A PHP Error was encountered

Severity: Warning

Message: fopen(/var/lib/php/sessions/ci_sessionsqqchakspko4sncajitp28tqgm26n9hp): failed to open stream: No space left on device

Filename: drivers/Session_files_driver.php

Line Number: 172

Backtrace:

File: /var/www/moziplussz.hu/application/libraries/Ion_auth.php
Line: 91
Function: library

File: /var/www/moziplussz.hu/public/index.php
Line: 315
Function: require_once

A PHP Error was encountered

Severity: Warning

Message: session_start(): Failed to read session data: user (path: /var/lib/php/sessions)

Filename: Session/Session.php

Line Number: 143

Backtrace:

File: /var/www/moziplussz.hu/application/libraries/Ion_auth.php
Line: 91
Function: library

File: /var/www/moziplussz.hu/public/index.php
Line: 315
Function: require_once

Kritika: Bizonyítás - Moziplussz.hu
Filmkritika

Bizonyítás

Hannibal kritikája
2006. február 20. 12:17

Sokat emlegetett sztereotípia, hogy a legkáprázatosabb géniuszok egyúttal mind zavart elméjű, tudathasadásos, vagy mondjuk ki: őrült személyiségek is. Nemritkán két, sokszor egybeforró véglet – a tiszteletet érdemlő zsenialitás és a sajnálatos téboly – tölti ki mindennapjaikat, és őrli fel, tűzi nyársra őket. Lángelmének lenni – az élet bármely területén – bizony nem egyszer veszélyes és kétélű kiváltság: áldás és átok. A halállal mindez szemvillanásnyi idő alatt véget ér, ám a tekintélyes szellemi hagyaték könnyen ott lappanghat valamelyik leszármazottban, és megjósolhatatlan, mikor tör fel gejzírként, romba döntve összetartó családokat, hű barátságokat és igaz szerelmeket.

David Auburn díjesőben eláztatott színdarabja a kérdést járja körül; feltérképezi és nagyító alá veszi egy ilyesfajta átöröklődés társadalmi, családi, emberi hozadékait. A kicsit is művelt olvasó előtt nem titok, hogy a dráma által pedzegetett problémakör réges-rég beivódott a közkultúrába, és többek közt Madách Az ember tragédiája, valamint Zola Germinal című főművei tették ismertté a determinizmus fogalmát. Az előbbi kötelező tananyag, az utóbbi pedig egy katasztrófikus látásmódú, generációkon átívelő családregény, mely azt igyekszik igazolni, hogy iszákos, terméketlen szülőknek hiába születik tehetséges gyermekük, az mégsem tudja majd soha lerázni a szörnyű hagyatékot, mely a vérében fog buzogni, a bőrén keresztül fog felüvölteni, míg el nem emészti egészen. Rettenetes, szívet és lelket megrázó tanulság. Most azonban visszavonatkoztatnék írásom kezdő gondolataihoz, hiszen Auburn egy jó és rossz génekkel – tehetségre és őrületre való hajlamokkal - egyaránt terhelt família nyomasztó sorsfordulatait mondta tollba darabjában.

A markukat már előre viszkettető „miramaxosok”, akik az utóbbi néhány évadban élenjárnak a selejtes „nyál-drámák” piacra dobásában, kicsikarták a megfilmesítési jogokat. A kezdeményezésből egy kevésszereplős kamarafilm sült ki, mely elsősorban emocionális, és nem tudományos alapon közelíti meg a különösen érzékeny témát. Bár a kísértés különösen nagy lehetett, hogy ezúttal is puccos, hazug giccsparádé születhessen, és hogy a Bizonyítást is beolvasszák az elbaltázott műdrámák ósdi betontömbjébe, ezúttal (félig-meddig) mégiscsak eredményes alkotás látott napvilágot.

A történet szerint Robert (Anthony Hopkins), a hajdan megbecsült és sikeres matematikaprofesszor halálos ágyán az elméjét egyre vastagabban belepő őrülettel küszködik. Egyetlen támasza utolsó napjaiban lánya, Catherine (Gwyneth Paltrow), aki valósággal bálványozza édesapja munkásságát, és jegyzetfüzetei között kutatva próbálja megfejteni annak zavaros személyiségét. Robert halála után a szemfüles diák, Hal (Jake Gyllenhaal) a ház állandó vendége lesz, ő is felforgatja a néhai tudós dolgozószobáját, és talál is egy szakmai szempontból komoly jelentőségű bizonyítást az egyik fiókban. Catherine mindenkit meglep azzal, hogy saját magának tulajdonítja a felfedezést. Ezzel elkezdődik a fiatal nő kálváriája, saját öröklött tulajdonságainak méregetése, és az elviselhetetlen félelem, hogy mi van, ha apjának nemcsak fényes képességeit, hanem instabilitását is magában hordozza?


