A PHP Error was encountered

Severity: Warning

Message: fopen(/var/lib/php/sessions/ci_sessionpttq41323qkcac58gibjsf9fki0cqk84): failed to open stream: No space left on device

Filename: drivers/Session_files_driver.php

Line Number: 172

Backtrace:

File: /var/www/moziplussz.hu/application/libraries/Ion_auth.php
Line: 91
Function: library

File: /var/www/moziplussz.hu/public/index.php
Line: 315
Function: require_once

A PHP Error was encountered

Severity: Warning

Message: session_start(): Failed to read session data: user (path: /var/lib/php/sessions)

Filename: Session/Session.php

Line Number: 143

Backtrace:

File: /var/www/moziplussz.hu/application/libraries/Ion_auth.php
Line: 91
Function: library

File: /var/www/moziplussz.hu/public/index.php
Line: 315
Function: require_once

Kritika: Szahara - Moziplussz.hu
Filmkritika

Szahara

Hubay József kritikája
2005. július 29. 03:39

Jég és Föld között, vagy Cliffhanger, de legfőképpen egy Holnapután típusú filmre, hogy legalább a lelkünket megvacogtassa kissé, de nem: még a vásznon is süt a nap hétágra. Mert a Szaharában két dolognak muszáj lenni: homoknak (nem nagy ügy) és forróságnak. Ezzel a címmel 9 más film is készült az idők során, többek között Brooke Shields is autóversenyzett nagyon hitelesen egykoron. Azt az 1983-as Szaharát és ezt két dolog köti össze: a meleg és Lambert Wilson - aki ott izzadt Shields-szel is már és ebben a filmben is meg-megvillantja akcentusát. (Ezt a nagyon hasznos infót egyszerűen kár lett volna kihagyni! :) )

A 2005-ös Szahara regényadaptáció, tehát magát a történetet nem volna érdemes a forgatókönyvírókra kenni. Nyilván sokat egyszerűsödött, hiszen aligha veszünk el a szövevényes fonalak sűrűjében: kincsvadászaink kincset vadásznak, meglepetésszerűen. (A kimondhatatlan és leírhatatlan nevű Matthew McConaughey - a továbbiakban M. - és Steve Zahn.) Együtt lógtak már az iskolapadban és a katonaságnál is, így be van betonozva, hogy az egyik mondatát a másik fejezi be és minden szituációban katonásan helytállnak. Aki velem együtt arra tippelt, hogy Zahn a poénmondó, ügyefogyott karaktert domborítja majd a sztoriban, azt téved: minimális mennyiségű humorral lesz dolgunk. Közben az örök kincs mindig is ott lebeg a szemük előtt, akárcsak a lottó ötös: egy bizonyos sosem volt páncélhajó gyomrában a polgárháború idejéből. Ennek létezését az egész világon csak a mozinéző veheti biztosra, egyrészt mert persze, másrészt mert a film elején látható volt, amint pergő ágyútűz elől evickél lelkesen elfelé. Később előkerül egy aranypénz, amiből öt létezik a világon. George Washington négyet a barátainak adott (akik közül az egyik akkor már két éve halott volt a valóságban, ezért a történelmi hűség némileg sántikál), egy pedig eltűnt. No ez az ötödik Maliban találtatott meg, tehát irány arra, pláne ha már amúgyis ott hajóznak hőseink a környéken. Mindeközben ottanság járvány tombol, amit a kontyos-szemüveges Penélope Cruz igyekszik megfejteni. Külsőleg hamar átalakul viszont dögös bigebogárrá és mivel ő is szép (jelenetenként változik a sminkje a tomboló hőségben), meg M. is tetszetős külsejű, hát úgy hozza a sors, hogy előbb-utóbb együtt igyekeznek céljaik felé. Közösen mégiscsak szebben mutatnak. Többször előkerül egy kövekkel keretezett arcú, nagyon gonosz fekete burnuszos figura, aki sejtetni engedni, hogy ennek az egésznek nem lesz jó vége. Ja, és ki ne felejtsem, hogy olykor lövöldöznek rájuk. Mindezen izgalmasságok tarkítják azt a valamivel több, mint kétórás utat, ami elvezet az arcpirítóan überdurva happy endig, amihez foghatót talán még nem is hordott a hátán a filmvászon, erre már a “nagyon hollywoodi” kifejezés sem elegendő, igazából nincs is rá szó. Szemenszedett arcátlanság és kész.

