Filmkritika

King Kong

Hannibal kritikája
2005. december 23. 23:13

Peter Jackson felismerte, hogy függetlenednie kell az általa teremtett tömeghisztérikus mítosztól (amire Lucas atyánk például a mai napig nem tudta rávenni magát), és odébbállni. Merész szándék, az újabb alapanyaggal azonban darázsfészekbe nyúlt: gyermekkori bálványát, King Kongot ráncigálta elő újra a dzsungel mélyéből, a „remake áradatban” fulladozó mozinézők morgolódása ellenére. Egyrészről örülök, hogy a közönség is kezdi lassan kifütyülni a felesleges újrafeldolgozásokat a mezőnyből, másrészt viszont, ezúttal felszabadultan vághatom a képükbe: nincs igazuk. Jackson ugyanis igen óvatosan lavírozott a (képileg és tartalmilag egyaránt) üres érdektelenség, valamint az izzadságszagú kényszergiccs princípiumai között, s bár formabontó újításokra nem nyílt lehetősége, de ő nem is ezt a célt tűzte ki zászlajára.

A ’33-as eredeti vállalkozás bömbölő óriásgorilláját az utókor ugyanúgy aranykeretbe foglalta, mint mondjuk Drakula gróf legendáját. Jackson nem is bolygatta meg az eredeti alapszituációt. A munkamániás rendező (Jack Black) megnyeri legújabb filmjének női főszerepére az utcáról összekapart, munkanélküli színésznőcskét (Naomi Watts), valamint mélyen tisztelt forgatókönyvíró barátját (Adrien Brody). Stábjukkal rögtönzött hajóútra indulnak, amely egy távol-keleti szigetet céloz meg. Az Isten háta mögötti helyen azonban a barbár bennszülöttekkel, emberevő dinoszauruszokkal és egy hétméteres gorillával – Konggal – vívott elkeseredett csatározásuk rádöbbenti őket, hogy a forgatásnak lőttek. Ehelyett megelégednek azzal, hogy felkutatják a sziget „királyát”, az óriásmajmot, aki időközben elrabolta a szépséges színésznőt. És ha már ott vannak, úgy döntenek, kiterítik a szörnyeteget, visszaviszik New Yorkba, és ezentúl láncba verve fogják mutogatni a szórakozni vágyó közönségnek.


A történet nem is eredeti és nem is kompakt; Peter Jackson invenciózus rendezői megoldásaiból azonban árad az eredeti őskövület iránti feltétlen szeretet. Ez egyrészt abban nyilvánul meg, hogy maratoni hosszúságúra nyújtotta a játékidőt, még inkább kidomborítva az egyes apró részleteket. A főbb jellemek kontúrvonalai is vastagodtak néhány ecsetvonással. Az emberi sorsok összekapcsolódásának tárgyalása hosszabb folyamat. A színházból kipaterolt, napjait céltalanul tengető Ann Darrow, a szenzációhajhász rendező Carl Denham, valamint a menő forgatókönyvíró Jake Driscoll előtörténete azonban sajnos csupán dögunalmas bóklászás a ’30-as évek Amerikájának társadalmi problémái között. Az ember akkor kezdi szétizzadni a tenyerét, amikor a rögtönzött kis felfedezőcsapat kiköt a szigeten, és „belecsapnak a lecsóba.” Innentől Jackson félretolja a nagy körülményességgel felvezetett emberi kapcsolatokat, és végre megnyitja előttünk féltve őrzött trükkládikáját. A rendező természetesen most sem veti el a sulykot, és megtartja egyik legalapvetőbb erényét, a mértékletességet. Bár néha azért kilóg a lóláb: egyes képeket, beállításokat sterilnek, környezeti elemeket eléggé „bluescreen-ízűnek” érzünk, de a látvány összhatása a földbe fogja döngölni még az utolsó sorokban pfújoló ellendrukkereket is. A veszedelmes dínóktól például a fiatalabb korosztály egyenesen maga alá rondíthat; mozgáskultúrájuk és vérfagyasztó vicsorgásuk valósághűségét balgaság lenne elvitatni. Aztán ott vannak az ocsmány csúszómászók és rovarok, amelyeknek érintését inkább ne képzeljük el a bőrünkön, mert előre borítékolom, hogy sugárban hánynánk ki az aznapi reggelit.

Külön ki kell térnem Kong megvalósítására. Az ő gesztusrendszere, a szemeiben csillanó egészségesen kíváncsi, szomorkás, vagy éppen gyűlöletes fény, és egész fizikai valója még A Gyűrűk Ura Gollamját, illetve A Sith-ek bosszújának Yodáját is utcahosszal veri. Állítom, hogy egyetlen háromdimenziós karakter sem gyakorolt még olyan hatást a nézőközönségre, mint ez a szörnynek látszó, ám – erre fokozatosan ébredünk rá – sok szempontból az embernél is különb lény.


Peter Jackson tehát monumentális emlékművet állított kedvenc kölyökkori történetének. Ha már a monumentalitásnál tartunk, sajnos épp ez a film legnagyobb – és egyetlen – hátulütője: Jackson nem igazán érthető okokból elnyújtja, mint a rétestésztát. Ha egy huszáros vágással megtisztította volna a kötelező romantikus sziruptól, az alaposabb – ám dramaturgiai szempontból tökéletesen lényegtelen – jellemrajzoktól, akkor mindenki végigülhetné egyhuzamban, ásítozás nélkül. Így azonban a finnyásabbja úgyis leszólja majd látatlanban is, de nekik innen üzenem, hogy a puding próbája a kóstolás. Ezt látni kell, akkor is, ha csuklóból tagadod, hogy ez a szakállas hobbit jó rendező volna.

Értékelés:

King Kong

Játékidő: 187 perc

Rendezte: Peter Jackson

Szereplők: Naomi Watts, Jack Black, Adrien Brody, Andy Serkis, Thomas Kretschmann, Colin Hanks, Kyle Chandler, Evan Parke, Lobo Chan, Jamie Bell, John Sumner, Craig Hall, Geraldine Brophy, Will Wallace, Joe Folau, Ray Woolf, John Clarke, Joe Folau, Will Wallace, Pip Mushin, Jed Brophy, Jason Whyte

Forgalmazó: UIP-Duna Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."