Filmkritika

Világok harca

tufee kritikája
2005. június 30. 14:01

Emlékszem kissrác koromban iszonyúan rettegtem egy mozitól. Valami “spilberg” rendezte és földönkívüliek rabolgattak benne embereket (igen, a jó öreg Harmadik típusú találkozások). Kissrác lévén piszkosul rettegtem tőle, lényegében ezért is lett a “kedvenc filmjeim” egyike, mert hatott rám. Azután később, majdnem felnőtt fejjel újranézve egy gondolat fogott meg engemet: minek az a hatalmas építés, amikor a végefőcím előtt öt perccel a rendező úr kártyavárként dönti romba munkáját? Mert bizony elég hihetetlen, hogy azokról az idegenekről, akik fény- és hanghatások közepette halálra ijesztik az embert, majd elrabolják - anélkül, hogy közben a békés közeledés bármiféle jelét mutatnák -, szóval ezekről az idegenekről kiderül, hogy maximum fél méter magasak és tök jó fejek. Buli, marslakók, fanta.


Bevezetőm szándéka nem csupán egy kései felismerés rögzítése volt, hanem, hogy a Világok harca megtekintése után pontosan ez jutott eszembe. A kiábrándultság gondolata. A védjegyévé vált ősz szakállas, szemüveges direktort sokan tartják mesternek, mágusnak, egy igazi varázslónak. Mert hát az. Hiába rendezett könnyfacsaró drámát (Bíborszín) vagy adózott keserves múltjának (Schindler listája), ő eredeti mesterségét tekintve blockbuster készítő. Egy tisztes iparosmunkás, aki évek óta ugyanazzal a stábbal dolgozik és életét a nézők szórakoztatásának szentelte - legyenek azok könnyed (Kapj el, ha tudsz, Terminál) vagy izmosabb darabok (Cápa, Indiana Jones, Jurassic Park). Ezen tények birtokában butaság negatívan hozzáállni a Világok harca modernizált változatához. Az persze biztos, hogy a könyvet, mi több rádiójátékot szélesvásznú monstrepróbálkozássá alakító Spielberg kemény fába vágta a fejszét. No, nem csak azért, mert az Orson Welles-féle rádiójáték körül kialakult pánikhangulat egyszeri volt és megismételhetetlen, de rajongói bizony elvárták volna, hogy a mágus valami újat hoz az amúgy is hanyatló idegenjönuralnibolygónkat-típusú filmek gazdag világába. Erre mit csinál? Fogja az eredeti történetet, beledob néhány csili-vili robotot, fülsüketítő hangtechnikát és pazar operatőri munkát, aztán várja, hogy a kritikusok egekbe, a nézők pedig a világ leggazdagabb filmesévé avanzsálják.


Tehát nem húzom tovább a szót és - ahogy mondani szokás - kerek-perec megmondom a frankót: a Világok harca vizuálisan lenyűgöző mozi, amely a szórakoztatás oltárán abszolút ász az idei nyári szezonban, mégsem lesz maradandó, mivel kevés benne a spiritusz, az újítás, a korszakalkotó megoldás. Spielberg filmje sablonokból építkezik: idegenek jönnek, emberek menekülnek, idegenek támadnak, emberek tovább menekülnek, idegenek irtanak, emberek… szóval értitek. Mindemellett nem hazudtolja meg romantikus énjét sem. A középpontba egy csonka családot helyez; az apukát jogi úton elválasztja anyukától, a gyerekeket pedig a cselekmény érdekében az apuka nyakába varrja, hogy az küldetés híjján az ország egyik végéből a másikba menekítse őket a kizárólagos megmenekülést jelentő anyukához (aki amúgy a legnagyobb pánikhangulkat közepette is képes otthon ülni). Mindeközben fel sem merül a főszereplő Ray Ferrier-ben (Tom Cruise) a háborús konfliktus megoldásának lehetősége. Az amerikai szellem egyetlen képviselője egy fiatal tinédzser (Justin Chatwin), az állandó megtorláson elmélkedő, G.I. Joe-n nevelkedett generációja egyetlen képviselője. Természetesen az átlagos amerikai házakat csillagos zászlók díszítik, és az egyébként brilliáns Tim Robbins játéka során még az is szóba kerül, hogy “a világ legerősebb állama” sem tudott elbánni az idegen veszéllyel (melyet egyébként először több karakter - köztük a jövő egyik nagy színészreménysége, az itt csak sikítozásra felkért Dakota Fanning - is terroristáknak vél, utalva, hogy a világ egyetlen valószínűsíthető ellensége jelenleg a terrorizmus, s ezzel lépéssel máris sikerült aktuálpolitikai kérdést szőni a sci-fi műfajába).


Spielberg mester kedvez minden érzékszervünknek: elképesztő hangorgiával, de csak félig-meddig lenyűgöző effektparádéval spannolja adrenaliszintünket. Filmes gyökereit nem meghazudtolva túlontúl ragaszkodik a cselekmény érzelmi szálaihoz, amelyek egy idő után az erőltettség hatását keltik, továbbá a beleélés lehetőségét is hátráltatja azzal, hogy a félelmet és a rokonszenvet párhuzamosan, de nem egyenlő mértékben váltogatja. Ha a bolygót kegyetlenül lerohanták a nálunk jóval fejlettebb technikával rendelkező idegenek, fölösleges azon bánkodni, vajon miért nem voltam jó apa az elmúlt egy évben. Ilyenkor futni kell, ki merre lát!!! Természetesen a gyerekekkel.

A Világok harca sablonokból fércelt alkotás, mert szinte észrevétlenül merít többek között A függetlenség napjából (lásd a nyitójelenet, az idegenek megjelenítése) vagy A mélység titka egyik kulcsjelenetéből (“kapcsolatfelvétel”), mégis helyenként feltűnik benne egy-egy kreatív “festménykép”, például a rettentően utópisztikus hangulatú “domboldal” jelenet. Egyedül Janusz Kaminskinek, Spielberg rendíthetetlen operatőr cimborájának jár hatalmas vastaps, mert amit ezzel a filmmel (is) művelt, azt egyszerűen képtelenség bárhol is tanítani; ehhez határtalan fantázia kell! A film látványtechnikailag egyik legkielemelkedőbb pontja egy mozgó autóban zajló, sokkos hangulatú “beszélgetés”, melyet az ILM szakértelmével kooprodukcióban állandó kameraforgás tesz még feszültebbé. Viszont a zeneszerző John Williams ezúttal - talán az idő hiányában - nem tudott maradandót alkotni; vonósait átlagos vagy a látvány mellett észrevehetetlenül elsuhanó dallamok jellemzik.


Az idei nyár slágerének szánt blockbuster nem váltja meg a világot, még ha a túlzó médiakampány szerint ez is lett volna célja. Érződik rajta, hogy Spielberg és Cruise, korábbi projektjeiket félretéve, mindössze másfél-két év alatt dobták össze az egészet. Ezt főleg a könyv megkérdőjelezhetően értelmes fináléjához történő hűséges ragaszkodás és a küldetését teljesítő apuka után történő sitty-sutty befejezés szemlélteti igazán. Sci-fibe túl sok ennyi érzelem. De ilyen Spielberg harca - egy szórakoztató, egynyári mozi a szélesvászon és Dolby hangzás szerelmeseinek.

Értékelés:

Világok harca

Játékidő: 116 perc

Rendezte: Steven Spielberg

Szereplők: Tom Cruise, Tim Robbins, Dakota Fanning, Justin Chatwin, Miranda Otto

Forgalmazó: UIP - Duna Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."