Filmkritika

Galaxis útikalauz stopposoknak

Hubay József kritikája
2005. június 17. 04:06

Galaxis útikalauz stopposoknak című könyv remekmű, mestermunka, a brit humor egyik gyöngyszeme, az utána következő folytatásokkal együtt. Douglas Adams írót nemzedékek bálványozták, jogosan, szeretném hozzátenni hamarjában. Ahogy ez a pasi írt, az közel áll az utánozhatatlanhoz. Filozofálgatásai - amik a mindennapi élet apró-cseprő dolgairól szólnak és többnyire marhasághoz vezetnek, de baromi logikusan felépítettek -, hasonlatai, amiket csak a jóisten tudja, honnan szed (“annyit sem ért neki, mint egy pár dingókutyavese” vagy: “a Pángalaktikus Gégepukkasztó hatása olyan, mint amikor szétverik az ember agyát egy lédús citromszelettel, melyet vaskos aranytéglára erősítettek”) már önmagukban is teljes értékű szórakozást nyújtanak, függetlenül a történettől, amit mesél. És miután a humor mellett a legnagyobb élvezetet talán az elbeszélő stílus nyújtja a könyveiben, lehet némi keresnivalója annak a kijelentésnek, hogy a művei éppen ezért megfilmesíthetetlenek. A történet önmagában esetleg nem minden elemében elég egy olyan művészeti (ipar) ágban a látványos képi megjelenítéséhez, elmeséléséhez, mint a mozi. (Ámbátor nem akármilyen felütés az olyan, ami úgy indít, hogy a Földet kompletten szanálni kell, mivel útjában van a készülő intergalaktikus sztrádának…) Ennek ellenére ez már a második nekifutás (a ‘80-as években volt egy tévésorozat belőle) és számítógépes játék, hangjáték, színpadi mű, elektromos kutyafüle is készült már belőle. Helyenként igyekeztek az alkotók (Adams is benne volt a forgatókönyvírásban, de ezt a bemutatót sajnos már nem élhette meg, 2001-ben infarktust kapott) minél több eszmefuttatást és eredeti szöveget beemelni a filmbe, ami viszont olyankor túlságosan is fajsúlyosra sikerült. A mi számunkra viszont mindenképpen közel áll a követhetetlenhez/élvezhetetlenhez. Pont a múlt héten (Sin City) beszéltem arról, hogy miért a feliratos filmeket szeretem a szinkronizált helyett, úgyhogy ilyet csak ötévente mondok: ezt a filmet BŰN volt nem leszinkronizálni. A sava-borsa éppen az elbeszélő stílus, ezért a feliratozó (akit keményen kötnek a korlátok:  soronkénti karakterszám, egyszerre két sor lehet a képen, ill. bizonyos ideig látszani kell egy feliratnak) vagy kihagyja a felét, vagy egyszerűsíti a megérthetőség érdekében. Ráadásul igen sokszor annyira pörögnek az események, mint disznó a jégen, így az embernek választania kell, hogy vagy olvas, és nem lát semmit, vagy les, és ha sejdít angolul, akkor esetleg lesz fogalma arról is, amit mondanak. És az időnként beszúrt animációs képsorok, amiket folyamatos narráció kísér… Nochdazu ráadásul 2005-ben milyen szégyen már, hogy még mindig képesek olyan kópiák elkészülni, ahol a fehér feliratot nem lehet elolvasni a fehér háttér előtt. Rettentően nehéz mindettől eltekinteni, ezek a magyar forgalmazás hibái, de a néző önkéntelenül a film minőségének rovására írja a dolgot.

