Filmkritika

King Kong

tufee kritikája
2005. december 13. 23:04

Két év telt el A Gyűrűk Ura-regénytrilógia adaptációjának frenetikus sikere óta. Egészen mostanáig elvakult filmrajongók és fanyalgó kritikusok hada találgatta, vajon Peter Jackson meg tudja-e ismételni a bravúrt? Képes-e egy újabb filmtörténeti klasszikust letenni az asztalra? Az utóbbi kérdés megválaszolásához sajnos túl sovány lexikális tudással rendelkezem a témában. Azonban annyit már bátrabban kijelenthetek, hogy a megszokott nyári “robbantgatások” után idén télen mutatják be az év legkolosszálisabb blockbusterét!

Peter Jackson a King Kong hatására lett filmrendező. S mint hatás, szűnni nem akaró kényszert hagyott a fejében: “Ha valaha nagy rendező leszel, tartozol nekem annyival, hogy újra leforgatsz!”. Na jó, valószínűleg nem így kezdődött a tett, de mivel egyikünk sem gondolatolvasó (feltételezem), a puszta tények elegendően igazolhatják feltételezésünket. Középföldén innen, Új-Zélandon túl, Peter Jackson, a hobbitok - már - legsoványabbika felkapta polcáról kedvenc klasszikusát, s digitálisan leporolta azt. Hogy mi a jó az új King Kongban? Mitől jobb, mint mondjuk az 1976-os John Guillermin-féle változat (bár ez konkrétan hülye példa, mert sokak szerint a leggyengébb újra, melyet örökre száműzni kéne a Legendák Klubjából)?

Először is itt van Jackson mesélőkéje. Már a Gyűrűk Urában tapasztalhattuk mennyire működnek az ötletei, mennyire képes a cselekményszálakat kordában tartani, még ha esetenként ici-picit ki is siklik, vagy egy adaptáció során elkerülhetetlen idegen mozzanatok lesnek vissza ránk. Emellett Jackson, munkáit elnézve még a régi idők filmesei közé tartozik. Nem azért forgat mozit, hogy a saját, producerei vagy támogatói pénztárcáját dagassza, hanem, mert szereti a filmeket, szeret mesélni és szeretné, ha nézői is részesei lennének ennek az érzésnek. Másodszorra kockáztatott: fogott némi tőkét, barátokat, rokonokat, idegeneket, és az Lucas tulajdonban lévő Industrial Light and Magic ezerszámra díjazott trükkjei helyett kibővítette meglévő laborját és effektstábját. Az üzlet pedig bejött: a Weta mára a világ egyik legmeghatározóbb trükkgyártójává vált amiatt, hogy nem egyszer majdhogynem feleannyi összegért vállalnak be egy mozit, és mert az ILM-hez hasonlóan piszok jól dolgoznak (de elég csak akár az új, korszakalkotó szoftvereiket - tömegábrázolás - megemlíteni). Harmadsorban itt van nekünk egy klasszikus mese: egy történet a szépségről és a szörnyről, s kettejük végzetes kapcsolatáról. Mindez fűszerezve rengeteg kalanddal, kapzsisággal, szerelemmel és egy elég komoly társadalomkritikai ízzel - szóval minden megvan ami egy igazi filmhez kell! És Jackson összefogta a dolgokat.

Ha nagyon boncolgatni szeretnénk - márpedig ez egy kritika, akkor meg miért ne boncolgassunk - feloszthatjuk a filmet három részre. Mivel Jackson szokásos történetmesélésre szánt három óráját újfennt kihasználta, könnyű dolgunk van. Az első harmad a szereplők bemutatásáról szól. Ki-ki hova tartozik, mit-miért csinál, honnan jött, merre tart. Az egész olyan “nyugis”. Annyira, hogy PJ ennek örömére még egy Hullajó poént is elsüt (rajongók, tessenek figyelni a rakodófedélzeten található ketrecek egyikén a feliratot!), és kalapját leemelve különféle gesztusokkal adóz az eredeti alkotás szellemiségének.

