Filmkritika

Fantasztikus Négyes

Hannibal kritikája
2005. augusztus 29. 18:01

Már az idejét sem tudom, mikor vettem utoljára kezembe a Fantasztikus négyes nevezetű képregényt, és hiába is kutatok az emlékeimben, csupán néhány kékkosztümös fószer és egy masszív kőember alakja dereng fel előttem haloványan. Kész szerencse, hogy - társai nyomában loholva - ez a comics is megért egy filmfeldolgozást, így én is felfrissíthettem korábbi olvasmányélményeimet. De jó! Egyébként az újabb és újabb képregény-megfilmesítésekről felröppenő hírek engem már a legkevésbé sem lepnek meg, meg hát a Marvel úgysem hagyja, hogy bármely teremtményén akár egy vékony húsréteg is maradjon - lenyúzzák azt a sikeréhes producerek és stúdióemberek, hogy gőzölgő, ízletes húslevest főzzenek belőle és aztán felszolgálják. Mi, nézők pedig előzékenyen kitátjuk a szánkat. Hoppá, nem, ez nem az a film. Ez a leves valahogy túl híg, ezt nem veszi be a gyomrunk.

Mivel a szóbanforgó comics a legmegbecsültebbek és legnépszerűbbek közé tartozik a tengerentúlon, nem szerződhettek le akárkik a filmváltozathoz. Eleinte az őszes halántékú, de úgy látszik még mindig belevaló George Clooney-t és további illusztris húzóneveket szerettek volna összecastingolni a produkció részére, de az ő meghívásuk nem kímélte volna túlságosan a költségeket, így zöld utat kaptak az ismeretlen aktorok. Ez még önmagában nem lenne fekete pont, de aki Tim Story-t kérte fel rendezőnek, annak szívesen lekevernék néhány kijózanító sallert. A középkategóriás Birkanyírás (2002), de főként a “se-füle-se-farka” jellegű blődség, az Amerikai taxi (2004) engem nem győztek meg a direktor úr rátermettségéről, és a félelmem beigazolódott: az erejéből most is csak egy unalomig ismert panelekből összeeszkábált, “popcornmajszolós”, egyszer nézhető tucatfilmre futja. Csak félve teszem fel a kérdést, hogy ha nem a színészek gázsijára, akkor mire sikerült elherdálni a film csillagászati méretű költségvetését? Mert a látványra biztosan nem.

De haladjunk csak szépen sorban. Khm, a történetről bizony nem állíthatjuk, hogy nyakatekert lenne. Néhány kalandra és pénzre (meg persze az emberiség megsegítésére, tegyük hozzá, hogy a cél azért nemes legyen) vágyó tudósféleség összegyűlik, hogy fellövessék magukat az űrbe, mert valami nagy felfedezésre készülnek, de mindegy is, mi az. Szóval eléggé tarka kompánia gyűlik össze: a gonosz pénzeszsák, meg persze szöges ellentéte, a szegény, de kiváló tudós, a tudós elhidegült ex-barátnője, az ex-barátnő szófosó kisöccse, és persze a jóságos erőember. Aztán az űrhajó kozmikus viharba keveredik, ami alattomos módon megpiszkálja hőseink DNS szerkezetét, és szuperképességekkel áldja (illetve veri, de erről mindjárt) meg őket. Mindenki gazdagodik hát egy új tulajdonsággal, de ez eleinte inkább terhet, mint előnyt jelent számukra, hatványozottan igaz ez a behemót kősziklává változó Benre. Megpróbálják valamilyen úton-módon visszafordítani a történteket, de a gonosz pénzeszsák, akinek a balul sikerült felfedezőtúra a földig rombolta az imázsát, bosszúra szomjazik. Naná, hogy ő is szupererőre tett szert. Nosza, ugrasszuk egymásnak a kedélyeket, közben zúzzuk péppé fél New Yorkot, lőjünk el néhány poént, és a publikum hálásan fog olvadozni a nézőtéren. Na persze.

