Egyedül a sötétben

Kevés olyan alkotó van, aki egyenletes szinten tudja tartani művei minőségét. Uwe Boll ezek közé tartozik, ezért azonban sajnos nem fogjuk imába foglalni nevét, ugyanis munkái kivétel nélkül nézhetetlen hulladékok. Mr. Boll, Németország második világháború utáni legnagyobb szégyene, azzal szerzett hírnevet magának filmes berkekben, hogy videójáték-adaptációkból kíván meggazdagodni, mégpedig úgy, hogy az alapanyagot, amiből filmje készülni fog, minél inkább a sárba tiporja, leköpdösi, megerőszakolja, s így olyan mozi kerül ki a kezei közül, amely mind filmként értékelhetetlen, mind játékadaptációként botrányos. Nincs ez máshogy a House of the Dead című remekműve után gyorsan elkészült Alone in the Dark-kal sem.

Az Alone in the Dark mérföldkő volt a PC-s horror és kalandjátékok történetében. Négy rész készült belőle 1992-től 2001-ig (a kiegészítőket nem számolva), és bár megoszlanak a vélemények arról, melyik a legjobb, általában mindegyikről pozitív kép alakult ki a játékosokban. A sorozat remek, félelmetes atmoszférájáról híresült el. Nem azért féltünk tőle annak idején, mert literszám folyt benne a vér, hanem mert a borzalmakat sokszor csak sejtette, és magából a sötétben való egyedül mászkálásból eredt félelmünk - ahogyan azt a cím is sugallja. Mind a négy részben Edward Carnby paranormális ügyekre specializálódott magánnyomozót kísérhettük el egy-egy kalandjára, s egyszer csak azt vettük észre, hogy akarva-akaratlanul részesei lettünk egy lassan kibontakozó, sötét, misztikus, rendkívül hangulatos kalandnak.
És most jött el a pillanata, hogy kijelentsem: a film sajnos mindenben tökéletes ellentéte a játékoknak. A címén és a főszereplő nevén kívül semmi hasonlóságot nem mutat az eredeti Alone in the Dark kalandokkal. Uwe Boll sajnos hozza a formáját (nem véletlenül nevezik sokan korunk Ed Wood-jának - ha az úriember ma is élne, és lenne pénze CGI-effektekre, az eredmény valószínűleg kockáról kockára ugyanaz lenne, mint Boll filmjei). Edward Carnby Uwe Boll olvasatában egy Rambo-ba ontott Mortal Kombat-harcos, aki amellett, hogy mesterien bánik a legújabb high-tech gépágyúkkal (amik teljesen elképzelhetetlenek lettek volna az archaikus környezetben játszódó AitD-játékokban), a közelharcban minimum öt küzdősportban feketeöves, fekvésből tud hátraszaltózni, miközben még ellenfele kezéből is kirúgja a fegyvert/megszerzendő tárgyat/akármit (még leírni is fájdalmas), és minden helyzetből ki tudja bunyózni magát. Elveszett a játék hangulata is: a film nagy része különböző laboratóriumokban, modern múzeumokban és egyéb helyeken játszódik, nyoma sincs a játékok kihalt, sötét, régi házainak, vagy az elhagyott misztikus western-városának. Megdöbbentő továbbá, hogy egyetlen másodperc erejéig sem tudunk sem félni, sem megijedni a filmen - a rendezés teljesen óvodás szinten marad végig, és amikor épp nem unjuk halálra magunkat, akkor könnyezünk a röhögéstől a rendezői banalitásokon. Ilyen például az a jelenet, amikor a kis csapat rohangál a földön körbe-körbe, mint a mérgezett egér, miközben lövöldöznek a padlóra, hátha eltalálják a lényt – félnünk kéne, de nem lehet mást, csak nevetni rajta.

Nevetséges, hogy Mr. Bollnak annyi esze sincs, hogy rájöjjön, miért is az a játék címe, ami: Christian Slater (most azt kellene mondani, hogy ő játssza Edward Carnbyt, ha beszélhetnénk színészi játékról - szomorú, hogy egy korhadt fa megfelelőbbnek bizonyulna a szerepre) sosincs egyedül a sötétben, mindig van mellette valaki, aki rohangál vele; nem csoda, ha nem féltjük. Ha már azoknál az embereknél tartunk, akik a filmben szerepelnek (direkt kerülöm a “színész” szót), akkor Christian Slater mellett Tara Reid és Stephen Dorff nevét kellene még megemlíteni: mindketten pocsékul teljesítenek, de ennek a rendezőnek a kezei alatt ne is várjunk mást. Tara Reid például egyenesen röhej régészprofesszorként!

