Erőszakos múlt

Szögezzük le előre: az Erőszakos múlt iskolapéldája annak, hogyan kell jó filmet csinálni! David Cronenberg, aki egyre inkább az emberi pszichében kezd el kutatni, ellentétben eddigi “bio-horroros” életművével, olyan mesterien vezényelte le ezt a filmet, hogy minden egyes képkockájából árad a profizmus - mondom ezt úgy, hogy az alkotást még véletlenül sem ajánlom könnyű vasárnap délutáni kikapcsolódásként, mert bár kevés erőszakos jelenetet tartalmaz, azok viszont igencsak naturálisra sikerültek.

A történet szerint Tom Stall, a Viggo Mortensen alakította békés családapa kávézót vezet egy amerikai kisváros szívében. Egyik nap rablógyilkosok nézik ki maguknak a helyet, mint potenciális pénzforrást, és be is mennek kirabolni, ki azonban már nem jönnek. Tom megsérül ugyan, de elintézi a két bűnözőt, aminek köszönhetően városkája majdhogynem pajzsra emeli, a média pedig hőst farag belőle. Ő azonban semmit se szeretne annyira elkerülni, mint a nyilvánosságot, mert azért neki is vannak sötét foltok a múltjában - melyekre ráadásul egy gyanús félszemű idegen (Ed Harris, aki annyira nem is biztos, hogy idegen) egyfolytában utalgat.

Az Erőszakos múlt személyében újabb képregény-adaptációt üdvözölhetünk a hazai mozikban, amely nem a szuperhősös irányt követi (habár főszereplője egyértelműen magán hordoz pár szuperhősi tulajdonságot, úgymint a rájuk jellemző erő, ügyesség, bátorság, de azért a lényeg az emberen, az érző lényen van). Valahogy úgy képzeljük el az eredményt, mint Sam Mendes filmjét, A kárhozat útjá-t, ami - bár kevesen tudják - szintén képregény alapján készült. Cronenberg saját életművéhez képest merően újfajta filmet csinált, talán eddigi legkommerszebb művét, ez azonban ne tévesszen meg senkit: az Erőszakos múltat mindenféleképp sikerként fogjuk elkönyvelni a rendező számláján. Az emberi lélekben vájkáló Cronenberg semmivel se hiteltelenebb, mint saját horror-rendező önmaga. Az ominózus rablós esetig boldog, társadalmilag elismert főhőst a környezete múltja miatt kivetni készül magából. Tom Stallnak élete már lezárt szakasza éled újra, ahova vissza kell szállnia, lezárnia azt, mert esetleg így még megmentheti, ami még menthető. Esetleg. Akaratán kívül lesz számkivetett, s új emberként, immáron megváltozva kell elszenvednie előző élete minden bűnét. A színészi játék majdhogynem tökéletes, Viggo Mortensen pedig bebizonyítja, hogy van élet A gyűrűk ura után is.

A film - mint már említettem - kevés erőszakot tartalmaz, de azt igen naturalisztikusan ábrázolja. Véleményem szerint kevésbé könyveljük el durvának például a Penge első két részének erőszakos jeleneteit, pedig azokban literszám ömlik a vér, mint mondjuk Martin Scorsese Taxisofőrjét, ahol egy erőszakos rész van csupán, de az igen realisztikusan kivitelezve. Az Erőszakos múlt e tekintetben az utóbbihoz közelít. Aki vérre és kibukkanó mellekre vágyik, ne erre a filmre üljön be, mert bár mindkettőt megkaphatja az alkotástól, egyikből sincs sok benne, és egyik sem lényege a műnek. Ez, kéremszépen, egy vérbeli dráma, tetszik, vagy sem, ahol a karakterek egymás közti viszonyán és a főszereplő tulajdonképpeni én-keresésén van a hangsúly. Nyomatékosítom: nem akciófilm, nem thriller, hanem dráma. 2005 egyik legjobb filmje, amit a nagy tömeg el fog mulasztani az év végi hajtásban, és milyen kár lesz érte.

Értékelés:

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!