Filmkritika

A pénz birodalma

Mészáros Péter kritikája
2005. november 30. 11:00

“Ha tényleg ilyenek a világ nyugatibb felén (legalábbis tőlünk nézve) a cégek, akkor valami nagy gond van azzal, amit nekem az egyetemen tanítottak, vagy továbbmegyek, ezzel az egésszel!” Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal somfordáltam ki valahonnan a vidéki mozi első sorai közül. A kisteremben különben egyetlen pápaszemes nénit hagytam hátra, ő még böngészi a stáblistát, bár az is lehet, hogy csak a két és fél óra időtartam ringatta álomba. Rajta kívül csak én voltam. Talán a késő délutáni kezdés, vagy a dokumentarista stílus teszi, egy biztos: a Joel Bakan kultkönyvéből készült The Corporation arra mifelénk nem hajtott tömegeket a moziba. Kár, elgondolkodtató.

A célkeresztbe állított jelenség korunk multinacionális részvénytársasága, illetve annak működése. Aki kicsit is figyeli a világban történteket, tudja: a mamutcégek a globalizációról szóló viták állandó szereplői. Míg az egyik oldal a világgazdasági összefonódás szükséges, sőt üdvözlendő termékeiként beszél róluk, mondván az igazi demokráciák képesek még kontrollt gyakorolni felettük, addig a másik, mint magának a globalizációnak az aljas, fékevesztett és kizárólag profitérdekeket előtérbe helyező mozgatórugóiként emlegeti őket. Nem árulok el nagy titkot: az alkotók semmiképp sem sorolhatók az első csoportba!

itt módszeres okfejtéssel van dolgunk. Például a véres kard azonnali körbehordozása helyett történeti igényességgel próbálja feltárni a részvénytársasági forma kialakulásának okait, és körülményeit, majd kisvártatva megadja az egész mű alapgondolatát: egy pszichopata személy és egy átlagos módon működő óriáscég jelleme között döbbenetes hasonlóságok fedezhetőek fel. (A jellem szintén kulcsszó lesz.) Az ebből következő, kapitalista társadalomkritikai szintre emelkedő következmények igazolásához főleg kutatókkal, vagy üzleti “top” döntéshozókkal folytatott interjúkat hoz.

Az olyan “céges bűnök”, mint a világméretű környezetszennyezés, harmadik országbeli (ha egyáltalán ez a fogalom még releváns) országok munkásainak csúnya kizsákmányolása ma már vissza-visszatérő motívuma egy-egy kritikusabb újságcikknek, mozinak, a fogyasztók (igen, mi is!) tudatos manipulálása, egészségének veszélyeztetése, vagy a politikai hatalom közvetlen manipulálása azonban eddig főleg a konspirációelméletekre különösen fogékonyak agyában, vagy ultraalternatív-csoportok állásfoglalásaiban születtek meg. Ez a film viszont ezekől szól, olyannyira, hogy már a felénél van az embernek egyfajta Mátrix feelingje. Szépen lassan telepszik ránk a “semmi sem az, ami” érzése, később az elanyátlanodás, esetleg a kitörni készülő düh, az utolsó, alternatívákat (meglehetősen soványan) felkínáló részben pedig a felcsillanó optimizmus. Valahogy úgy, mint amikor az egyébként is másnapos ember baktat az úton, aztán emelkedőhöz ér, a nap elkezd eszementen sütni az arcába, a szél szembefúj, ráadásul leesik a hó, és térdig kell gázolni benne. Egyre rosszabb. Aztán felér a csúcsra, szusszan egyet, de messze még sok domb van, a szél meg még mindig szemből fúj.

komoly populizmusba hajló mozi (“hiába, ha ti így, akkor mi is” - alapon) iszonyat információáradatot zúdított rám. Különös, ha nem egyenesen tudatos, hogy sok tévéreklám technikájával operálva, képdömpinggel próbált belenyomni a székbe, helyenként teljesen kiszáradt torokkal hagyva. Így érezné magát az ember, ha a tévében két és fél órás reklámok lennének?! Jobb, ha erre előre készülünk. Otthoni “underground” üdítőt javaslok - a moziban vásárolt kommersz kólát ez esetben komoly stílustörésnek érzem.

Azt mondanám, hogy a rendezőpáros, Achbar és Abbott ideget talál. Mindanyiunkét egy kicsit. Húsbavágó kérdéseket boncolgatnak, néhol lázító szemszögből, de elsősorban nem azzal, hogy privatizált esővíz miatt szomjazó, majd tüntető, és a rendőrökkel véres küzdelmeket vívó bolíviai szegényeket, vagy a génkezelt tehenek szenvedéseit mutatják be. Ezek egyébként is bizonyíték kérdései, melyeket mindkét fél igyekszik a saját szemszöge szerint előtérbe helyezni. Nem. A legsokkolóbbak azok a fejtegetések, melyek a részvénytársaságot egy cápához hasonlítják, amely ösztönösen öl, éli ragadozó életét. A nagy társaságok, a tőke szintén ösztönösen keresi a növekedési, gazdagodási pontokat, általában a társadalmi, emberi szempontok figyelmen kívül hagyásával, hiszen működési elve alapján erre van programozva. Nem volt ez máshogy régen sem, csak a technológiai fejlődés adta lehetőségek miatt a játéktér és az ebből eredő károk nőttek világméretűvé. Az értő közönség itt döbbenhet rá a rendszer hibájára, vagy kétszínűségére. A film ennek eldöntését - vérmérséklet szerint - a (fogyasztó)nézőre bízza.


Például annak a nézőjére, aki hazafelé menet még mindig Michael Moore egyik emblematikus mondatát dünnyögte maga elé: “Az első ipari forradalom tulajdonképpen egy tévedés volt”.

Értékelés:

A pénz birodalma

Játékidő: 140 perc

Rendezte: Jennifer Abbott és Mark Achbar

Szereplők: Mikela J. Mikael (narrátor); Ray Anderson, Michael Moore, Robert Monks, Janeane Garofalo, Noam Chomsky

Forgalmazó: Független Média Kiadó

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."