Filmkritika

Gerry

Godzi kritikája
2004. január 3. 00:28

A barátság egy legalább olyan intenzív érzés, mint a szerelem. Enyhén a varázslatra emlékeztet, mert egyesek már fél-szavakból, sőt, kevesebből is megértik egymást. Az agy a barátokat másképpen jelzi, mint azokat, akik csak élnek a környezetünkben. Ha valamiért saját döntésünk kétségessé válik, vagy segítségre van szükségünk, automatikusan a barátainkba kapaszkodunk. Egy barát megteheti azt, hogy kioktasson. Tanácsot adhat kéretlenül. Felülbírálhatja döntésünket anélkül, hogy azonnal ellenreakciót váltana ki belőlünk. Miért?

Mert az agyunk tesz bizonyos kedvezményeket a barátaink felé.

Gerry és Gerry két átlagos fiatal. Nem kiemelkedően okosak. Hibázni képesek anélkül, hogy tartaniuk kellene a másikuk haragjától. Kicsit Beavis és Butt-head, nagyon enyhén Wayne és Garth. Anélkül képesek hosszú órákig autózni, hogy kínossá válna közöttük a csend, és úgy éreznék, hogy meg kell törjék azt. Bámulnak maguk elé, olyan szenvtelenül, mintha nem is az országutat néznék, hanem egy lassú, de sikeres sorozatot a televízióban.

Barátok. Van úti céljuk, mely homályos, még előttük is. Falják a kilométereket az öreg kopott Mercedes-szel. A nap minden elvakít, a sivatag pedig érzéketlenül öleli körbe az embert.
A fiúk megállnak, hogy kicsit pihenjenek, kinyújtóztassák elcsigázott tagjaikat. Egyetlen perc felesleges séta a homokos, cserjés halmocskák között elégnek bizonyul ahhoz, hogy eltévesszék a helyzetüket. Bolyongani kezdenek a semmiben. Abszurd szituációban találják magukat. Életük szürreális álommá változik, de bármily nehezen hihető, ami velük történik, erőt merítenek egymásból. Ketten dacolnak egy világgal.

A film rengeteg hosszú és gyönyörű képpel mutatja be az Amerikai sivatagok sivár, üres világát. Egyes jelenetek precíz megkomponálása öröm lesz a szemnek. Néha már magunk érezzük a keserű ízt, melyet a csalódás csepegtet nyelvünkre.

Csak két rövid jelenet leírása, melyek vizuális szépségükkel játékra hívják a nézők gondolatait: Amikor a két Gerry arcára ráközelít a kamera, miközben ők vad musztángként sétálnak egymás mellett vagy négy percig, hol kizökkenve a ritmusból, hogy tökéletes összhangban lépve. A másik, amikor egy keskeny kanyonban egymással, a széllel és a kavargó, szinte értelmes élet jeleit mutató ördögszekerekkel futnak versenyt.

Matt Damon gyerekkora óta ismeri Casey Afflecket, és hasonlóan szoros vele a kapcsolata, mint a filmbeli karaktereknek. Közösen írták a forgatókönyvet azzal a Gus Van Sant-tal, aki már megrendezett egy másik történetet Damon és az idősebb Affleck fivér tollából, melyet Oscar-díjjal jutalmaztak. Ez kevésbé harsány történet, de mondanivalója sokkal mélyebb, sokkal több odafigyelést kíván meg a nézőitől.

Van egy teóriám a film lényegéről, de nem merem itt papírra vetni, mivel azzal befolyásolhatnám egy kicsit azt, aki beül a filmre, önkénytelenül egy adott irányba terelve. Azért nem állnám meg, azt sem, ha nem oszthatnám meg veletek e gondolatomat, mert éppen még jó felé kapisgálhatok vele: tudathasadás.

A Gerry lassú cselekményvezetésű mozi, feszültséggel, megválaszolatlan kérdésekkel. Biztos, hogy ha megnézed, még napokig fog kísérteni.

Ebben rejlik az ereje.

Különvélemény: Biztosan lesznek olyanok, akik nem fogják érteni, akik csalódni fognak benne. Biztos. Nekik csak azt tudom mondani, hogy egy barátságban is lehetnek konfliktusok, és nincs olyan film, ami mindenki tetszését elnyerné. Különbözőek vagyunk. Felebarátok, és ez már egy jó kezdet. Kérdés: Van olyan, hogy feleellenség?

Értékelés:

Gerry

Játékidő: 103 perc

Rendezte: Gus Van Sant

Szereplők: Casey Affleck, Matt Damom

Forgalmazó: Budapest Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."