Filmkritika

Éjszakai őrség

siz kritikája
2005. szeptember 7. 16:25

Lehet, hogy nagyon elcsépelt és unalomig ismételt/boncolgatott dolog a párhuzamos világok (vagy inkább életterek) léte, szerintem mégis hatalmas (motivációs) erő lakozik az ábrázolásukban. Itt érhető tetten ugyanis az a dinamika, amely a világot mozgatja. Ez legegyszerűbben a Jó - Rossz harcaként tárható fel, és én azt mondom, nem is kell messzebb menni! Hiszen ebben a pulzálásban benne van minden, amely a két oldal karakterisztikáját kell, hogy jellemezze. Hiszen attól még, hogy valami végtelenül egyszerű, tartalmazhat minden fontosat. Az Éjszakai őrség című orosz (!) mozi sem operál bonyolultabbal. Azt viszont, amit megragad, a végtelenségig bonyolítja. Hm, hogy ez most valójában pozitív vagy negatív kijelentés volt-e, mindenki döntse el maga! Nem viccelek, ugyanis a film hasonlóan értelmezhető szélsőségesen pro, mint végletesen kontra kiindulópontból. Én például úgy gondolom, hogy valahol jogosan teszi átjárhatóvá a két oldalt (Jó - Rossz, vagyis jelen esetben a Fény - Sötétség), viszont így egy ponton túl már inkább a saját mondanivalóját és hitelességét (hitelesség = a világot mozgató dinamika) nyirbálja. De 100%-osan dönteni nem tudok! Timur Bekmambetov filmjének ebben rejlik a fő kétértelműsége, amely egyértelműen megosztja a nézői attitűdöt. Vagyis inkább a végkicsengést.


Az én elképzelésem szerint odáig rendben van, hogy a két, egymással ellentétes világ közel létezik egymáshoz, közvetlenül a másik mellett (és között) egzisztálnak. Még az is a kiszámíthatatlanságot modellezi, hogy ez a két világ néha átjárható, mert így lehet, hogy egyszer ez, máskor pedig az kerekedik ideiglenesen felül. Az azonban, hogy végül nagyon úgy tűnik, a két világ tulajdonképpen ugyanannak a más módon történő leképezése, a más forma szerint operáló variánsa, szerintem pont annak a dinamikának a fennállását rombolja le, amely alapján ezek a filmek működnek. Nem arról beszélek, hogy az egyik oldal legyen teljesen fehér, a másik pedig totálisan fekete (bár ez - bármennyire egyszerűnek tűnik - nem hiba!), hanem arról, hogy ha nincsen valahol nagyon mélyen, és éppen ezért szögesen elváló másik térfél, nincsen értelme az egésznek (ha nincs sötétség, minek a fény, vagy vice versa). Más szempontból viszont, bármennyire is ellentmond a logikámnak, azt el kell ismernem, nagyfokú titokzatossággal vonja be a filmet! Így ugyanis nincsen betonbiztos pont, ahonnan a néző kiindulhat, majd változatlanul visszatérhet, ez pedig teljes mértékben a történet előnyévé válik. Nincsen fix történés, amely csak egyféleképpen sülhet el, hiszen az enyhén mozaikos szerkezet miatt sosem lehetünk biztosak benne, mi pozitív és mi negatív. Ez zseniális húzás!

Ebben a megoldásban azonban rendesen van buktató is, amely pont azt oltja ki, ami a nagyszerű benne. Majdnem teljesen hiányzik például a nézői azonosulás a főhőssel, mivel a történet homályos jellege miatt (homályosan nem egyenlő érthetetlennel) gyakorlatilag nincsen főhős! Mert az, hogy Antonnak van a legtöbb jelenete, még nem jelenti azt, hogy egyben ő a legfőbb szereplő. Én legalábbis így érzem, mivel nem kapott akkora karakterisztikát, amelyet a figura léte megkövetelne. Baj van továbbá a ritmussal is. Amennyire gyönyörűen és látványosan megkomponáltak az egyes jelenetek, annyira nincs közöttük az a hullámzó megfeleltetés és összefűzés, amely lüktetést adhatna a filmnek. Magyarán szólva helyenként unalomba vált a történet (mivel nincs ritmus és nincs végig figyelmet fenntartó motiváció), sőt továbbmegyek, időnként az az érzés töltött el, hogy “ez engem nem érdekel”! Ugyanis nem láttam a célt, amely felé a sztori halad. S ha már megemlítettem a motivációt, muszáj volt azt is konstatálnom, hogy néha bizony a karakterek sincsenek teljesen tisztában a szerepükkel, az irányukkal, szándékaik rendeltetésével. Ennek azonban már a film nemzetisége is az oka lehet. Más (film)kultúra, más reakciók: idegen és ésszerűtlennek tűnő attitűdökből, ingerekre adott válaszokból épül fel az Éjszakai őrség, amely attól még, hogy nekünk szokatlan, egyáltalán nem biztos, hogy valótlan is.


Technikailag azonban nagyon ott van a topon a film. A kamerakezelés, a jelmezek, a helyszínek bevilágítása és az effektek nemcsak lenyűgözőek és a legutolsó snittig-cérnáig-fénycsíkig helyénvalóak, hanem egyenesen az Éjszakai őrség kiváló atmoszférájáért is felelősek (a történet sajnos önmagában nem lenne képes erre). Egyedül néhány zenei betétnél volt kirívó az oda nem illés, az viszont nagyon! A zajok, zörejek, hanghatások a helyükön vannak, de az a szimfonikus zene, amely néhány (nemcsak pozitív) érzelmekkel teli résznél a vászonba csapott, rendesen kizökkentett átélési törekvéseimből. El lett rontva, na! Összességében azonban nem panaszként marad meg a nézőben a film, mivel az Éjszakai őrség olyan nemzeti (orosz) jelleggel átitatott fantasy-történetet tett le a hasonló zsánerek asztalára, amely a hibák ellenére egyfelől gondolati síkon történő megújulást nyújt, másfelől vizuális kielégülést és megfelelést okoz. Azt, hogy a dologból aztán trilógia lesz, már mondanom sem kell, mai napság ezeknél a műfajoknál ez alapkövetelmény. Persze lehet bennünk némi félsz, hogy a folytatás (csak nehogy előzmény legyen, könyörgöm!) laposabbra sikeredik majd, az Éjszakai őrség önmagában is megállja a helyét, s több, mint fény nélkül maradt próbálkozás.

Értékelés:

Éjszakai őrség

Játékidő: 114 perc

Rendezte: Timur Bekmambetov

Szereplők: Konstantin Khabensky, Vladimir Menshov, Valeri Zolotukhin, Mariya Poroshina, Galina Tyunina

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."