A film sztorija is sántít, ha már itt járunk: lehet, hogy magával a forgatókönyvvel nem lenne gond, viszont Mr. Boll-nak sikerült úgy dirigálnia a filmet, hogy a végeredmény tömve legyen teljesen erőltetett, funkciótlan jelenetekkel. Gondolok itt Tara Reid és Christian Slater szex-jelenetére, amely egyrészt teljesen váratlanul kerül elő, másrészt teljesen felesleges, hiszen a két karakter között utána semmiféle szexualitás nem érezhető (de előtte sem). Valószínűleg a rendező látni akarta Tara Reid-et lenge ruházatban, vagy feltenni a filmzenére a gyors aktus alatt a háttérben bárgyún hallatszó 7 Seconds című számot. Kiderül még a filmből az is, hogy Uwe Boll rettentő féltékeny lehet a másik nagy videójáték-adaptáló Paul Andersonra (Resident Evil, Alien vs. Predator, Mortal Kombat), ugyanis egy az egyben lekoppintotta a Resident Evil végét, a kiürített várost, csak kérdés, hogy minek, ugyanis itt semmi értelme a dolognak - a lényeket elvileg elpusztították. A kaput bezárták. Az akció végig a legnagyobb titoktartás közepette folyt. Akkor minek ez a kiürítéses jelenet? Ki csinálta? Hogyan? Minek? De kérdezhetném azt is, hogy egyáltalán minek készítették ezt a filmet? Nem kapunk válaszokat (talán jobb is). Az meg, hogy Bollnak végképp annyi esze sincs, hogy az egyik jelenetben még éjszaka menekülnek a lények elől, a következőben meg már fényes nappal van (mindez menekülés közben, tehát nem telhetett el hosszú idő), az egyenesen szánalmas!

Az akciójelenetek is nevetségesek. Hihetetlen, mennyire látszik rajtuk, hogy összedobottak, olcsóak, szánalmasak. Nem látni bennük semmit, mert Boll kapkodja a kamerát, az olcsó CGI pedig szabályszerűen bántja a szemünket. Rettenetes például az a jelenet, amikor a gépágyúk lövéseinek fénye világítja meg a szobát. Egy másik jelenetben azt láthatjuk, hogy rengeteg lény rohan le a dombról, a tetőn pedig a “csúnya professzor, fúj” áll felettük, rendkívül gonoszan. Ez a rész iskolapéldája annak, hogyan NE rendezzünk filmet - talán a legnagyobb banalitás, amit rendező elkövethet; egy igazi kliséhalmaz, amitől egyszerre fogja el a nézőt a röhögőgörcs, és az a vágy, hogy kiugorjon az ablakon, mert nem szeretne egy olyan világban tovább élni, ahol egy ilyen ember időről időre pénzt kap filmek rendezésére, amikor filmjeinél a rájuk költött pénz még akkor is hasznosabb helyre menne, ha bezúzatnák vagy elégetnék. Ha már az előbb a lényekről volt szó, itt kell megemlítenem, hogy Boll nem csak a Resident Evil-ből nyúl, a sötétség lényei egy az egyben az Alien filmek idegeneinek egyértelmű koppintásai.

Röhej, de Uwe Bollnak sikerült úgy megcsinálnia a filmet, hogy az egészből a tesztvetítések közönsége egy szót se értett - ezért Boll utólag hozzácsapott az elejéhez egy pár perces narrációt (ami nélkül, megjegyzem, valóban érthetetlen lenne a film). Azonban így sem sikerült megmentenie filmjét, ugyanis ezzel együtt sem tudott értelmet adni sem jelenetei többségének, sem a film egészének, így az úgy tűnik el a süllyesztőben, hogy talán a következő generációk majd újra felfedezik maguknak, felkarolják, és korunk ‘Manos’ The Hands of Fate-je lesz belőle. Maga a film sok helyütt a Texasi láncfűrészes mészárlás 4: Az új generáció-ra emlékeztetett. Ha valaki látta, biztosan emlékszik rá: annak a filmnek semmi értelme nem volt a pocsék rendezés következtében. Több hírforrás jelentette azonban, hogy van remény, mert a német filmtörvény eddig tartalmazott egy elég diszfunkcionális részletet: eszerint az, aki nagy összegből forgatott egy hatalmas buktát, kompenzálásképp jelentős adóleírásokat kaphatott – Boll tehát ölbe tett kézzel várhatta filmjei elhasalását a mozipénztáraknál. A német filmtörvény 2006-os módosításával remélhetőleg mindannyiunk “kedvenc” filmese végre befejezheti a filmezést, nem készít több szemetet az IMDB bottom 100-as listájára. Felőlem csinálhat, amit akar, csak ígérjék meg nekünk, hogy soha többé nem hallunk felőle!

Egy pontot azonban mégiscsak kell adnom a filmnek a kötelező 1-en felül, ugyanis az Alone in the Dark-ban legalább nincsenek bevágások a játékból, mint ahogy azt láthattuk a House of the Dead-ben, és valljuk be, Uwe Boll esetében már ez is fejlődés! Trash-rajongóknak a film alapmű, de talán még ők is szenvedni fognak tőle, mindenki más pedig hagyja ki, mert az Alone in the Dark egy igazi tűzrevaló hulladék, olyan pocsék munka, amilyenről ritkán beszélhetünk a filmtörténelemben.

Értékelés:

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!