, hogy régi főzőcske műsorok útmutatásait követve készítgeti vacsoráját. Ám mivel ő is szakács, ezt csupán “munkahelyi ártalomnak” vagy hobbinak tudjuk be.
Első megdöbbenésünk akkor következik be, mikor egyszer csak Hilditch vacsorája közben a férfi és Felícia délutáni beszélgetését halljuk meg. A hangok nem Hilditch fejéből jönnek, hanem a tévéből, ahol a kocsi ablakán keresztül a lány lábát látni. A férfi egy, a visszapillantó tükörre szerelt kamerával rögzítette a párbeszédet. S amikor az is kiderül előttünk, ezúttal a férfi visszaemlékezéséből, hogy a tévéműsorban főzögető nő az ő anyja (volt), már nyilvánvalóvá válik előttünk, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Mintegy csúcspontként, szemcsés képeken látjuk, Hilditch hány és hány nőt felvett már ezzel a rejtett kamerával, miközben azok a kocsijában gyanútlanul beszélgettek vele. Egész kazettagyűjteménye van a férfinak azokról a nőkről, akiket a kocsijába felvett. S ekkor megfogalmazódik bennünk az a hátborzongató kérdés, ami a film végéig kísért bennünket: MI LETT EZEKKEL A NŐKKEL? Kontúrokból kezd kirajzolódni előttünk egy szörnyeteg, amely embernek álcázta magát.
Ekkor válnak csak világossá előttünk azok az apró jelek, amelyek a film legelejétől jelen voltak, ám mi tudatunk mélyére száműztük őket, mivel nem akartunk hinni bennük. Mik voltak ezek a jelek? Ahogy a film felvázolja előttünk Manchestert, rögtön lefekteti az érzelmi sivárság, torzultság alapjait. Emberi pezsgéstől mentes, üres várost látunk nagy gyárakkal, óriási beton kéményekkel és kohókürtőkkel. Ilyen környezetben nem lehet gazdag érzelmi életet élni. S mindennek tetejébe ott van az a folytonos döngő géphang, amely valami láthatatlan, ám baljós prognózist vetít elénk.
Ilyen megalapozása az őrületnek Joseph Hilditch személyisége is. Hilditch túlzottan, sőt kínosan pedáns. A dobozok sorban állnak a kamrában (minek van ugyanabból a konyhai robotgépből több tucat?), a videokazetták következetesen felcímkézve, ragyogó rend a lakásban. Sőt, Hilditch életkörülményei is beteges konzervativizmusát jelzik: a nagy ház, az ósdi kocsi. Hilditch óriási konyhája, tágas ebédlője kitűnően szimbolizálja az érzelmi sivárságot, irreálissá sarkítja egyedüllétét. S ahogy a férfi utasait látjuk a szemcsés képeken, rögtön felrémlik előttünk John Fowless A lepkegyűjtő című könyve. A férfié, aki differenciálatlan, elfojtott érzelmeivel próbál a másik nemmel kapcsolatot teremteni, hogy aztán a torz szocializáció miatt valami borzalmasat kövessen el. MI LETT A NŐKKEL?
Atom Egoyan, a film rendezője kitűnő filmes eszközökkel jeleníti meg a Szörnyeteg születését. Egyre többet és többet él premier plánokkal, a kameramozgás kínosan lassú, a zene hátborzongatóan statikus. Az időugrások kitűnőek, finomak, egyáltalán nem zavarják össze a jelenbeli történéseket, hiszen támogatják azokat. Sőt, ezek adják az egyedüli dinamikáját a filmnek. A film feléig alig van beszéd, Hilditch rejtett kamerás, szemcsés felvételein többet beszélnek. Az őrület lassan csordogál, s ez sokkalta ijesztőbb, mintha egy baltás gyilkos száguldana keresztül a képernyőn. Ha nincs konkrét válasz a miértre, akkor az megül bennünk, szétterjed, mint a rák, s megfoghatatlanná teszi a Szörnyeteget. MI LETT AZOKKAL A NŐKKEL?
A film a “jó” és a “rossz” elkülönítésére a színekkel is operál. Ez abban a jelenetben érzékelhető a legjobban, mikor Hilditch és Felícia egy kórház előtti padon ül. Olyan éles a kontraszt a két szereplő között, hogy szinte kettévágja a képet. Hilditch szokásos barna kabátjában, mögötte egy barna fatörzzsel, valósággal egymásba olvadnak, míg Felícia vakító kék kabátjában ül mellette, háttérben egy zöld lombkoronával és egy kék-fehér gyalogátjáróval, melyen emberek sietnek keresztül. Ennél jobban nem sikerülhetett volna az élet és a halál szembeállítása. A színek egyébként az egész film során beszédesek. Hilditch kocsija is élettelen zöld, halott színek veszik körül lépten-nyomon, még az otthoni telefonja is hideg, fakózöld. Ezzel szemben Felícia maga a megtestesült hamvasság, szabadság. Szinte mindig kék ruhában látjuk, szeme is kékre van festve, a szája pedig vérvörösre rúzsozva. Felícia tisztaságát jelzi a szél is, amely folyton követi a lányt, haját és ruháját borzolja, vagy a hullámok, melyek Felícia álmában éppúgy jelentkeznek, mint a valóság emlékképeiben. A szél és a hullámok azt szimbolizálják, hogy ez a felnőttség határán álló lány még nagyon könnyen befolyásolható, érzelmei nincsenek védve a külső behatások ellen. Egy-egy élmény örök életére nyomot hagyhat benne.

