Filmkritika

Tim Burton: A halott menyasszony

Hannibal kritikája
2005. november 30. 10:55

A legfrissebb Disney és Pixar mesefilmeken edződött nézői ízlésünket ideje lesz visszaszoktatunk Tim Burton jellegzetesen beteges és groteszk hangulatvilágához - egy kellemes mozidélután erejéig. A rendező zabolázatlan fantáziája, különleges alkotói szokásai, bizarr kép- és formavilága már eleve kitűnő táptalajt jelentenek egy, még a legmaximalistább rajongói igényeket is kielégítő, hétköznapi csalódásoktól mentes, üde és szellemes rajzfilmhez. Legutóbbi megmozdulása, az elmarasztaló tirádákkal illetett, rikító színekből kikevert, naiv Charlie és a csokigyár csúfos kilengés volt a gnóm törpék, behemót óriások, ollókezű, vagy épp denevérgúnyába öltöztetett magányos hősök, szimpatikus szörnyek torz értékrendű, deformált univerzumából. Most azonban A halott menyasszony című animációs filmjével végre visszatalált ahhoz a konzekvens művészi vonulathoz, melyet a Karácsonyi lidércnyomással kezdett el.

Az alapsztori középpontjában Victor Van Dort találjuk, aki nagy eséllyel pályázhatna az évszázad balfácánja megtisztelő címre. Emberünket szülei épp egy középkori kényszerházasságba rugdossák bele egy elszegényedett arisztokrata család lányával, Victoriával, ami már önmagában is kellemetlen élmény, hát még az, ha az ifjú férjjelölt képtelen tisztességesen elrebegni a házassági esküt a főpróbán. A pap éktelen haragjában kizavarja a fiatalembert, aki a közeli erdőben bolyongva próbálja biflázni a szöveget. Nagy igyekezetében egy ujjszerű faágra húzza a gyűrűt, és ezzel nem kívánatos eseményeket indít el, ugyanis az “ujj” tulajdonosa nem más, mint a halott menyasszony, aki magával rántja Victort a meglepően derűs és élénk alvilágba. Fiatal hősünk felfedezi az izgő-mozgó, daloló csontvázakkal, jókedvű holtakkal benépesített dimenziót, mégis visszavágyik az élők közé.

ugyanazzal a bábfilmeket idéző “stoptrükk” technikával készült, mint a tizenkét évvel ezelőtti Karácsonyi lidércnyomás. Élesen elkülönül tehát a kortárs rajzfilmek túlságosan mesterkélt, pixelszagú és sokszor steril megjelenítési módjától. Burton kedvelt eljárásával hihetetlenül valósághű térelemeket, plasztikus figurákat varázsol a vászonra. A karakterek vizuális gegjei, arcfintorai, mozgáskultúrái az élőszereplős produkciók igényességéhez közelítenek: felvonulnak itt a sötét középkor életeszményeit istenítő, pénzéhes szülők, baltával faragott, szabálytalan arccal és illegő-billegő járással ugyanúgy, mint az érzelmesebb, reneszánsz ideákhoz tűzzel-vassal ragaszkodó, szeretetreméltó, légies alkatú és természetes fényekkel megvilágított főhősök. Végül persze nem hiányozhatnak a sorból a túlvilági tartomány szimpatikus, életrevaló csontvázai és kukacrágta hullái sem, akiknek sajátos humorérzéke és habkönnyű dalbetétei még a kedvetlenebbjét is mosolyra fakasztják majd. Összefoglalva: az alkotás nem bábfilm, mégis háromdimenziós hatást kelt.

a bajok ott kezdődnek, hogy a történet a hagyományos keretek között csordogál.  A tér és az idő ismét fiktív, a “timburtonös fíling” megint lángra kap, örökös éjszakával borított, ódon, ámde nem barokkosan túldíszített kisvárost kapunk, ennivaló figurákkal, csak épp a cselekmény ragad le a Disney-filmek hitvány színvonalánál. A sztori linearitását és kiszámíthatóságát enyhítendő váratlan húzások-túlzások, fordulatok ezúttal “a dobozban maradnak”, meg kell tehát elégednünk egy, a sablonoknak behódoló, népmesei paneleket koptató (a jó erkölcsi győzelme és a rossz bukása), tradicionálisabb hangvételű történettel.

A vállalkozás azonban még így is száz méterekkel a középmezőny felett lebeg, köszönheti ezt egyrészt valóban aranyos karaktereinek, másrészt retinát perzselően gyönyörű képi bravúrjainak, harmadrészt pedig Danny Elfman-nek, aki természetesen most is Burton keze alá dolgozik. Ezúttal nemcsak a score-ért felelős, hanem a dalszövegeket is ő írta, és ismét földig kell hajolnunk előtte, ugyanis fantasztikus zenei egységbe foglalta a művet.


A halott menyasszony tehát igazából meglepően élő, állja a sarat, és amellett, hogy a kölykök élvezni fogják, a felnőtt korosztály sem szunyókál el alatta. Ezzel szemben a Disney berozsdásodott mechanizmusa szinte már csak azért prüszköli ki magából salakanyagait, hogy a Happy Meal menük mellé csomagolni lehessen a rajzfilmfigurákról mintázott plüssállatkákat.

Értékelés:

Tim Burton: A halott menyasszony

Játékidő: 76 perc

Rendezte: Tim Burton és Mike Johnson

Szereplők: (hangok) Johnny Depp, Helena Bonham Carter, Emily Watson, Richard E. Grant, Albert Finney, Christopher Lee

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."