Nehéz olyan filmet rendezni erről a szorongatóan lényeges témáról, amely maximálisan eleget tesz a nézői igényeknek, és villanásnyi időre sem engedni lohadni a tekinteteket. John Maddennek sem sikerült, ám ezúttal legalább nemcsak lógatta a lábát a székében, mint a Corelli kapitány mandolinja forgatása közben, hanem próbál életet lehelni a történetbe. Más kérdés, hogy legtöbbször ő is beleütközik az eléggé silány forgatókönyv akadályaiba. Nem a két idősíkos cselekményszövéssel van bajom, inkább olyan logikai bakiktól szorul ökölbe a kezem, mint az Anthony Hopkins szellem voltát nyomban leleplező nyitójelenet (gondoljunk bele, az Egy csodálatos elmében sem hittük volna, hogy Harris és Bettany csak víziók), a rendkívül felületesen elintézett szerelmi szál (a „halotti toron” megtörtént a „nagy esemény” néhány csókváltás után, ennyi végül is elég, nem?), valamint a giccsbe hanyatló végkifejlet („menjek-ne menjek?”). Auburn (aki forgatókönyvíróként járult hozzá a filmhez) úgy tűnik, még nem tanult meg bánni az agyonrágott motívumokkal, de talán egy gyorstalpaló kurzus segít majd ezen. Már csak csendben merek említést tenni a sokszor rendkívül jellegtelen és blőd párbeszédekről, melyek egyáltalán nem valók a Bizonyításba.

Azonban ha a felsorolt hiányosságoktól még nem nyílik ki a bicska a zsebünkben, szeretni fogjuk Madden látomását. A film eredményesen és pontosan rajzolja körül apa és lánya korántsem súrlódásmentes, ám szép és meghitt kapcsolatát. Harcukat az örök kételyekkel, az elmebajjal, valamint közös munkáikat. Beszélgetéseik egyenletesen magas színvonalúak, kétségkívül a film legértékesebb periódusai – ezt koronázza az a kivételesen érzékeny és szomorú jelenet, melyben Catherine felolvassa apja féltve őrzött jegyzetfüzetének első sorait. A briliáns elmére hályogként nehezedő súlyos őrület rémisztő megnyilvánulása ez, melyet a mozinézők elfehéredett ujjvégekkel ülnek végig. A sokkoló élményhez a főszereplők kiművelt és profi alakítása nagyban hozzájárul. Gwyneth Paltrow-t ugyan láthattuk már jobb formában is, azért mindenképp határozott egyéniség, néhol vannak szerfelett jó megvillanásai, és dicséretére legyen mondva, hogy még mindig hitelesen tud üvöltve hisztizni, tányérokat törni, könnyeket hullatni. Anthony Hopkins tökéletes alakítása viszont tényleg sokat lendít az olykor-olykor középszerű érdektelenségbe fulladó színvonalon. Azért mondom ezt, mert a súlytalan, nyers játékot produkáló Jake Gyllenhaal felejthető, sőt, tulajdonképpen ő a leggyengébb láncszem, mesterkélt bájolgásaitól, mézes-mázas hebegésétől, erőtlenségétől cukorbajt kap az ember. Még a rámenős és érzéketlen nővérke szerepében tetszelgő Hope Davis is simán lesöpöri a vászonról. Egyébként Paltrow és Hopkins hosszú kényszerpihenő után térnek vissza, és ez nekünk nézőknek csak jó, hiszen nélkülük vajmi keveset érne az egész.


S hogy mi a végkövetkeztetés? Cipelnünk kell a saját keresztünket, megvalósítani önmagunkat, és hinni a szabad akaratban. Ennyi a feladatunk, mást nem is remélhetünk. Így talán legyőzhetjük a bennünk mozgolódó árnyakat, a szívünket mardosó félelmet, az elme ereje diadalt arathat az őrület felett. Ám mindez csak akkor lehetséges, ha gőg és hiúság nélkül tekintünk le embertársainkra, és ha megbocsátunk a múltnak. Catherine is kegyelettel a szívébe fogadja apja emlékét, és rájön, nem az a lényeges, hogy ki írta a bizonyítást, hanem hogy ő képes megbocsátani. Képes felállni és továbblépni. Elsősorban azoknak érdemes mozijegyet váltani a Bizonyításra, akiknek az alapgondolat felpiszkálja a fantáziáját, akik szeretnének becsülettel végigizgulni egy szerényebb, csendesebb drámát, s egyúttal szemet tudnak hunyni a kisebb-nagyobb szépséghibák – a helyenként logikátlan szkript, a túlcukrozott, rózsaszínű befejezés – felett.

Mielőtt elereszteném az olvasót, még egy baráti jó tanács: vigyázzunk a zsenikkel. Ne akarjuk irigyelni, misztifikálni őket, mert az ő életük sem mindig fenékig tejfel. Ha bizonyíték kell, nem ígéret, akkor nézd meg a filmet.

Értékelés:

Bizonyítás

Játékidő: 99 perc

Rendezte: John Madden

Szereplők: Gwyneth Paltrow, Anthony Hopkins, Hope Davis, Jake Gyllenhaal, Gary Houston, Anne Wittman, Leland Burnett

Forgalmazó: SPI International

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."