Azután a második harmadban elszabadul a pokol. Miután túléljük a rendező számlájára negatív tételként feljegyezhető felesleges lassításokat, a Koponya Szigetre érkező stábból galád benszülöttek rabolják el áldozati báránynak a nehézsorsú színésznőt, Ann Darrowt (Naomi Watts). Pedig ő csak egy új életre, egy áttörésre vágyott. Persze mindezt megkapja, csak a dolgok vesznek minden relációt megcáfoló irányt, amikor az őslakosok szó szerint felszolgálják, s a sziget ura, Kong él az ajánlattal. A kettejük között kibontakozó barátság, majd egyoldalú vonzalom ábrázolásában az íróhármas (Walsh-Boyens-Jackson) tökélyre fejlesztette a forgatókönyvet: Kong kezdeti tombolása egy új élmény felfedezésébe hajlik át. Tán több évtizedes magányosságát egy nála évekkel és méterekkel kisebb szőke-fürtös töri meg, aki ezután az óriásmajom egyetlen barátjává, óvnivaló drágságává lényegül át. Eközben a mentőcsapat borzalmakon megy keresztül: dinoszauroszokkal, óriáspókokkal és mindféle, undorítóbbnál undorítóbb mutáns rovarokkal találják szembe magukat. És ilyet még nem, vagy csak ritkán láttunk: szinte egy-két perces, lélegzetvételnyi szünetekkel elválasztva veszi kezdetét a közel egy órás effekthullámvasút, melyben Kong és a mentőcsapat tagjai párhuzamosan, egymásról mit sem sejtve ádáz küzdelmüket vívják a szigettel. Úgymond betetőzésként PJ nem hazudtolja meg horrorművészeti gyökereit sem. Aztán persze, ahogy lenni szokott a herceg - esetünkben Jake Driscoll (Adrian Brody) - megmenti a toronybazárt hercegnőt a “sárkánytól”. Az addigra elvakult, eredeti céljait elfeledő filmrendező, Carl Denham (Jack Black) azonban mélyebb lehetőségeket kezd látni a sztoriban, és egy merész húzással kiteríti az állatot.

Következő snitt, harmadik harmad, a Broadway. Kicsiny fertőzőtt világunk, ahol a rondán nevetünk, a “sztárokért” pedig tucatjával dobáljuk ki minden megtakarított pénzünket, s közben észre sem vesszük a lélek, a belső szépség létét, s erejét. De még mielőtt végleg elhatalmasodna rajtam a Kozsó-érzés, hadd emeljem ki Kong és Ann parkban történő, utolsó egymásratalálását. Mégha a jelenet szereplői közül az egyik nem is hús-vér alak, biztos vagyok benne, hogy az újkori filmtörténet egyik legmeghatóbb jelenete - és ebben nagy része volt az utolsó percekben komponált filmzenének is (lévén az eredeti taktusokat jegyző Howard Shore munkájával PJ nem volt kibékülve, és Shore-ral “egyettértésben” James Newton Howardra bízták az igencsak sürgető, alig két hónapos határidőre szabott feladatot). És akkor még nem is említettem a naplementéket…

Nehéz lenne egy remake esetében lelőni a poént, bár komolyan mondom az utolsó percekig érződött, hogy Jackson más befejezést választ a szívének kedves történethez. És valljuk be, ha én rendező lennék, nekem sem lenne egyszerű megölni Kongot, biztosan hajlanék valamiféle kompromisszumos megoldás felé.

De hát PJ valódi rendező. Nagy rendező. A 21. század blockbustergyárosa, celluloid mesélője, mesteri adaptátora. Bárki is ül majd be a King Kongra, nem hinném, hogy csalódhat. Kiszolgál mindent: szemet, fület, szívet. Ahelyett, hogy fölösleges számítógépanimációkkal felturbózná az eredetit, teljesebbé, hihetőbbé és élvezhetőbb teszi azt. Ugyanakkor odafigyel az eredeti részletekre, a lények alakjára, formájára, a karakterek és a mese tanúlságának tökéletes megformázására. Naomi Watts lenyűgöző természetességgel veszi az akadályt és alakít egy a világból kiábrándult, majd elképzelhetetlen dolgokat megtapasztalt embert, aki bár legnagyobb bánatában az igencsak soványra húzott szerelmi szálban vigasztalódik, de a szépségéért cserébe talán még képesek is vagyunk megbocsátani.

Azért a szépségért, ami végül a szörny vesztét, de számunkra az idei év egyik legvarázslatosabb moziélményt okozta. Köszönjük PJ!

Értékelés:

King Kong

Játékidő: 187 perc

Rendezte: Peter Jackson

Szereplők: Naomi Watts, Jack Black, Adrien Brody, Andy Serkis, Thomas Kretschmann, Colin Hanks, Kyle Chandler, Evan Parke, Lobo Chan, Jamie Bell, John Sumner, Craig Hall, Geraldine Brophy, Will Wallace, Joe Folau, Ray Woolf, John Clarke, Joe Folau, Will Wallace, Pip Mushin, Jed Brophy, Jason Whyte

Forgalmazó: UIP-Duna Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."