Filmkritika

Constantine - A démonvadász

Szilvási Krisztián kritikája
2005. június 7. 16:49

a démonos filmeket szeretem! Amiben ördög van meg angyalok, ahol szellemek és vámpírok garázdálkodnak, amikor a jó csap össze a gonosszal. Nem az általam lefitymált fantasy-k világában, hanem itt, a földön; velünk, köztünk, értünk-ellenünk. Olyan jó részt venni ebben a csatározásban, nem? Amikor nemcsak érdektelen, terpeszkedő szemlélők vagyunk, hanem egyenesen a mi bőrünkre megy a vásár. A Constantine, a démonvadász is egy ilyen film, sokkal letisztultabb és alkalomhoz illőbb köntösben, mint hasonszőrű társai. Nem, nem arról van szó, hogy a Constantine mindenre képes választ adni! Korántsem. Ugyanakkor kreál egy olyan teóriát, amely akár igaz is lehet(ne). Amolyan Men in Black-szerű “a másikak köztünk járnak”-attitűdbe csomagolva, melyet én igenis kész vagyok elképzelni! És mindezt nem rontja el sosem volt démonseregek harcának pornófilmszerű kikockázásával. Hanem egyszerűen csak egy magasabb dimenzióban történő sakk-játszmává nivellálja a mindennapi emberi küszködést az életnek nevezett bárgyúságért. És ez tetszik, nagyon tetszik. Hogy csak úgy huzigálnak bennünket, embereket egyik mezőről a másikra, zsíros és dohányszagú ujjakkal tapogatva össze a testünknek vélt statikus bábokat. Még egyszer mondom: ez nekem roppantul tetszik! Mert én már csak ilyen gonosz vagyok.

“Isten egy hangyafarmmal játszó gyerek. Nem tervez ő semmit!” És nagyon is így néz ki a dolog. Mert ne már, hogy néhány különleges képességekkel megáldott/vert embernek kell fenntartania a Pokol-Mennyország egyensúlyt! Ez nonszensz. Tudja ezt Constantine is, ezért olyan szélsőségesen cinikus. Bár hiába van tisztában vele, persze ő is azon küszködik, hogy ha végül lemegy a függöny, a felfelé tartó liftbe szállhasson. Kapaszkodik, mint itt a földön mindnyájan. Mert kapaszkodni csak olyan valamibe lehet, ami tőlünk felfelé van. Hiszen a gravitáció örökösen lefelé húz. (Hm, nem lehet, hogy csak azért képzelünk valamiféle Paradicsomot az égbe, mert a gravitáció miatt oda képtelenek vagyunk feljutni? A fizika ellen ható primitív ösztön lenne Isten Országának képzete?) Szóval Constantine és a hitetlenség a földi szépben, jóban, igazban. Ez a csendes, agóniából kilendíthetetlen cinizmus végighúzódik a film egészén. Ezért a történések lelassult, inkább bemutató, mint átrohanó szemrevételezése. És így kerül a középpontba sokkal inkább az ember (Constantine és a bárányszemekkel bámuló Angela - ő tulajdonképpen mi, a nézők vagyunk), mint a felettünk vagy alattunk létező(?) hatalom. A Constantine, a démonvadász bár lassú film, az a dinamikája mindenképpen megvan, hogy határozottan tör előre. Igaz, egy kicsit hosszú (20 perc mínuszt el tudnék képzelni), de nem elviselhetetlenül.

képregényötletből készült. Ehhez képest azonban dramaturgiája szilárdan áll a lábán. Hipotézise átgondolt, szereplőit jól elvarrja, története teljesen filmszerű. Az akciók tényleg csak a sztori támogatására jelennek meg, 100%-ig indokoltan, nem csupán erőfitogtatás gyanánt (hiszen ilyenből is láttunk már jó párat). A lassabb tempót kitűnően ellensúlyozza a precízen kidolgozott díszlet és háttér; a színek kifejező, szembarát adagolása; és az a megfoghatatlan atmoszféra, amely természetesen láthatatlan, de az én érdeklődésemet végig fenntartotta. A kamerakezelés (immár alapkövetelményként) virtuóz, a párbeszédek pedig szerencsére nem hajlanak át arra a bugyuta síkra, amely élvezhetetlenné tenné a filmet. Egész jó kis mozival van dolgunk, na! Még akkor is, ha szerencsétlen Keanu Reeves ezek után drótkefével sem lesz képes ledörzsölni magáról a világmegmentő (röviden: Neo) skatulyáját. Igaz, hogy ez a cool személyiség nagyon jól áll neki, de még két ehhez hasonló film, és halott unalommal fogjuk szemlélni egyébként karakteres vászonbeli manifesztációját. Hiába kívánok neki valami jó kis negatív szerepet, van egy olyan (cinizmussal átitatott) gyanúm, hogy akkor is ő győzne. Tudod mit, Keanu, a te érdekedben legyek nagyon-nagyon rossz próféta!

sem szakít azzal a klisével, hogy ha egy filmnek férfi a főszereplője, a mellette lévő nő csakis ki- és felhasznált dekoráció lehet. Mintha egy sztori nem bírna el két, különböző nemű, egyensúlyú főhőst (bár a Daredevil-ben történt erre kísérlet, szegény Elektra idő előtt likvidálva lett). Mert Rachel Weisz szerepe - mint már említettem - nagyjából arra korlátozódik, hogy szomorúan figyel szelídgesztenye-szemeivel (igen, azt is mondtam, hogy ő vagyunk mi, hát pontosan ezért). Semmi beleszólása a történetbe, csak sodródik, mint a démonok a sötét éjszakában. Gyakorlatilag azzal sincs tisztában, mikor melyik oldalhoz tartozik. Szerencsére ettől még nem borul a film, mivel nem a főhősök interakcióira (verbális és tettleges értelemben) épül. Nagyon sajnálom viszont, hogy nem meztelenül kellett bemásznia a kádba, mindenesetre értékelem a poént, mikor Constantine néhány másodpercig elgondolkodott ezen… Az utolsó (ördögi) szó jogán tiszta szívvel kijelenthetem, hogy a Constantine, a démonvadász “megéri a pénzét”, megteszi színtiszta kikapcsolódásnak, sőt, emellett még nem is pusztán kiröhöghető teóriával áll elő azzal kapcsolatban, hogy s mint is áll egymással az al- és a felvilág. Innentől már csak az a nagy kérdés: ha egyszer véglegesen felborul a féltve őrzött egyensúly, Lucifer vagy Isten fog győzedelmeskedni? Vagy ez is csak olyan, mint a félkarú rabló, és az igazi kérdés az, ki áll valójában a játékot működésbe hozó kar előtt…?

Értékelés:

Constantine - A démonvadász

Játékidő: 121 perc

Rendezte: Francis Lawrence

Szereplők: Keanu Reeves, Rachel Weisz, Tilda Swinton, Djimon Hounsou, Shia LaBeouf, Peter Stormare, Michelle Monaghan

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."