Filmkritika

Jákob lajtorjája

Czeller Péter kritikája
2005. november 25. 19:38

Mindenki ismeri a David Lynch Twin Peaks című sorozatához hasonló, rejtélyes és félelmetes, elgondolkodtató, lélektani filmek hangulatát. Aki látott már ezekkel rokon alkotást, az tudja, hogy csak nagy odafigyeléssel és csavaros gondolkodásmóddal lehet összerakni a történteket. Adrian Lyne Jákob lajtorjája című műve egy igazi mesterpéldája annak, hogyan lehet egy ilyen nagyon hátborzongató és magával ragadó légkört egy teljes, két órás film során végig fenntartani.

egyik napról a másikra igazi rémálommá változik az élete. Bizarr alakokat lát, akik üldözik őt, és valahogy az egész világ, ahol eddig élt, a feje tetejére áll. Mindeközben pedig a legváratlanabb helyzetekben törnek rá a háborús és egyéb emlékek, hogy végtelenül összezavarják számára a valóságot.

Annak ellenére, hogy a filmnek mindössze 10%-ka játszódik a vietnámi háborús környezetben, nagyon is arról szól. Egy olyan oldalról mutatja be a romboló, pusztító rettenetet, ami tökéletesen ellentétbe ütközik Oliver Stone Szakasz című munkájával. Adrian Lyne ugyanis passzívan teszi mindezt, és egyedül a nézőre hagyja, hogy eldöntse, mi helyes és mi helytelen. A háborút nem az egymással szemben álló, ellenségeskedő seregek köré vázolja fel, hanem inkább egy olyan romlott rendszernek rójja fel hibaként, amely attól sem riad vissza, hogy saját honfitársait, katonáit alattomos módon életveszélybe sodorja.

A Jákob lajtorjájában megvalósul az ”álom az álomban”, és minduntalan elhiteti a nézővel, hogy amit éppen az adott pillanatban a képernyőn lát, az a valóság. Aztán a naiv néző persze csalódik, és teljesen összezavarodik a víziók és a rémálmok világában, majd a rendező végül olyan elemi erővel és olyan drámaian vet véget ennek a bizonytalanságnak, hogy általa kapjuk meg a legnagyobb pofont. Az arculcsapás pedig azért következik be, mert nem hiszünk a saját szemünknek, holott a film állandóan utal a megoldásra, a kimenetelre, de mégis olyan ügyesen rejti el, hogy igazi géniusz az, aki idő előtt megfejti a történetet. A sztori hemzseg a nyomasztó és megrázó képsoroktól: csakúgy mint a rémálmokban, a filmben is váratlanul robban egy-egy olyan jelenet, amely képes egy pillanatra megfagyasztani az idegeinket. A csattanó pedig még erősebben üt. Olyannyira, hogy szinte felébreszti az embert a film végére, kiveri szeméből a rémálomot, és bemutatja neki a békés valóságot.

Tim Robbins - akárcsak a film - Oscar-díjat érdemelt volna az alakításáért! Nagyszerűen és maradandóan játssza az őrületben egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedő férfit. Elizabeth Pena, akinek sajnos csak ez az egyetlen kiemelhető filmszerepe, szintén kiváló az aggódó, örökké megbocsátó, szerelmes nő szerepében. Rövid időre pedig feltűnik Danny Aiello is, akit Jacob nagyon jogosan egy nagyra nőtt angyalhoz hasonlít. Az ő figurája talán az egyetlen, aki békét és megnyugvást hoz a zavaros rémálmokba.

A képi világ szemet gyönyörködtető, elgondolkodtató és tudatosan lassítja le a filmet egy olyan tempóra, amely még így sem elég lassú ahhoz, hogy leültesse a menetet. A történet egy eleve súlyos és sokkoló bevezetővel indít, ami után a néző egy kis megnyugvásra várna, de a nyugalmat csupán a már említett csontkovácsot megformáló Aiello hozza el, mégpedig rövid időre. Egy igazi páratlan, bekategorizálhatatlan és megdöbbentő alkotás a Jákob lajtorjája, amely - a kevesebb darabból álló kirakós játéknak köszönhetően - talán még több rajongót fog szerezni magának, mint Lynch fentebb említett nagyszerű sorozata. Aki nem hisz nekem, győződjön meg róla a saját szemével!

Értékelés:

Jákob lajtorjája

Játékidő: 115 perc

Rendezte: Adrian Lyne

Szereplők: Tim Robbins, Elizabeth Pena, Danny Aiello, Matt Craven, Pruitt Taylor Vince, Jason Alexander, Ving Rhames, Eriq La Salle

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."