Jég és föld között

Függőleges határ eredeti címet hordozó alkotás, ezt nem árt az elején leszögezni, mielőtt netán valaki azt gondolná, hogy valamilyen romantikus drámáról van szó. A témát már megcsócsálták néhányan, ezek közül a Stallone kontra Littgow á la Cliffhanger volt a legemlékezetesebb, ahol már császkáltak népek valami behavazott hegyen és egymást taposva próbálták meglelni a jelentős dollárhalmokat rejtő bőröndöket. Ezzel szemben mostan annyiról van szó, hogy hárman fennrekedtek az örök hóhatár felett több kilométerrel valahol a hegyen, egy nagyon lavina alatti nagyon hasadékban, közöttük egy nagyon milliomos, így kemény pénzadagot ajánlanak fel minden önkéntesnek, aki a keresésükre indulna. Hatan kattannak rá a feladatra, aztán uccu oda, bele, neki. Az alábbi mozgatórugók próbálják erőtlenül maguk előtt tolni a cselekményt: pénzéhesség, büszkeség, kalandvágy, becsvágy, bosszúvágy, vágyvágy. Ezek önmagukban se túl sok jót, se újat nem hoznak, és az egész téma csak egy kicsit érdekes, az elmúlt 30 évben hétszer használták fel. Egyetlen új vonulatra sikerül a filmnek rátelepedni: a székbedöngölő hangtechnikára. Minden tiszteletem azé a maroknyi mozié, amik a plexi korszakban győzik fenntartani magukat, igényes(ebb) filmekkel, jóval alacsonyabb árakkal, viszont sajnos szerényebb műszaki feltételek mellett; de tény, hogy a Jég és föld közöttet vétek lenne náluk megnézni; ahogy a robbanások ránkszakadnak, és ahogy a lavinák dübörögnek körülöttünk, az csak a high-tech hangrendszerrel bombáz rendkívüli élménnyel.

Mert az élményt nem a színészek nyújtják. Például ki hallott már olyat, hogy a genya szerepét egy Bill Paxton kategóriájú figurára osztják?! Fel tudja idézni valaki az arcát vagy a nevét? Mégis leesik az ember álla, hogy Paxton mennyit dolgozott már, ötvennégyszer állt már kamera előtt (csak néhány: Terminátor, True Lies - Két tűz között, Aliens, Twister, Titanic, Apollo 13), a filmekre mindenki emlékszik, de rá...? Pontosan azért, mert csendes, szolid, jellegtelen karakter, és képtelen kibújni a bőréből, most is alig tudunk haragudni rá, ahogy hetet-havat összehord, pedig igazán volna miért… Egyedül a deres hajú Scott Glenn érdemel némi szót, aki a megszállott hegymászó gúnyájában eléggé hátborzongató, sőt fagyosan hiteles. Izabella Scorupco annyira megszépült a Goldeneye óta, hogy rá se lehet ismerni, esztétikailag helye van a filmben, de ő sem nagyon kap díjat ezért a jelenéséért. És a többiek is meglehetősen visszafogottak. Vannak, vagyogatnak.

Jobb lett volna egy kicsit több merész mászás (Tom Cruise egyedül többet kapaszkodik a Mission: Impossible 2 elején, mint amit ez a kifejezetten hegyes film együtt produkál), és egy kicsit több párás lehellet a jéghideg hasadékban (merthogy az egy szemernyi sem volt), egy kicsit több eredetiség és érdekesebb cselekmény, de nézzük más szemszögből a dolgot: itt van ez a tél, egyfolytában úgy csinál nekünk, mintha tavaszodna, ha benézünk erre a filmre, legalább látunk tonnányi havat.

Értékelés:

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!