Filmkritika

Világok harca

Hubay József kritikája
2005. július 1. 04:03

Mesés képsorral indulunk, olyannal, amit eddig Robert Zemeckistől láthattunk többször is már, de ennek csak később, jóval később értjük meg a jelentőségét. Utána hamar beköszön mindannyiunk kedvenc Tom Cruise-a: laza, de lúza darukezelő a kikötőben, tuningolt Ford Mustanggal jár, még ha a frigójában nincs is semmi ehető. Nem csoda, hogy lázadnak a láthatásra hozzá érkező gyerekei, a 17 éves forma fia (Justin Chatwin) és 12 éves lánya (Dakota Fanning - király/lány/, mint mindig). Anyucival elváltak, de nincs harag, és érezzük, sejtjük, rettegünk tőle, hogy mire átesnek az összes hányattatáson, ami a filmben katasztrófafolyamként áthömpölyög a fejük fölött, addigra majd szépen összejönnek a végére megint, amint ezt a nyáladzó amerikai filmekben megszokhattuk. (Node most hála a mindenség urának nem lesz ez a nyálcsorgató finálé!) Anyuci el, kis súrlódás az apa és a gyerekek között, de egyszercsak mágneses viharok érkeznek, meglehetősen furán, rendszerezetten, és első hullámban tönkrevágnak mindent, amit elektromosság vezérel (autót, telefont és minden mást is, ami nincs a hálózatra kötve). Éppen ezért bár látványos képsorba forr a jelenet, de mégiscsak elég hülyén jön ki, hogy egy nagyszerű Sony camcorder mindezek ellenére parádésan rögzíti az eseményeket… (“szarvas hiba ez” - mondaná erre Arany János). No de ha ezen a bakin túllendülünk, (hamar túllendülünk…), akkor szépen a [/b]nyakunkba zúdul[/b] az egész további ömleteg, hogy ki sem látszunk alóla. További részletezés nélkül a lényeg: az űrcuccok annyira lealáznak minket, hogy az már nagyon szégyen. Körülbelül annyi gondot okozunk nekik, mint nekünk szoktak az esőzés után járdán keresztül száguldó földigiliszták. És annyira jól néz ki az egész, és annyira szól, bömböl, ordít, üvölt, orkánként tombolva ledöröngöl a hangfalakból, folyamatosan akkorákat üt, mint egy légkalapács ezred. Semmi cicó, már most érzem a végtagjaimban, hogy izomlázam lesz holnap, annyira feszültem a fotelben. Nem bírtam az ügyön kívül maradni, olyan tökéletes az illúzió. Izgultam és meredtem az eseményeket, mintha az én életem is múlna rajtuk…


Herbert George Wellsnek[/b] köszönhetjük a Dr. Moreau szigetét és az Időgépet is, legalábbis az alaptörténeteket. Nem tudom, pontosan hogyan írta le 107 évvel ezelőtt a Világok harcában az ellent, aki jön és ízzé-porrá büntet mindent és mindenkit, aki él és mozog a Földön, de a Stan Winston-féle makettgyárban ismét sikerült olyan szerkezeteket és a lényeket alkotni, hogy nézni is tereh. (Többek között Stan Winston “beteg agya” nyomát láthattuk már a Terminátor filmekben, az Alien trilógiában, a Predatorban, a Galaktitkos küldetésben, stb.)


Hiába régi tehát a sztori, számottevő megfilmesítése ez előtt 1953-ban volt csak. Éppen eljött hát az ideje, hogy a nagy mágus, Spielberg bácsi elővegye, leporolja, és kevés sztárgázsival de sok CGi-vel és makettel erősen megtámogatva ránkzúdítsa. Igaz ugyan, hogy általában az illusztrációnak szánt képek nem túl sokat mondóak (többnyire tömegesen, vagy szólóban parázó arcot vágó színészeket láthatunk), de ez főleg azért lett így, mert a stúdiók nem akartak egyetlen vizuális gag-et sem lelőni: aki lángot látni akar, mind moziba menjék. Fontosak az élvezhetőség szempontjából a lényeget át- meg átszövő apróbb-nagyobb sztorielemek is, miszerint nem kevés hangsúlyt kap, hogy ki hogyan reagál az eseményekre (Tim Robbins beásva magát egyenesen underground gerilla szerepre készül…), vagy hogy Cruise mennyire rossz apa, és mennyi gondja van emiatt a kis családi hármas összetartásával. Nem szuperhős, csak logikusan gondolkodó menekülő, aki semmi mást nem tart szem előtt, csak a gyerekeit. (Bár csak kibújt a szög a zsákból, akad egy szép eksönhírós húzása is, de jellemzően mégiscsak az aggódó apaszerepnél maradt). De minden figyelmes sztorimorzsa eltörpül a megagiga audiovizuális élmény mellett. Nem is nagyon vannak itt hősök, annyira csakis egy szóval illethető az ellenállás: esélytelen. Talán éppen emiatt majd némi csalódást okoz a megoldás a történetet nemismerők számára, de mivel annyira vehemens fölénnyel nyomultak a cuccok mindvégig, az tisztán látszik, hogy mi nem győzhetünk. (Azzal azért talán nem árulok el nagy titkot, hogy mégsem pusztul ki az emberiség, hiszen akkor minek írnám, úgysem olvasná senki.) És az sem titok, hogy nem a gúnyos, önirónikus és részben hajmeresztő hülyeségbe hajló, Tim Burton-ös végső megoldás-félére számíthatunk (Támad a Mars!). Attól sem kell rettegnünk, hogy Spielberg félúton felhúzza a piros fehér csíkos zászlót, és az orrfacsarón átható hősszag mindenkit elsodor a lábáról, mint a Függetlenség napjában. Esélytelenség ide, áthatolhatatlan pajzs oda, azért volna egy szurkálódó megjegyzésem. Ha már a film a jelenben játszódik, ahol az emberek azért csak-csak járogatnak moziba, továbbá itt egy ellen, ami ingatag, brutál magas háromlábú masinákról osztja a gyalázatot köreinkben… hát senki sincs a katonaságnál, akinek eszébe jutna, hogy miként fogtak ki a lázadók a birodalmi lépegetőkön? Kábellel körberepülni körülöttük, kérem szépen, ezzel a frappánsan lenyúlt ötlettel talán lehetett volna mit kezdeni… még akkor is, ha H.G. Wells nem értené, miről beszélek.


Több mint igaz, hogy bár rajtunk keresed magad kőgazdagra, Spielberg bácsi, mégis hálásak vagyunk neked ezért. Nyugodt szívvel le merem írni már most, június 30-án, hogy az év agydurrantó topmoziját láthatjuk. (Bár azért a King Kong előzetes alapján lehet, hogy harc lesz ezért a nemlétező díjért…) Nincs túlmagyarázva semmi, nincs hazafias tipródás és sok más klisé mellett is ügyesen sikerült elmenni. A látványos-hangzatos tökéletes popcornmozi iskolapéldája ez, akárki meglássa. Konkrétan kitépte az agyamat, levitte a fejemet és szétzúzta a falakat az élmény. Ez minden, amit el tudok mondani, kérem kapcsolja ki… :)

Értékelés:

Világok harca

Játékidő: 116 perc

Rendezte: Steven Spielberg

Szereplők: Tom Cruise, Tim Robbins, Dakota Fanning, Justin Chatwin, Miranda Otto

Forgalmazó: UIP - Duna Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."