Filmkritika

Az ördögűző: A kezdet

siz kritikája
2005. június 9. 02:56

A hitelesség. A legfőbb szabály. Amely miatt hiszünk, illetve amely miatt nem hiszünk. Keskeny a köztük billegő palló, de nincs mese, el kell találni ahhoz, hogy hinni tudjunk. Nem csúszhat le róla a láb, nem lendülhet ki felette a boka, mert akkor már húz a mélység. Visszafordíthatatlanul. A hitelesség a horrorfilmeknél fokozottan lényeges. Mert ha nincs, akkor kutyafülét sem ér az egész, hiszen - mint már mondtam - nélküle nincsen hit, hit hiányában pedig nincsen rettegés. Csak mosoly, az pedig a horrorok halála. De mitől lesz hiteles egy horrorfilm? A stílustól, a mértékletességtől és a kettőhöz illeszkedő (illetve fordítva) témától. Nem egy nagy “vaszisztdasz”. De mégis érteni kell hozzá! Ez tökéletesen be is bizonyosodott Az ördögűző című film újabb részénél, amely a kor divatja szerint előzménynek minősül. Pontosabban A kezdetnek. Renny Harlin rendezésében ugyanis az Ördögűző már nem az az ördögűző, amely 1973-ban William Friedkin kezében végigrettentette a világot! Hanem sokkal másabb, a ma mozibajárójához igazított, felhígított és eltúlzott horrorfilm. Mindezt pedig tévesen! Mert nemcsak az ördögök nem változnak, hanem mi, emberek sem alapvetően. Csak a nézőpontunk, de ahhoz bizonyos esetekben kár alkalmazkodnunk. Meglehet muszáj (pénz, nézettség… stb.), csak lehet, hogy ezt a Sátán annyira nem akceptálja. A Sátán pedig bennünk lakik, ugyebár.

Az ördögűző: A kezdettel kapcsolatban az imént elmondottakat! Először is, a stílus. Nem kimondottan arra gondolok, hogy a rendező kétségek nélkül felismerhető legyen a kész filmről, bár igazából ez kellene, hogy legyen minden direktor álma/vágya/célja. Hanem arra, hogy valamilyen egyéniség jellemezze a filmet (még ha nem is teljesen saját az az atmoszféra). Sajnos az Ördögűző ebben a tekintetben kifejezetten sterilre sikeredett. Követi a hagyományos vonulatot (ide tartozik a dramaturgia is), a megszokott (papírízű) nézőpontot, az állandó karaktereket. Nincsen benne semmi meglepő, s mivel a látásmód sem mutat különleges egyéniességet, ezáltal stílusa is a sikolyok és cintányérdübörgések közé veszik. Pedig a történettel lehetett volna mit kezdeni, sőt, odáig megyek, hogy az alaptörténet remek! Van egy elásott templom, amelyet (először) régészszemmel meg kell vizsgálni, csakhogy a Sátán fészkelte be oda magát, amelyet végül ki kell űzni az egyik szereplőből, ekkor már hívő lelkészszemmel. Kész, slussz, passz! Nagyszerű zanza, amelyet aztán lehet színezni, de csak körültekintően! (Ez lesz majd a harmadik összetevő, a mértékletesség.) Benne rejlik a jellemfejlődésnek, a drámának, a rettegésnek a lehetősége. És némely dolog meg is valósult ezekből az esélyekből az Ördögűzőben! Csakhogy van egy nagy-nagy bibi: Harlin-t és forgatókönyvíróját, Alexi Hawley-t megszállta az Ördög! A telhetetlenség ördöge.
ha még több rejtélyes és nagyobb kaliberű dolgot belezsúfolnak a filmbe, akkor attól majd még jobban fognak rettegni a nézők. Ezért kerülhettek be óriási tévedésekként az Ördögűzőbe a primitív törzsi indiánok az okkultista fekete mágiájukkal (igazából azt sem tudom, melyik szó mit is jelent valójában), a Brit Korona hadseregének egy szakasza, és a nagyon csúnya trükkökkel megvalósított hiénák csapata. Ezzel azonban a film jó nagy százalékban kioltódott! Mert a horrorfilmeknél nagyon veszélyes terep a SOK. Többnyire tönkrevág mindent. Ez az a mértékletesség, amelyet nem tartottak be Harlin-ék, sajnos oda is lett egy kiváló Ördögűző ígérete. Ahelyett, hogy jobban ügyeltek volna olyan hibákra, mint például Francis atya karaktere, aki egyértelműen a levegőben lóg, vagy a redvás arcú munkafelügyelő, aki csak azért volt a vásznon, hogy aztán csúnyán meghalhasson. Persze igazságtalan lennék, ha nem írnám le azt is, hogy a Merrin atya és Sarah közti kapcsolat sejtelmessége szerintem nagyon jó, hogy a templomban végig ott érezni a gonoszt, pedig nem is jelenik meg (ugye, hogy félelmetes a láthatatlan?), vagy hogy a film végi ördögűzés engem magával ragadott (úgyis lenyűgöz az egyház és Isten hatalma a Gonosszal szemben). Ezek mind-mind sokkal kontúrosabb hatással szolgálták volna az Ördögűzőt, ha a nagy csinnadratta közepette nem silányult volna a film egy átlagos horrorrá.

A náci katonaság rémtetteinek flashback-jei viszont ott vannak a csúcson. Ez igazi és hihető indokként szolgálhat arra, miért veszítette el Merrin atya a hitét. Hiszen akkor, ott, a fegyveres náci parancsnok előtt Istent kellett játszania, eldöntvén, ki hal meg és ki marad életben. Vajon hogy tudta ezt feldolgozni Merrin atya? Úgy, hogy szimplán lerázta magáról a hitét? (Még több is van ebben a témában, mint amennyit kaptunk belőle.) Stellan Skarsgaard egyébként remek választás volt a szerepre. Tökéletesen szilárd a megjelenése (ez pedig kell is az Sátánnal szemben); mély a hangja, akár egy reszelő, ezáltal igazán hat a kántálása; és lerí róla a rendíthetetlen bizalom a hit(t)ben (vagy éppen a nem hittben). Bár igaz, hogy egy cseppnyit túl modernnek tűnik ahhoz a Merrin atyához, akivé aztán majd válik az első Ördögűzőben, de az is lehet, ‘73-ban már magában tudhatja a konzervativizmus ördögét… Szóval Az Ördögűző: A kezdet sajnos nem több, mint egy fogyasztható, ámde nem felkavaró horrorfilm. Hogy nem marad emlékezetes, annak egyértelműen a gondatlanság az oka (vagy a pénz, nézettség… stb. hajszolása, de mintha ezt már írtam volna). Remélem, az igazi Sátán nem nézi tétlenül, hogy akár csak tűhegynyit is lejárassák a nevét, és visszavág egy letisztultabb, borzongatóbb filmmel, mondjuk Fincher-be vagy Shyamalan-be költözve…

Értékelés:

Az ördögűző: A kezdet

Játékidő: 114 perc

Rendezte: Renny Harlin

Szereplők: Stellan Skarsgard, James D'Arcy, Izabella Scorupco, Israel Aduramo, James Bellamy, Ben Cross

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."