Pasik és csajok

Aki figyelmesen olvassa a Moziplusszon megjelenő írásokat, annak bizonyára nem újdonság, hogy időről időre kulisszatitkokkal lehet megismerkedni az oldal hasábjain. Hol egy forgatásra ruccanunk el, hol pedig illusztris hollywoodi személyiségek beszélgetésébe hallgathatunk bele. Jelen esetünkben két hatalmasság, a [/b]Miramax első emberei, Bob és Harvey Weinstein[/b] filmmogulok ebéd közbeni társalgását sikerült diktafonra rögzítenünk a Beverly Boulevardon található Elite Cuisine, kóser vendéglőben, a szomszéd asztaltól. Annyit elárulhatunk, hogy az ilyesmit egyszerű összehozni, csak a megfelelő éttermek megfelelő pincéreinek kell a megfelelő - nem túl jelentős - dollárösszeget a mellényzsebébe csúsztatni. Az alább olvasható párbeszéd hitelességéhez tehát semmi kétség nem férhet.

“Bob: Szeretek itt enni, bár nem túl inspiráló a környezet, de jól csinálják a császármorzsát és mindig tiszta a terítő.
Harvey: Yeah, és a buggyantott tojást is ugyanúgy készítik, mint Miriam (a Weinstein testvérek édesanyja - a szerk.) De hagyjuk ezt, amíg kihozzák a kaját, legyünk kicsit produktívak. Már így is legalább hat perce nem beszéltünk a moziról. Mit gondolsz, nem kellene még valami tinisztorit nyomnunk mostanában? Ezek most elég jól mennek…
Bob: Valami alacsony költségvetésű kisbevételű tucatrettenetre gondolsz? Ügyelnünk kellene a jó hírünkre. Igaz, hogy nem mindig jön össze egy Ponyvaregény vagy egy Angol beteg - szerencsétlen Anthony (A. Minghella[/i], az Angol beteg rendezője - a szerk.) szerintem azóta is nekünk hálálkodik, hogy kihúztuk a csávából… szóval, ha nem is mindig az igényes kasszasikerek, de azért nem kellene elaprózni a nevünket. Gondolod, hogy ezekre a tini-love-storykra még mindig bemennek a lurkók?
Harvey: Ne hülyülj, Bobby, hogyne mennének?! Beszerzünk egy-két olcsó tinisztárocskát, ezeket addig kell ütni, míg melegek, amíg el nem száll velük a magas ló, és nem megy két-három milka fölé a gázsijuk. Itt van ez a Freddie gyerek. Mitől kellett lejuniorozni, amikor az apja utoljára ‘76-ban bohóckodott valami TV-játékban, azt nem tudom, de mindegy is. Szóval rá bejönnek a csajok, épp most választották be a People magazinban az 50 legszebb ember közé. Teszünk mellé valami jócsajt a srácok miatt, mondjuk a Clara vagy Claire - eldönthetné már, hogy hogy akarja írni a nevét, ezek a hisztis fiatalok, azt hiszik, ezen múlik valami is…, szóval azt a Forlani lányt, annak gyönyörű a szeme. Aztán majd kialakul valami. Tök mindegy. Lényeg, hogy 20 milka bevételt biztos csinálunk vele és az egész kihozható 15-17-ből, az hétszentség.
Bob: Én tényleg nem tudom, hogy muszáj-e ezt a dolgot nagyon erőltetni… Az igaz, hogy a Rád vagyok kattanva megvolt kilencből és hozott húszat, szegény apánk is mindig azt mondta, lassan járj, sokra mész, de mi lesz így a jó hírünkkel?!
Harvey: Tojni rá, majd kitalálunk valami stúdió nevet, és az alatt fogjuk forgalmazni, a Miramaxon nem esik csorba. Játszódhatna a sztori, mondjuk San Franciscoban, ott figyel az a gyönyörű Golden Gate híd, azt lehetne mutogatni sokszor, meg a villamost, különben nem hiszik el, hogy Friscoban vagyunk. Freddie meg lehetne, mondjuk építész-egyetemista és a hidat bámulná folyton a nagy szemeivel, ezzel ezt el is lehetne intézni… a Golden Gate ügyet.
Bob: Yeah, ebből ki lehet valamit kalapálni. De akkor is nyugtalan vagyok. Ki fogja rendezni? Mi lesz a sztori? Nagyon aggódom a jó hírünk miatt…
Harvey: Rá se ránts! Az is megoldódik. Fogjuk ezt a Robert gyereket (Robert Iscove - a szerk.), az már egyszer bevált a Csaj nem jár egyedülben, elintézi lazán. És senki nem kerül sokba. Majd lesz valami Harry és Sally-vonulat, megismerkednek gyerek korukban, aztán később találkoznak, amikor már gerjed bennük a nemi vágy, de nem jönnek össze, mert féltik a barátságukat. Közben lesz a lökött barát, meg a sikítozó barátnő mint lakótársak, mindenkinek mindenféle afférja, mindenki csak dugni akar, de béna, mint a kezdő buzi a gőzfürdőben, aztán a végére nagy nyálas összeborulás, persze, hogy mégiscsak összejönnek.
Bob: Hát nem is tudom, az azért fontos lenne, hogy atom zenék legyenek benne, bár ez az egész nem nagyon dob fel, az a nagy helyzet. Illetve tudod mit? Van egy ötletem mégis. Nem nagyon bízom ebben az egészben és féltem a jó hírünket, de ezt már régóta meg akartam csinálni. Recept a gyengécske filmek feljavításához: vannak ezek az elrontott jelenetek a végén, azok néha jók. De én azt találtam ki, hogy csináljunk valami jobbat: tegyünk a végére egy jelenetet, ami egyáltalán nem volt benne a filmben, úgy, mintha kimaradt volna, de aztán mégis meggondoltuk volna magunkat. Valami hihetetlen hülyeséget az egyik mellékszereplővel, de annak kell lennie a leghúzósabb jelenetnek. Vicces és abszurd is egyben, mintha csak a Farrellyék szülték volna, és a nézők majd feldobva jönnek ki a moziból, már akik nem rohannak el az első feliratok láttán, és úgy érzik, valami jót láttak.
Harvey: Ez jó, ez tetszik.
Bob: De aztán ne nagyon nyúzzuk már ezt a tinihiszti vonalat, mert már kezdek tőle kiütést kapni, annyi van belőlük, mint ahány japán Godzilla változat. Hamar feledésbe merülnek ezek és akkor majd csak a jó hírünkre építhetünk…
Harvey: Oké, oké, na együnk.”

Eddig a beszélgetés, a sokatmondóan tartalmas eredményt pedig a mozikban láthatjuk.

Értékelés:

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!