Mindeddig túl sok baj még nem volna az egésszel, ekkora hőségben a habkönnyű szórakozásra vágyik a néző. De olyannyi butaság igyekszik kikezdeni a melegtől amúgyis betompult agyunkat, hogy az már talán kicsivel több a soknál. Nem terhelnek minket a történelmi traktával (ahol megpróbálták, ott is belebuktak, lásd fentebb), és a kincskeresés is eléggé egyszerűen zajlik. Ne számoljunk olyanfajta agytornákra tehát, mint amiket a Nemzet aranyának felkutatása közben végzett Nic Cage. M. sokkal lájtosabban űzi a kincskeresés sportot: ő úgy általában rábukkan a dolgokra. Egyszercsak. Egy példa sok közül: elmennek megkeresni azt az embert, akitől az érme származik, de ő addigra már jól meghalt (merthogy a járvány, ugye.) Szomorkodnak egy kávéházi teraszon, majd M. hirtelen felpattan, bezúz a helyi vallási főméltósághoz, aki két és fél perc múlva előfekteti a precíz irattárból azt a pergamentekercset, ami említést tesz a Nigeren felfelé bóklászó páncélhajóról. És általában minden így történik. Az izgalmasságok inkább az akciójelentekben rejlenek, de csak eleinte, mivel hőseinket semmiféle golyó nem fogja, mint kiderül, és különben is úgyis kicsusszannak a szoruló hurokból, mint az angolna, ha mégoly intenzív fogságban is vannak. Egy teherautó platójához két bilinccsel, ill. eggyel egymáshoz vannak láncolva, de ők ezt is megoldják: egyetlen arra éktelenkedő csavart a nagyszerű pénzérmével (ami arany és így eléggé puhafém) meglazítanak a platón, ami erre készségesen elhagyja a teherautót, és ők már bucskáznak is lefelé a futó homok buckáin. A kedvenc részem volt, amikor már nagyon tikkadtak, nagyhirtelen elébük tárul egy fél első világháborús repülőroncs, amiről a futóhomok buckái valahogyan megfeledkeztek, és hőseink ebből kiváló homokfutó vitorlást eszkábálnak. És miután mindenféle segédeszköz nélkül halálos pontossággal tájékozódnak a sivatagban, mindig odaérnek, ahová indultak. Helyenként dzsémszbondi magasságokba nyúlnak a tettek, de egy James Bond filmben sok mindent szabad, amit egy kalandfilmben kevésbé: itt jobban elviselnénk némi valóságszagot. A Bond-fílingre érezhetett rá Clint Mansell is, aki elsőrangú zenét komponírozott a filmhez: bármelyik 007-es sztoriban nagyszerűen szólna. Különben meg M. kiválóan megérteti magát Maliban bárhol, mindenki jófej és tisztalelkű, aki meg nem az, az úgyis előbb-utóbb halálnak halálával. És nehogy elfelejtsem, hogy a két szép ember természetesen összeboronálja magát. Erre lényegében semmi külső ok nem születik (csakis hormonális). A film elején az első 10 közös percük után M. mondja Cruznak, hogy majd egyszer jól felkeresi otthon, és az milyen jó lesz. Majd hosszabban összekapcsolódik az útjuk, de alig váltanak szót, pláne nem incselkednek, vagy alakul ki valamiféle vonzalom köztük, fejlődik a kapcsolatuk, vagy valami, vagy bármi. Amikor meg már amúgyis sírunk a boldogságtól a film végén, akkor még rátesznek egy lapáttal: nicsak, hiszen a tengerparton heverésznek, mint pár. A zaftos részletekre nem is vagyunk kíváncsiak, tehát köszönjük szépen, hogy megkíméltek tőle minket (de azért legalább egy puszi?!)

Delroy Lindo és William H. Macy is. Utóbbi érdekesen próbál kibújni az évtizedek óta ráhúzott nyuszimuszi kezeslábasból: mivel ő a pénzember, a főnök, így bazi nagy szivarral osztja az észt rendszeresen, de csak olyankor hiszünk neki, amikor egyedül őt mutatja a kamera. Ha már bárki (értsd AKÁRKI) áll a közelében, már minden tekintélye oda: csakis a riadt őzike tekintet és a hunyászkodás.

Mire mindezen sorok végére értem, rendesen kiszerettem a Szaharából, pedig már az elején sem voltam belé szerelmes. Egyetlen lehetőség lett volna feldobni valamivel: vastagon bekenni jó ízű humormázzal. (A Múmiát is ez tette naggyá, nem a skarabeuszok). Mivel ez a lehetőség úgy maradt kihasználatlan, mint ahogy a törlesztés sansza az oroszokon a nálunk töltött évtizedekért Mexikóban (6:0), így sajnos csak három dologra lett jó az eredmény. Elsőként arra, hogy a befektetőket kiverje a hideg verejték, hogy talán a DVD kölcsönzéssel további három év alatt visszajön a beleölt pénz. Másodszor arra, hogy M. számára talán megnyitja az akciósztárok nagyrabecsült pantheonjának kapuit, ahol a kassza is máshogy csörög - mivel vitathatalanul jól áll neki a vagány kincskereső szerepe.


És végül arra, hogy kukival és kólával az ölünkben végigücsöröghessünk két órát egy légkondis moziban, miközben annyi homokot láthatunk, amennyit az életben valószínűleg csak kevesen fognak közülünk.

Értékelés:

Szahara

Játékidő: 124 perc

Rendezte: Breck Eisner

Szereplők: Matthew McConaughey, Penelope Cruz, Steve Zahn, Dayna Cussler, William H. Macy, Glynn Turman, Lambert Wilson, Delroy Lindo

Forgalmazó: SPI International

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."