One Missed Call 2

Mobilod a poharad mellett. Te jókedvűen trécselsz barátnőiddel a sarokasztalnál, miközben a bár dugig tömve jóképű idegenekkel. És pont akkor szólal meg az a fránya készülék, amikor te már szemezni kezdtél a pultnál feléd pislogó megnyerő sráccal. Szóval elkapod a fejed, de mégis tétován nyúlsz a telód után, mert… mert soha nem hallott dallammal rezeg az asztalon, a poharad mellett. Ugyan dúdolnivaló melódiát játszik, de te akkor sem emlékszel, mikor töltötted le rá ezt a dallamot. Óvatosan megnézed ki hív, és majdnem kiejted kezedből a készüléket. A képernyőn a bejövő szám és név a tiéd, a sajátod. Képtelen vagy fogadni a hívást, annyira ledöbbensz. A hívó fél nem próbálkozik sokáig, kisvártatva az “1 nem fogadott hívás” villog a kijelzőn. Gyorsan kicsusszansz az asztaltól, be a lányvécébe, lehallgatni az üzenetedet. A mosdó töküres, így minden szavadat (igen, a tiédet, ugyanis a saját hangod recseg az üzenetről) kiválóan hallod. Rémülten visít a füledbe saját orgánumod. Most már ténylegesen elejted a telefont, miközben a központ géphangon közli veled a rögzített üzenet időpontját, amely 3 nappal későbbre esedékes… Ugye ismerős a szitu? Nem csoda, mert a One Missed Call című japán horror alapmotívumát próbáltam meg lányszemre dramatizálni. A fim, ha kiválóra nem is, de mindenképpen félelmetesre, a nézőt behálózóra sikeredett. És ez az átkozott csengőhang most, 2 évvel később újra megszólalt.

A One Missed Call 2 (OMC2) pontosan olyan folytatás, melyet a bevételi adatok klónoztak életre, s emiatt az erőszakos megtermékenyítés szokás szerint a minőségen csapódott le. A film rendezőt, stábot és úgy egészében véve ötletet cserélt (bár a forgatókönyvíró maradt). Mit mondjak, baromi rosszul tette! Ott kezdődik az egész, hogy az OMC2 csak ürügy egy ostoba és ócska thrillerre, mivel a történet úgy érthetetlen, ahogy van. Szépen felidézik az első film sztoriját, áldozatait, majd a valószínűsíthető elkövetőt, hogy egy mindenki számára töksötétben tévelygő huszárvágással egy tajvani bányában találjuk magunkat, egy évtizedekkel ezelőtt bevarrt szájú, halált jósoló kislány karmai között. Messze vagyok a részegségtől, így nem vicc, amit írok, csupán az OMC2 zanzásított tartalma. Ha valaki meg tudja magyarázni nekem, mi a kapocs az első részben gyilkoló Mimiko és a folytatásban garázdálkodó Li Li szelleme között, ingyen letöltöm neki a gyilkos csengődallamot! Komolyan mondom, az OMC2 nemhogy nem egyenes ági vérrokona, de oldalhajtása se a One Missed Call-nak! Egyszerűen egy szánalmas, a sikerfilm címe alatt eladott, ijesztgetősnek szánt izé, amelynél arra sem vették a fáradságot, hogy világos és egységes forgatókönyvet írjanak. A koncepció hiánya süt az egészről, ahol még a főhősök is azért sikítoznak, hogy állítsák már le végre a kamerát.

a későbbi melléfogások még ezt is totálisan stornózzák. Mert a film bevezetésénél még felvillantanak valamit az első rész atmoszférájából, titokzatosságából, de ez a hamis hang (mármint a későbbiek tekintetében hamis hang) csak addig tart, amíg elő nem rángatják a téma szempontjából teljesen független Mimiko-nagyszülőket. (Mimiko ugyanis nem azért gyilkolt az OMC-ben, mert az anyja erőszak következtében foganta meg őt!). Roppant érdekes, a bevételek érdekében mi mindent nem próbálnak beadni az egyszeri nézőnek, és hogyan váltanak szemérmetlenül műfajt. Míg az első film korhatáros horror volt, a folytatás (gondolom, az amerikai forgalmazás reményében) már csökkentett kalóriájú, borzongás-szegény thriller, ahol sem félni, sem megijedni nem lehet. Néha olyan érzése van a szemlélőnek, hogy Naoto, Kyoko és Takako golgotájuk során eljátsszák az ostoba csihi-puhi filmek azon vonását, hogy míg az egyikkel történik valami, a másik(ak) csak állnak és bámulnak. Mindig a kamera előtt zajlanak a dolgok, a nézőnek szóló “téglalapon” kívül azonban ember és szellem a többieknek szurkoló jópajtások. Na ilyenkor hajlik komédiába az OMC2, nem beszélve arról a cseppet sem elhanyagolható tényről, hogy a szellem-kisasszony helyenként addig húzza az időt, amíg az nem egyezik a jóslatával. Hát nem vicces? Akkora dramaturgiai lyukak csipkézik a történetet, hogy egy tucat megtermett elefánt is átpotyoghatna rajtuk. S ha ez netán megtörténne? Ebben az esetben a film biztosan megpróbálná elhitetni velünk, hogy ők is a sztori szerves részei.

a paródia sem sokáig váratott magára. Mert az, amit a bányában művelnek hőseink, a röhej csúcsa. Hát ki nem imádja az olyan ötleteket, amikor a főhősök veszélyben vannak, hogy “itt váljunk szét”? Gondolom, azért azt érezték az alkotók, hogy az OMC2 végét illene valahogy visszacsatolni az eredeti mederhez, ezért megpróbáltak csavarintani a történeten, de ezek után ki hisz már nekik? Pedig amondó vagyok, ha végig Mimikóra koncentrálnak, és hagyják a tajvani bányát meg Li Li-t a fenébe, ha nem is eredeti és újító, de legalább nézhető és félelmetes horror került volna ki a kezeik közül. Így viszont sikerült keresztül-kasul megerőszakolniuk egy roppant hálás és sikeres témát, amelyről ezek után nemhogy több bőrt, de még bundabugyit sem lehet lehúzni. A One Missed Call 2 totális melléfogás, szánalmas próbálkozás és idióta belemagyarázás. Eredményesen tönkretettek egy olyan, kultstátuszba emelhető ötletet, az evilág és a túlvilág összekötésére alkalmas misztériumot, mint az ijesztő csengődallam. Mert ezek után én már csak azért is megkeresem ezt a melódiát a neten, hadd halljam nap, mint nap. Hogy rettegni nem fogok soha többé tőle, az hótziher!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!