Filmkritika

Harry Potter és a Tűz serlege

tufee kritikája
2005. december 11. 16:17

Bevallom őszintén, még egy sort sem olvastam egyik Harry Potter könyvből sem. Sőt. Az első kötet filmadaptációját egyenesen utáltam. Kezdetben csak azért, mert annak idején kitúrta a mozikból A Gyűrűk Urát, és januárig kellett várnom a hobbitokra. Ehelyett varázslótanoncok uralták a vásznat. A mellőzés évekig tűrte magát, míg végül belekóstoltam a mesébe. És így utólag visszanézve nem bántam meg. Amennyire nőtt az epizódszám, úgy néztem egyre nagyobb élvezettel a jóval alattam lévő korosztálynak szóló történeteket. És hogy ez a tendencia fennáll-e még? Tény és való, a kor már feljebb tolódott pár évvel.

Valahogy a világ is megváltozott. A mai kor gyermekei nem olvasnak Grimm meséket, nem érdeklődnek mítoszok és legendák után, és valljuk be, egyre kevesebb az igazi mese. A könyvek helyét az agresszív videójátékok veszik át, a televízióból extrémebbél extrémebb rajzfilmek csorognak, és alig pár hete már a moziban is majdnem halálra ijesztett egy ártatlan, négy éves gyermeket a Disney-féle Csoda csibe. Ezek után nem kell csodálkozni, hogy a Harry Potter filmadaptációk lassan elkezdenek tocsogni a vérben. Nem, azért még nem ennyire drasztikus a helyzet. De azon kiváncsi olvasók, akik a neten “véletlen” belefutottak a megtestesült Voldemort képébe, tudhatják miről beszélek. A negyedik mozifilm utolsó harmada például egy az egyben, valódi, hús-vér tinihorror. Nagyjából olyan, mint amikor Buffy találkozik egy Aliennel. De miért? Mert a filmesek szerint erre van igény? Többek közt mellettem szól, hogy a második epizódban a Hisztis Myrtill naplójából folyó tintát a filmesek egyszerűen hétköznapi vérre cserélték. Ezek után ne csodálkozzunk már semmin. De ne rohanjuk ennyire előre, mindenesetre fontosnak tartom leszögezni: a Harry Potter és a Tűz serlege sem történetében, sem kivitelezésében nem való már a fiatalabb korosztálynak. Igaz, valószínű sohasem volt, de ha már egy rajongótól azt hallom, hogy “ez azért durva”, úgy gondolom jogomban áll farkast kiáltani.

Tehát a sztori szerint zajlik a Kividdics világbajnokság, Harryt meg szörnyű álmok kínozzák: a meg nem nevezett gonosz testet ölt, és az ifjú máguson betöltött bosszú ideje eljőni látszik. Aztán mindez valósággá válik, és a világbajnokságot szörnyű eseménysorozat zavarja meg (akarom mondani zárja le végérvényesen). A nyári szünet elteltével a Roxfort falai között rendezik meg a Trimágus Tusát, ahol három ország varázslói mérik össze erejüket és tudásukat. Harry 14 éves korára tekintettel nem nevezhet be a viadalra, azonban a résztvevők nevét “kisorsoló” Tűz serlege misztikus, és egyben rémisztő módon őt is kiválasztja, negyedikként. Bár elvileg csak három varázsló indulhat a serlegért, Dumbledore professzor és a tanári kar rövid mérlegelés után mégis játszani engedi diákjukat. Ahogy a feladatok egyre inkább veszélyesebbek lesznek, úgy fogy az idő Voldemort testének elkészüléséhez - de vajon, hogy került Harry a Tusa középpontjába, és van-e valami köze ehhez a Gonosznak?


Most pedig akkor a film. Harry Pottert továbbra is az egyre inkább Elijah Woodra hasonlító Daniel Radcliffe alakítja, továbbra is megfelelően, de nem hinném, hogy későbbi szerepeiért az Akadémia látószögébe kerülne (akárcsak két társa, Emma Watson és Rupert Grint, bár utóbbiban azért felfedezni egy kis komikus vénát). A laikus (vagyis jómagam) szemszögéből elvileg minden szereplő maradt ugyanaz a színész, csak egy rajongó ismerősöm volt szíves felhívni a figyelmemet rá, hogy Draco Malfoy (Tom Felton) egyik hűbérese szinte epizódonként megváltozik (a rajongók úgyis kiszúrják pontosan ki és mi, így most maradjunk csak a megemlítésénél). Színészi játékával viszont igencsak feltűnővé teszi magát Brendan Gleeson (Rémszem Mordon), bár ez amúgy is pozitív, hiszen a történet egy pontban köré csoportosul. De emellett végre Hagrid is kap egy komikus társat (mármint nem szó szerint, de a megmosolyogtató beszólások egy részét “szívesen” átvállalta). Voldemort pedig jön, lát és… titok. Abszolút felismerhetőek benne Ralph Fiennes arcvonásai, és ahogy legutóbb nyilatkozta szerepéről: “Potter? Two days for a fuck-off Mr. Evil scene”, meg is látszik (magyarán tökölt sokat a forgatáson).


Chris Columbus lagymatag, családi mozijai (az első két celluloid Potter) után Alfonso Cuarón fogta vissza a gyeplőt, és terelte a HP mozikat sötét irányba. Az angol veterán, Mike Newell csak meglovagolta ezt a szelet, és tisztességesen vezényelte le legfrissebb munkáját, amely minden bizonnyal egyik legköltségesebb filmje is egyben. Hol van már a Mona Lisa mosolya, a Donnie Brasco, sőt a Négy esküvő és egy temetés? Azóta az Industrial Light and Magic által generált sellőkkel, magyar sárkányokkal és számos, elképesztő vizuális effekttel babázik. A látvány egyébként magasan az egyik - ha nem a - legkiforrottabb a HP-filmek történelmében. Ellentétben Steve Kloves, a forgatókönyvíró munkájával. A mind a négy adaptációt jegyző Kloves csak a mozi második felére kezd elemében lenni, de akkor meg az írónő, J.K. Rowling alapötlete fut át kissé szegényesbe. Az első tíz-tizenöt percben, majdhogynem pillanatok alatt váltakozó idő- és térfutások magával rántják a beavatatlan (értsd könyvet soha nem látott) szemet, s a kötelező rajongói pacsizások miatt felmutatott szereplők megemlítése sem igazán előnyös húzás az újoncok felé.


Mindent egybevetve a tendencia maradt: a Harry Potter négy szerintem jobb, mint a három, a kettő vagy az egy. Igaz, az Azkabani fogoly időutazásos cselekménye kicsivel közelebb áll a szívemhez, A Tűz serlege mégis előrevetít valami komorabb jövőt. Egy olyan jövőt, ahol már senki sem fogja tudni ki volt az a Kockásfülü nyúl vagy a Gumimacik. Jól van, nem höbörgök. Irány muglik, moziba be!

Értékelés:

Harry Potter és a Tűz serlege

Játékidő: 150 perc

Rendezte: Mike Newell

Szereplők: Daniel Radcliffe, Rupert Grint, Emma Watson, Tom Felton, Matthew Lewis, Devon Murray, Jamie Waylett, Robbie Coltrane, Michael Gambon, Robert Hardy, Shirley Henderson, Jason Isaacs, Gary Oldman, Alan Rickman, Maggie Smith, Timothy Spall, Mark Williams, Ralph Fiennes, Miranda Richardson, Brendan Gleeson

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."