Filmkritika

Fehér zaj

siz kritikája
2005. június 17. 01:54

Akkorát ugrottam, majdnem levertem a monitort. Mert mikor leültem kritikát pötyögni a Fehér zaj című filmről, óvatlanul bekapcsoltam a rádiót, csak úgy, háttérzaj gyanánt. Az meg, amekkora érzéke van az ijesztgetéshez, rögtön elkezdett súgni. Jól van, nem kell kiröhögni, hogy egyből arra gondoltam, a halottak akarnak üzenni nekem! Mert a halottakkal nem kifizetődő szórakozni, és Isten a tanú rá, hogy én nem is próbálkozom vele. Ki tudja, nem igaz? Ki tudja, mi történik, ha pökhendi módon elkezdünk szeánszokat modellezni, meg viccelődni velük. Hát én inkább maradok gyáva, mint hogy valami visszafordíthatatlan történjen! Azt azonban nem merem állítani, hogy a filmkészítők is így tesznek, mivel elég sok mozi születik a témában mostanság. De lelkük rajta, felőlem, csak ne kellene megnézni őket! Én ugyanis rendesen ijedős vagyok! Az meg ugyebár egyáltalán nem segít, ha az embernek még kritikát is kell írnia az aktuális sokkolásról. Nem elég, hogy végigkalapált a film alatt a szívem, még egyszer végig kell emésztenem minden átkozott kockáját. Hát ennyire mazochista lennék? Tudom, tudom, hogy az elmúlt bekezdésben összevissza locsogtam, de csak a félelmemet szerettem volna palástolni. Jó, lehet, nem sikerült, de legalább addig sem láttam a halottakat.

hagy néhány csalódás-morzsát maga után a Fehér zaj. Érdekes történettel van dolgunk, de az igazán izgalmas benne nem az, hogy a halottak beszélni akarnak hozzánk, hanem az, hogyan tudják azt elérni? Ehhez valóban valamilyen közvetítő technikára van szükség? Akkor ez a kontakt csakis a legújabb korban realizálódhatott? Nesze neked középkor, tényleg olyan sötét lehettél, mint ahogyan mondják, ha akkor nem voltunk képesek eltársalogni valaha volt embertársainkkal! Mondjuk ez a probléma kettős, mivel mindig kell valamilyen közeg, amely közvetít, lévén az ember képtelen dimenziókat direkt összekötni, másrészt viszont filmen igazán jól mutat (és hallat) a tévé meg a magnó. Szóval eleve van ebben valamiféle mesterséges hatáskeltés, de mindez az alaptörténet értékéből keveset von le. Nincs is a sztorival semmi baj, első blikkre következetesen halad a startvonaltól a cél felé. De itt már érzek némi problémát. Mármint a cél tekintetében, mert az nem szilárdan egyértelmű; ahogy halad előre a történet, mindig változik. És az ilyenek nekem kevéssé fekszenek, nekem látnom kell, hová is akar kilyukadni az egész. Szerencsére aztán a végén összeáll a kép, és kiderül, hogy amit eleinte kettőnek gondoltam, az ugyanannak az éremnek a két oldala. Ja, és muszáj említést tennem két indokolatlan mellékszálról, melyek rendesen szúrták a szememet: miért van Jonathan-nek gyereke, és miért kellet az a vak jövőbelátó nő, akihez John elment? Nem kell válaszolni rájuk, csak úgy kérdeztem.

némi csalódás-szagról beszéltem. Nos, ez valahol azt akarja takarni, hogy a film vége felé nemcsak az események sűrűsödnek, hanem a kérdések is szaporodnak. Ez pedig normális esetben fordítva kéne hogy legyen, pontosabban a fordított arányosság képlete szerint. Vagy ha az a cél, hogy homályt borítson a magyarázatra, akkor teljességgel végrehajtja a feladatát. Csakhogy ennél egyszerűbb nem létezik a világon: megfutamodni, amikor valami racionálisat kéne produkálni! Persze értem én, mi volt a probléma. Hogyan jöhet létre fizikai kapcsolat ember és szellem között? (Szellemen ne fehér lepedős, lánccsörgetős kísértetet tessék érteni!) Ebbe nem mert belebonyolódni a forgatókönyvíró, méghozzá okosan, mert rengeteg vitát szülhetett volna. Helyette jobb a homály, mert az mindig misztikus, és ami misztikus, az menő és sikk. Na gratula! Szóval lelombozó egy kicsit az a végkifejlet, amely az elhagyott gyárban lejátszódik, mert szerintem a megoldásban több rejlett. Ami pedig a temetői befejezést illeti, na az nagyon pongyola (csakúgy, mint a fogalmazásom). Egyébiránt sok pozitívumot lehet még megragadni a filmben. Például a dramaturgia ritmusát, amely egyértelműen gyorsuló, blokkoló szakaszok nélkül. Az átélés kulcsa pedig mindig ebben rejlik. A fényképezés is tetszetős, hol sejtelmesen úszó képeket kapunk, hol pedig térben elvesző beállításokat. A zenéről meg már mondanom sem kell, hogy teljes mértékben alkalmazkodik a sztori atmoszférájához.

Michael Keaton-t főszerepben. Egyrészt nagyon sajnálatos, mivel sokkal tehetségesebb annál, mint hogy másodrangú filmekben szenvedjen mellékszerepekben, másrészt viszont szerintem pont egy ilyen természetfeletti thriller nem az ő műfaja. Lehet, hogy tévedek, de ő nagyszerű komikusi vénával rendelkezik (lásd például Sok hűhó semmiért, Közös többszörös, Hóbarát), és egy ilyen steril szerep, amely rendesen be van határolva a sztori adta szűk mozgástérbe, nem hozza ki belőle az igazi színészt. Személyisége észrevétlen a történetben, és nem is hagy maradandó nyomokat. De legalább végre főszerepben láttuk feltűnni! Én például akciófilmben is előbb el tudnám képzelni (Gyilkos donor), mint ebben a műfajban, amelyben csak sodrásban tévelygő bábuk a szereplők. Persze ugyanezt elmondhatom Deborah Kara Unger-ről is, aki kiváló drámai színésznő, a Fehér zajban meg csupán egy fátyolos szemű, ráncosodó pofika, aki szaltót ugrik erkélyéről a mélybe. Hm, minek kellenek fajsúlyos és egyáltalán nem húzónév színészek egy idegen műfajba? Vagy csupán a divatot akarják meglovagolni (a misztikus thriller mindig menő), hogy visszatérhessenek az élvonalba? Fene tudja, mindenesetre a Fehér zajról elmondható, hogy hatásosan rémisztgető thriller, amely komoly és izgalmas alapokon nyugszik. S bár befejezése elmarad a felcsigázó előzményektől, összességében korrektül húzza a műfaj szekerét. Ja, és egy kis dorgálást mindenképpen: halottakról vagy jót, vagy semmit!

Értékelés:

Fehér zaj

Játékidő: 101 perc

Rendezte: Geoffrey Sax

Szereplők: Michael Keaton, Deborah Unger, Ian McNeice, Chandra West, Anastasia Corbett

Forgalmazó: SPI International

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."