azonnal be a könyvtárba, könyvesboltba, vagy a megfelelő otthoni könyvespolchoz, levenni a könyvet és olvasni-olvasni-olvasni! Utána szabad csak megnézni a filmet. (Ha valaki mégis fordítva készülne rá: tilos a film alapján lemondani a könyvről!) Én már túl sok évvel ezelőtt olvastam, és alig emlékeztem valamire, de a lényeg megmaradt, megközelítőleg minden második oldalon sírva röhögtem. Ezért nekilendültem a film előtt megint, és bár nem sikerült a végére érnem, a felelevenítés sokat segített abban, hogy az egész galaktikus stoppolás fílingjét elkapjam. Viszont a mezei néző, aki csak bemegy egy “sci-fi vígjáték“ra, olyan keserűen fog csalódni, mint akit “agyba vertek egy lédús citromszelettel…”. Le kell írnom: kb. 15 néző kijött a filmről az első fél órában… Ez elárul egyet s mást, de nekem mindennek ellenére tetszett a film. De hangsúlyozom, hogy (a majdnem el) olvasás után. És akik olvasták, azoknak szintén bejött. Viszont a többség nem olvasta és a film után a mozi előterében vágni lehetett a zsibbadtan gomolygó méla letargiát. Ha a filmbéli mániákusan depresszív robot (zseniális!) ezen többséget látta volna, még azt hihette volna, hogy ő derült váratlan jókedvre… A poénok súlyosak, helyenként Monty Python-i magasságokban (és mélységekben) járnak, a történet nehezen követhető, igen sok finom apróság kimarad a filmből, amit izgalommal vártam, és olyan alapvető dolgok nincsenek megmagyarázva, hogy MIÉRT is jó dolog az a törülköző, és MIÉRT vedelnek a főhősök a film elején sört. Ez utóbbi dolgok főbenjáró fontosságúak az eredeti történet szerint, viszont magyarázat nélkül értelmetlen, öncélúan groteszk momentumok csak, és legalább olyan zavaróan hatnak, mint mikor az ember telefonálni szeretne, de egy mélynövésű rózsaszín zsiráf folyton az orrát nyaldossa…

nem egy hűséges adaptáció lesz, viszont sok változást maga Douglas Adams írt a forgatókönyvbe. Így aztán felesleges volna dühöngeni az olvasó-nézőnek, inkább örüljünk az új Adams-féle fordulatoknak. A képi világ pedig olyan parádés, hogy a fal adja a másikat. A könyv 1979-ben született, igaz ugyan, hogy az első Star Wars akkor már megvolt, de talán még nem fertőzte meg mindenki agyát, s így Adams fantáziáját sem. Bárha ugye szokták mondani volt, hogy nagy a csalódás, ha amit már egyszer elképzeltem olvasás közben, az a vásznon másképp néz ki. Ez egy nagy dilemma, de az tény, hogy csak úgy dagad a film a még sosem látott ötletektől, talán megbocsájtjuk a látványtervezőknek, ha nem egészen úgy gondolkoztak, ahogy mi tettük, olvasván. (A vogonok mindenképpen úgy telitalálat, ahogy vannak, akár elképzeltük őket, akár nem…)

Az egyszeri sci-fi rajongók idétlen vígjátéknak tartják majd (kivéve a gyevi bírót, és akik olvasták), a vígjátékok kedvelőinek pedig túl sok lesz majd az érthetetlen sci-fi zagyvalék. Mindent összevetve elmondható, hogy a nézőknek meglehetősen vékony réteg fogja élvezni a filmet, a mindentől függetlenül szinte minden második jelenetben ott lapuló gyilkos angol humor ellenére. Akárhonnan is nézzük, a legfontosabb lényeget két pontban lehetne összefoglalni: ha a végső választ keressük, tegyünk fel előtte egy kérdést, és kezdjünk nyugodtan gyanakodni, ha a delfinek a tengerből kiugrálva eltűnnek a magasban, mert ők tudnak valamit…

Értékelés:

Galaxis útikalauz stopposoknak

Játékidő: 110 perc

Rendezte: Garth Jennings

Szereplők: Martin Freeman, John Malkovich, Sam Rockwell, Mos Def, Zooey Deschanel, Anna Chancellor, Warwick Davis, Bill Nighy

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."