Az 1000 halott háza

Rob Zombie (mily beszédes név…), a House of 1000 Corpses rendezője horrorfilmeken nőtt fel. Saját bevallása szerint gyerekkorában napi 8 órát is képes volt bámulni a vérengzéseket, hogy aztán felnőve elkészíthesse a saját (rém)látomását. Ami engem a legjobban meglep, hogy minderre a beteg sztorira sikerült még pénzt is találnia a Lion Gate Films személyében. Azt hiszem, erre mondják, hogy Sic transit gloria mundi, azaz így múlik el a világ dicsősége…

A House of 1000 Corpses olyan, mintha a magyar Cruel World Team által készített Hasfalmetszők című remek amatőr horrorfilmet oltották volna be a Dan Aykroyd által vezérelt Eszelős szivatás című amerikai vígjátékba. Az egészet pedig megfűszerezték volna Oliver Stone Született gyilkosok-beli képi világával. Így lett a House of 1000 Corpses egy vértől csöpögő, szadista, beteges szexualitástól sikítozó horror-videoklipp.

A sztorira szót sem érdemes ejteni, körülbelül annyi szerepe van, mint a bajor szexfilmekben. A lehető legegyszerűbb szituációt használták fel arra, hogy mészárszéket rendezhessenek, olyan “eredeti” eszközöket felvonultatva, mint: torz testű és -lelkű, bőrruhás rémek; összeszabdalt, sikítozó, meztelen fiatal nők; vagy gyertyát égető, kántáló alakok. Eredetiség semmi, annál több borzalom! A néző pedig nem érti, hogy miért nézi még mindig. És ez itt a kulcskérdés! A film rettenetes és értéktelen, én mégis végignéztem. Miért? A látvány miatt. És itt most nem arra gondolok, hogy imádom látni a vért, vagy szeretem legeltetni a szemem vonagló meztelen nőkön, hanem arra, ahogyan létrehozták a látványt!

Videóklippszerűségen azt értem, hogy a jelenbeli, valós események váltakoznak múltbeli, szemcsés képekkel, s a kettő közé még archívnak tűnő tévéfelvételeket is ékelnek. Ez különös, és élvezhető (!) dinamikát ad a filmnek, ami egyrészt vonzza a tekintetet (figyelmet), másrészt egyfajta dokumentarista jelleget ad neki, ezzel segítve, hogy a néző azért a történteken kívül maradjon. Érdekes dolog ez, hiszen a filmek általában arra törekszenek, hogy a néző teljesen beléjük élje magát, azonosuljon a történettel, a szereplőkkel. Na de ha így lenne a House of 1000 Corpses esetében? Vagy a gyomrunk fordulna fel, vagy sokkot kapnánk, vagy pedig megbolondulnánk ennyi “embertelenség” láttán. Úgyhogy a hatáskeltő kompozíció egyrészt lelkiállapotunk egyensúlyban tartására is szolgál - magyarán, hogy kitartson a néző a film végéig. Ezt pedig remekül oldották meg!

Összességében elmondhatom, hogy filmtechnikai szempontból nézhető a House of 1000 Corpses, de más oldalról tekintve bajosan. Hiszen kinek hiányzik tömény borzalom 90 percen át? Azért arra biztosan jó volt, hogy megerősített abban a hitemben, hogy (még) érző, egészséges lelkivilágú, jóízlésű ember vagyok. S ez azért nem semmi, ha körülnézünk a mi kis valós (ámde borzalmakkal zsúfolt) világunkban, ugye?

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!