Hilditch - hathatós “közbenjárása” következtében (ellopja a lány pénzét) - magánál szállásolja el Felíciát. Mivel azt hazudta a lánynak, hogy van felesége, de éppen kórházban fekszik, majd elhiteti vele, hogy meghalt az asszony, összevásárol egy “életnyi” női ruhát, tisztálkodószert, és berendezi a lakását. Őrülete kezd elhatalmasodni rajta. MI LETT A TÖBBI NŐVEL?
Időközben kiderült, hogy Felícia gyereket vár Johnnytól, ám mivel sehol nem találja a fiút, egyre jobban összezavarodik (Hilditch már rég kiderítette, hogy katona a fiú). Ez kedvez Hilditchnek, és rábeszéli a lányt, hogy vetesse el a gyereket. Ekkor már nyilvánvalóvá válik, hogy magánál akarja tartani Felíciát.
Egoyan megtéveszt bennünket. Ugyanis a film fele táján a Szörnyeteg nem nő tovább, elaltat minket, ám mikor az egyik jelenetben farkasszemet nézhetünk Hilditchcsel, nem marad több kétségünk afelől, hogy mi a végső szándéka.
Altatót kever Felícia kakaójába, s miközben issza a lány az italt, az abortusz fáradalmaitól az ágyban fekve, Hilditch vallomást tesz:
- Ahogy ott álltál, más voltál, mint a többi.
Hirtelen néma csend lesz, a néző hátán végigfut a hideg.
- Milyen többi? - kérdezi Felícia kábán.
- A többi lány - és Hilditch sorolja a neveket, mintegy nyolc nő nevét. - Mind úton voltak, elveszett leányok. Én voltam nekik a világ… de aztán el akartak menni. De ebbe a házba egyikük sem lépett be soha.
Mindezt premier plánban mondja, és a távolba mered.
- Elaludtak. Mindig aludtak, mikor megtörtént, Felícia. Csak lefektettem őket pihenni.
A lánynak már nincs ereje ellenkezni, le-lecsukódó szemekkel hallgatja Hilditchet.
- Tudom, hogy te angyal vagy. A szemedben a mennyország van.
Aztán a következő képen már egy sírt ás hátul, a kertjében. Ekkorra nem lehet többé kétségünk afelől, hogy MI TÖRTÉNT A TÖBBI LÁNNYAL!
Ám a film vége eléggé rendhagyó, ugyanis a szokványos és a szokatlan ötvözése. A szokványos összetevő az, hogy Felícia felébred altató okozta álmából, és lebotorkál a földszintre, hogy elmeneküljön. A szokatlan viszont az, hogy Hilditchet a sírásás közben Bibliaterjesztők és -tanítók látogatják meg. Nem véletlenül jöttek ide, hisz Felícia az egyik este náluk szállt meg, s ott vette észre pénze eltűnését. Persze rájuk gyanakodott, s így kötött ki végül a valódi Szörnyetegnél. A bibliaterjesztők rászállnak Hilditchre: “Egyikünk sem menekülhet a halottai elől. A halottaink várnak bennünket!” Hilditch végül kínjában bevallja a tolvajlást, s összeroppan. Olyannyira, hogy felfedezi a menekülni vágyó Felíciát, ám elengedi, majd egy előre elkészített hurokba dugja a fejét, s felköti magát a konyhában.
Ez a rész a film gyengéje. Ugyanis valamilyen oknál fogva belekeverik a vallást, s utána teljesen nyitva hagyják a kérdést. Ezzel összezavarják azt a folyamatot, mely nagyon finoman adagolja a Szörnyeteg születését, majd végzetbe rohanását. Érthetetlen az a groteszkbe hajló jelenet, ahogy Hilditch térdel a két nővér előtt a kert füvében, akik fáradhatatlanul kántálnak neki. Érthetetlen azért, mert teljesen előkészítés nélküli, hisz a film az első kétharmadában teljes mértékben kerüli a vallás témáját. S nem is hiányzik a továbbiakban sem, így csak zavart okozhat.

Aztán a záró képsorokban Felíciát látjuk, amint egy parkban virágokat gondoz. Körülötte emberek élnek, sétálnak; a lány visszatalált arra az útra, amely neki (s nekünk) rendeltetett.
“Egykor Hilditch is tiszta lehetett” - mondja, majd sorolja a meggyilkolt lányok neveit. - “Nyugodjunk békében!”
Ennél többet kívánni sem lehet. Így legyen!

Értékelés:

Felícia utazása

Játékidő: 114 perc

Rendezte: Atom Egoyan

Szereplők: Bob Hoskins, Elaine Cassidy, Arsinée Khanjian, Sheila Reid, Nizwar Karanj,Ali Yassine, Peter McDonald

Forgalmazó: Budapest Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."