A forgatókönyv úgy fest, mintha valaki egy cigiszünetben, két slukk között izzadta volna ki magából. Nem elég, hogy egy tucat sablont a vállára vesz, a tetejében még megmosolyogtatóan banális, észveszejtően tartalmatlan is. Hiszen mi a pláne abban, hogy néhány tudós sugárfertőzést szenved és átalakul? Ez feldúlja az életüket? Talán, de a szkript nem indul el ezen a fonalon. Persze egy comicsfeldolgozásnál nem is lehet alapkövetelmény a mélyebb jellemábrázolás, itt azonban hiányzik az a bizonyos kedves báj, ami élettel tölt meg egy főhőst. Abban, hogy a film által előadott karakterek felskiccelt vázlatok maradnak, az elbaltázott szereposztás is ludas. Hősködő színészeink között ugyanis nem akad egyetlen sem, akit legalább markáns arcvonásairól, kellemes modoráról megjegyezhetnénk magunknak. Mert szó szoros értelemben vett alakításról ne is álmodjon senki: a brazil telenovellák színvonalával kecsegtető aktorok inkább csak úgy ledarálják a szövegüket, aztán veszik is a kalapjukat. Mindenki egydimenziós: Ioan Gruffudd csak egyetlen, “jófiús” képet vág az egész játékidő alatt, ugyanígy Julian McMahon csak gonosz, Chris Evans csak vagánykodó, na jó, Michael Chiklis szomorú és bosszús is egyben. De bizonyára Jessica Alba sem tette zsebre, amit a kritikusoktól kap / kapott ezért a halovány teljesítményért. De az igazság az, hogy szegény amatőrjeink nincsenek is instruálva: csak úgy odalökték őket a díszletek elé, mondván, a modern komputertechnika úgyis megoldja az egészet. De nem oldja meg. A látványvilág, ami igen is alapkövetelmény a műfajban, nem hogy nem győz meg, de alaposan le is hervaszt, sőt, megríkat! Ugyanmár. A Pókember 2. magasvasúton vagy épp toronyhomlokzaton tomboló, pörgő akciójelenetei megeszik reggelire a Fantasztikus négyes steril képeit, szánalmas vásári mutatványát. Ne marháskodjunk már, gyerekek, ennél az elődök is sokkal, de sokkal többre voltak képesek. Szinte látom magam előtt a hasukat vakaró, henyélő stábot üres sörösüveghegyek között, amint beletúrnak az orrukba, majd elpöccintik, amit találtak, és munka helyett házi kártyapartit rendeznek. Jogosan feltételezem ezt, mondjuk John Ottman túlzó, pátoszi zenetémáját hallván, ami alattomos támadás az emberi jó ízlés ellen, és ami úgy fest, mintha erősen alkoholmámoros állapotban szerezték volna. Még egyszer érdeklődnék arról a bizonyos százmilliós büdzséről, még mindig nem tudom, hová szállt el. És egyáltalán: nem hiszem, hogy csak Story kilincselt a Marvelnél a megfilmesítés jogaiért. Mégis ajánlom ezt a filmet azoknak, akik a komoly elvárásaikat otthon hagyva csak szórakozni, kikapcsolódni szeretnének, és megelégednek az egyszerűbb látványvilággal is: ők azért bírni és talán még helyütt élvezni is fogják az egyébként néhol egészen fogyasztható poénokat, a soványabb sztorit és a színészek puszta jelenlétét is.

Lényeg a lényeg: a Fantasztikus négyes fényévekkel van lemaradva a műfaj ászaihoz képest, ha a szögletes figuráit, sekélyes történetét, röhejes zenei aláfestését nézzük, rájövünk, hogy az év egyik legégőbb blockbusterével van dolgunk, ami első látásra talán igen, de másodikra semmiképp sem fantasztikus. Ezek után pedig, ha meglátnám az újságosstandokon a “régi ismerőst”, lehet, hogy nem venném meg és nem lapoznám fel újra.

Értékelés:

Fantasztikus Négyes

Játékidő: 123 perc

Rendezte: Tim Story

Szereplők: Ioan Gruffudd, Michael Chiklis, Jessica Alba, Chris Evans, Julian McMahon, Kerry Washington

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."