Filmkritika

Üvegtigris 2.

Hannibal kritikája
2006. január 20. 22:43

„Az élet szép” – tartja az a hat, a tápláléklánc legeslegalján vegetáló lúzer, akik néhány évvel ezelőtt már meghódították a közönség szívét Rudolf Péter rendezői szárnypróbálkozásában, az Üvegtigrisben. Ennivalóan szerencsétlen figurák, akik nagykanállal habzsolják az életet az embertelen körülmények közepette is. Pocsolyában fulladoznak, de az amerikai életforma nyújtotta pazar luxusról fantáziálnak. Olyanok, mint mindenki más: eszméletlenül lazák, mi több, mosolyogva tűrik a sorstól kapott maflásokat, és újra felállnak a sárból, megint megpróbálják, megint befuccsolnak… Mert tudják, az egész egy unfair kártyaparti, és az asztaltól végül úgyis üres zsebbel kell távozni. Hát bulit csinálnak belőle. Mindenből. Rudolf felismerte, hogy ideje lenne már itthon is meghonosítani azt a tipikusan amerikai találmányt, amit közönségfilmnek hívunk. Nem az utcáról vette fel a leggyakoribb hazai filmtémákat – a családdrámát, a kábítószerezést, a transzcendenst, egyszóval az absztrakt árnyalatait -, hanem megpróbálta átszabni a közízlést, és a figyelmet a céltalanul kallódó senkik realitás-talajára terelte. Mindez óriási vonzerőt jelentett a nézőknek, akik egy emberként követelték a folytatást. Nem is csoda, hiszen mindez körülöttük – szinte velük - történik, a karakterek majdhogynem lelépnek a vászonról, és az „átlagmagyar-fíling” is átérezhető. Rudolf, engedve a nyomásnak, öt év kényszerszünet után szállította a folytatást is, egy kettest odabiggyesztve a jól hangzó Üvegtigris név mögé.


Hagyományos értelemben vett története nincs a filmnek, a rozzant lakókocsibüfé tulajdonosának és baráti körének zajos hétköznapjaiba kukkanthatunk be ismét. Emberünk, Lali (Rudolf Péter) nem sokat változott, ugyanúgy könyököl a pultnál, fogpiszkáló lóg a szájából, és rosszkedvű, mint egy migrénes háziasszony. A hullámok azonban hamarosan megint összecsapnak a feje felett: megjelenik egy nagyképű vállalkozó (Gesztesi Károly), és közli, lakóparkot szeretne létesíteni a Tigris helyén. A két fél persze farkasszemet néz egymással, ugyanakkor a felejthetetlen kalandok és kiválóan megválogatott viccek özöne is a nézőre zúdul: sorban jönnek a bődületes lerészegedések, a felelőtlen gyorshajtások, a rendhagyó esküvők és temetések, a nagy összeveszések és az ízes káromkodások, hogy ezúttal is könnyes hahotázásokra ragadtassuk el magunkat.


Sokan lélegzetvisszafojtva várták, vajon Rudolf Péter (aki írója, rendezője és főszereplője is a filmnek) hány fekvőtámaszt tud még lenyomni, mennyire képes kiaknázni az igencsak kisszerű alapszituációban rejlő lehetőségeket. Mindenki megnyugtatására közlöm: a forgatókönyv, bár néhol kissé döcögősen, de működik. Rudolf ezúttal is gavallérosan osztja a humorbonbonokat, a laktató poénok – a maguk kötelező trágárságával – garantáltan „kivégzik” az embert, szinte lefordulunk a székünkről. A „palacsinta-ügy”, a „baleseti halál”, a fogdában zajló kemény kihallgatás, és a derűs végkifejlet zseniális csúcspontjai az Üvegtigris 2-nek. A sztori néha veszít lendületéből, és fokozatosan kezd fárasztóvá válni a változatlan útszéli helyszín is. Keveslem az új ötleteket, talán joggal is, hiszen a szövegkönyv jobbára a már bejáratott sémákból építkezik. A karakterisztikus jellemeknek köszönhetően azonban igen hamar elbillenünk a holdpontról, és az eredeti színészválogatott is képes megismételni korábbi bravúrját. Rudolf Péter az orrunk előtt hiteti el magáról, hogy közönyös büfés, aki beéri annyival, hogy maradjon legalább két darab ötszázas a zsebében, és ne tépjék le a farkát. A Reviczky Gábor által remekbeformált Gaben ezúttal is bolondként lohol a nők után, persze megint hoppon marad. De a film leírható Csuja Imre („Ízirájder, öcsém!”) káprázatos magánszámaként is, aki lejátssza a többieket a vászonról. Gesztesi Károly hozza magával a Gálvölgyi-féle „Gyúrunk vazze!” paródiákból ismert kőbunkó vállalkozó sztereotípiáját, a néhány percre feltűnő Sinkó László pedig zseniális, mint undok és korrupt zsaru.


Az Üvegtigris 2 beszámol néhány tipikusan magyar problémáról is, ezeket mindig öröm viszontlátni: a rendőri túlkapásokról, a nagy mellényt hordó vállalkozók arcátlanságáról, vagyonról és szegénységről, szociális ellentétekről – persze nem akar igazságot osztani, sőt, beletörődik ezekbe a kényszerállapotokba. Nincsenek politikai és társadalmi felhangok, csupán összeverődött senkik, akik örülnek, hogy élnek. Szinte belefolyunk az ő életükbe, együtt mosolygunk, hőzöngünk, káromkodunk velük. Ebben, a magyar átlaghelyzet feltárásában, az emberközeliségben, a minden művészieskedő hátsószándéktól elvonatkoztató, pehelykönnyű történetben rejlik a film legfontosabb erénye. „A nevetés a legjobb orvosság.” – tartja a közhely, és Rudolf Péternek, úgy tűnik, ismét sikerült lenyeletnie velünk a pirulát.

Értékelés:

Üvegtigris 2.

Játékidő: 107 perc

Rendezte: Rudolf Péter

Szereplők: Rudolf Péter, Reviczky Gábor, Csuja Imre, Gáspár Sándor, Szarvas József, Horváth Lajos Ottó

Forgalmazó: Budapest Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."